A gyűlöletkampány válságtünet

2017. július 13. 09:56

Stark Tamás
HVG

Valószínűleg még a legelszántabb Fidesz-szavazók sem gondolják, hogy az ország legnagyobb gondja most „Brüsszel megállítása" és Soros ármánykodásának leleplezése.”

„Valószínűleg még a legelszántabb Fidesz-szavazók sem gondolják, hogy az ország legnagyobb gondja most »Brüsszel megállítása« és Soros ármánykodásának leleplezése. A migránsok, civil szervezetek, az EU, valamint a Soros elleni kampány – válságjelenség, a kormány sikertelenségének a szimbóluma. A háborús pszichózis fenntartásán, a tömegmanipuláción, a lényeges kérdésektől való figyelemelterelésen túl a cél feltehetőleg a magyarság elidegenítése az EU-tól és mindazoktól az értékektől, amit ez a közösség képvisel. Ez a kormány ugyanis a mélyülő európai integrációban nem akar részt venni.

A hazafias szólamok, a Nyugat ellenes retorika, a »háttérhatalomról« és Sorosról szóló összeesküvés-elméletek hivatottak elfedni azt a tényt, hogy a kormányzat inkább elzárkózik az integrációtól, hogy állandósítsa hatalmát annak árán is, hogy Magyarország a perifériára kerül. Ennek a helyzetnek az elfogadását készíti elő ez a mostani kampány is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114664