Egy új Európáról – Donald Trump varsói beszéde után

2017. július 10. 07:29

Mezei Balázs
Mandiner

Az Európai Unió jelenleg a teljes átalakulás állapotában van, amit az Egyesült Királyság kilépése, a migránsok beözönlése, az uniós vezetési válsága, hitelességének megrendülése jelez. Donald Trump a varsói beszédében erről, Európa válságáról beszélt. Szerinte a hagyományos értékek megvédése, Európa fennmaradása, túlélése elsődleges cél.

Donald Trump amerikai elnök varsói beszéde nemcsak új amerikai Európa-politikát jelez, hanem olyan Európa-felfogást is vázol, amely élesen eltér a mai nyugat-európai törekvésektől.

Az Európai Unió jelenleg a teljes átalakulás állapotában van, amit az Egyesült Királyság kilépése, a migránsok beözönlése, az uniós vezetési válsága, hitelességének megrendülése jelez. Ebben a közegben az új francia elnök törekvése a párizsi dominancia megerősítésére nyilvánvalóan csak az egyik lehetséges vonal az Unió átalakítását tekintve. Ez a „napóleoni” koncepció arra törekszik, hogy Németországtól visszavegye az Unió vezetésének szerepét és gazdasági-politikai értelemben egyértelműen Párizst emelje a legfontosabb nemzeti politikaformálás középpontjává. Ez a felfogás burkoltan az orosz-francia együttműködést is szorgalmazza.

Ezzel szemben Trump elnök beszéde más hangsúlyokat alkalmaz. Először is Európa válságát emeli ki, amelyben a hagyományos értékek megvédése, Európa fennmaradása, túlélése elsődleges cél. Az értékek fenntartója nem az Unió, hanem a közép-európai régió, a Háromtenger-övezet országai. A Trimarium Kezdeményezés, amelyet Lengyelország jelentett be nemrégiben, a Balti-, a Fekete- és az Adriai-tenger által határolt régió országait fogná össze. Hatalmas terület ez Észtországtól Bulgáriáig és Horvátországtól Lengyelországig. Jelentősége kettős: egyfelől az orosz birodalommal szemben ütközőzónát képez (noha földrajzilag része a kalinyingrádi terület is), másfelől a nyugati uniós államoktól is elkülönül, mivel tagjai néhány évtizede még szovjet befolyás alatt álltak. Ez utóbbi következtében a Trimarium államai gazdaságilag, társadalmilag ma is erősen elmaradottak Nyugat-Európához képest.

Másrészt azonban felfogásukban a hagyományos európai-keresztény orientáció jóval erősebb a nyugati államok szekularizált közfelfogásához viszonyítva.

Amennyiben Trump elnök a Trimariumot nemcsak megemlítette, de támogatásáról is biztosította, világos, hogy az USA jelenlegi Európa-politikája erős változáson megy keresztül: Brüsszel, Párizs vagy Berlin ellenében Varsót, Prágát, Budapestet, Bukarestet, Zágrábot, Szófiát támogatja mind politikai, mind kulturális értelemben. Ez a támogatás a Visegrádi Együttműködés kibővített megerősítése, a jelenlegi magyar külpolitika – és ezzel együtt történelemértelmezés – alátámasztása. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Trump a varsói beszédében egyházi szenteket, zeneszerzőket, tudósokat is említett, akik Közép-Európa hajdani virágzásához jelentősen hozzájárultak – mint például Kopernikusz –, az is világos, hogy ez az álláspont a magyar kormány számára korábban nem látott lehetőségeket nyithat meg politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt.

Noha Trump hatalmas ellenszélben kénytelen működni elnöki beiktatásától kezdve, annyi jól látható, hogy politikai, ezen belül külpolitikai célpontjai és hangsúlyai egyértelműen kijelöltettek. Ezek a pontok a magyar kormány felfogásával lényegében egybevágnak. Az egyetlen érzékelhető különbséget az jelenti, hogy a Trimarium célja egyebek mellett Oroszország elszigetelésének további erősítése, ami eltér a francia-német törekvésektől, és némiképpen – noha messze nem a sajtó által hirdetett mértékben – a jelenlegi magyar orientációtól is. Ez utóbbi oka azonban egyértelműen gazdasági okokban, illetve különösen a magyar politika mozgásterének 2010 utáni szándékolt beszűkítésében keresendő.

Európa mint kulturális egység koncepciójának ez az új megközelítése még további kidolgozásra szorul, amely kritikusan figyelembe vehet olyan kezdeményezéseket is, mint Friedrich Naumann Mitteleuropa-koncepciójának néhány eleme. Ebben a felfogásban a teljes közép-európai régió gazdasági-kulturális egységesítéséről van szó, a szerző felfogása szerint német vezetéssel. Ez utóbbit kritikusan kezelve a koncepció ma is komolyan mérlegelhető, különösen a régió közös fejlesztésének a gondolata, amely együtt jár a kulturális kapcsolatok kidolgozásával. Noha itt az eltérő – s kulturálisan erősen érvényesülő – felekezeti hagyományok akadályként jelenhetnek meg, ezek leküzdése az egységességben hangsúlyozott sokféleség vonalán jól elgondolható.

Mindebben a szokványostól eltérő történelemszemlélet lehetősége is megnyílik, amelyben

az európai fejlődés fővonalát nem a felvilágosodás-marxizmus genealógiája jelöli ki, hanem a felvilágosodás közép-európai, kritikus-szintetikus befogadásának a közege,

amely a 19. századi felvirágzáshoz vezetett oly teljesítményekben, mint például Kant filozófiája vagy Liszt zenéje. E virágzás gyökerei visszanyúlnak a reneszánszra, különösen Sobieski János 1683-as győzelmére, amely lehetővé tette a történelmi Magyarország helyreállítását. Kifutásában a német és az orosz hegemóniával egyaránt szembenálló politikai és kulturális törekvésekhez vezetett, melyeknek sok példájával szolgál a régió művelődéstörténete.

A feladat a fentiek alapján adott: olyan összehangolt törekvésekre, kutatásokra van szükség, amelyek ezt a történelmi vonalat kellő mélységben képesek feltárni, kidolgozni, és tovább vezetni. Mindennek a napi politikán, de a stratégiai kérdéseken is messze túlnyúló jelentősége van, mivel a középeurópaiság lényegében filozófiai pozíció, amelyben a közép, a meszotész gondolata döntő szereppel bír. Nemcsak a parlamenti választásokra igaz, hogy azokat csak „középről” lehet megnyerni, hanem a valóságfelfogásra is: az igazság a szélsőségektől mentes centrumból látható be a legteljesebben.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114454