Netanjahu és Orbán – Egy elhanyagolt dimenzió

„A kezdődő Netanjahu látogatás, a két politikus párhuzamba állítása hirtelen felszította az Izraellel és a zsidókkal kapcsolatos érzelmeket: megvédi-e Netanjahu a magyar zsidókat Orbán »antiszemitizmusa« ellenében? Cserbenhagyást jelent-e, ha Orbánnal együttműködőnek mutatkozik? A baloldali sajtó egy része hirtelen igen kritikus lett a Netanjahu vezette Izraellel szemben, a jobboldali sajtó egy rész nagyon is megértő. A magyar zsidó honlapokon sosem látott dühvel estek egymásnak Netanjahu bírálói és védelmezői. A  zsidó világban szinte példátlan módon egy ország zsidó közösségének hivatalos vezetője nyíltan bírálta az országba látogató izraeli kormányfőt. Ám amikor az izraeli miniszterelnök a V4 országokkal tárgyal, akkor nem utolsó sorban e kétféle zsidóellenesség között egyensúlyozik.

Izrael szempontjából jelenleg Kelet-Közép-Európa old style antiszemitizmusa tűnik a kisebb veszélynek, mert elavult, mert nincs akkora utánpótlása, mert a magyaron kívül nincs számottevő zsidó közösség a térségben, amelyet ez a politika veszélybe sodorhatna. A nyugat-európai progresszív antiszemitizmus viszont virulens, mert az emberjogi/kisebbségvédő nyelvezet ma domináns, s ezen a nyelven ma gyakorlatilag minden gyűlölködést igazolni lehet. (Lásd pl. a nyugati haladó média izraeli »népirtásról«, »genocídiumról« delirált vízióit és az ezt követő hisztériát a 2001-es Intifáda heteiben.) Ez a fajta progresszív, Amerika-ellenes, az iszlámban – nyugat-ellenes alapon – szövetségest látó, baloldali antiszemitizmus ma világviszonylatban domináns és súlyosan veszélyezteti a nyugat-európai zsidó közösségeket, amint azt a franciaországi, belgiumi gyilkos merényletek sora mutatja. (...)

Nem arról van tehát szó, hogy az izraeli politika érzéketlen az Orbán-féle, antiszemitizmust is felhasználó, ellenségkereső propagandára. Arról van szó, hogy Európában sajnos csak rossz és rosszabb között lehet választani és úgy tűnik, a nyugati, progresszív antiszemitizmus (vagyis az anticionizmus) ma nagyobb veszélyt jelent, mint a hagyományos közép-kelet-európai. Az előbbi a fősodrú, mélységes hit táplálja és az egész világon elterjedt (lásd az Izraelt elítélő ENSZ-határozatok tömkelegét), és sok helyütt szövetségben áll a nyugat-ellenes iszlám valamilyen formájával. Utóbbiból hiányzik a fanatikus hit, inkább pragmatikus-cinikus, rövidtávú haszonszerzés motiválja és egyfajta zárványként működik (noha Orbán próbálja nyugat-ellenes sérelmi politikáját nemzetközi méretekben is terjeszteni).

Amikor a magyar zsidók képviselői és a magyar baloldal, teljes joggal, sérelmezik az elfogadhatatlan orbáni megnyilvánulásokat, ezt a dimenziót mintha szem elől tévesztenék. Ők az antifasizmust várják el Netanjahutól. Elfelejtik, amit pedig 1989 előtt tudtak, (lásd a szovjet példát), hogy antifasiszta alapon is lehet antiszemitának lenni.”