A demokrácia vajon mi?

Miért nem halhatnak meg egyszer a zsarnokok? – Diagnózistörmelék a Mozsárból

2017. július 7. 10:38

2016 váratlan eseményei után 2017 a megnyugvás éve? Erről vitatkoztak politikai elemzők és újságírók Budapesten. A vita folyamán elhangzott: azé a hatalom, aki felismeri: a világ változóban van, és nem csak idomulni tud az újdonságokhoz, de hasznára is tudja fordítani azokat. De hol a határ a demokráciák és a diktatúrák között? Tudósításunk.

„2016 váratlan eseményei után 2017 a megnyugvás éve?” – erről értekezett a minap Csizmadia Ervin a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese, Naszádos Zsófia, MTA kutatója és Pintér Bence, Magyar Nemzet újságírója. A véleményformálók, akik azért gyűltek össze a Mozsárban, hogy Timothy Snyder A zsarnokságról − 20 lecke a 20. századból című könyve nyomán a demokrácia helyzetét elemezzék, noha higgadtnak tűntek, diagnózisuk szerint mégsem teljesen nyugodtak.

Lakner Zoltán bevallotta: őt sokkolták a tavalyi események, köztük a Brexit és Donald Trump megválasztása, s ez az érzés nem tűnt el nyomtalanul. Szerinte ugyanis a lázadás évének elmaradása csupán a politika alkalmazkodóképességét mutatja.

Az alkalmazkodás fontosságát emelte ki Naszádos Zsófia is. Ő úgy látja, nem kell világvégét kiáltani és ijedten azt kérdezgetni „hol áll majd meg a populista vonat”, hiszen az elmúlt évben a populisták mellett az általa progresszívoknak minősítettek is nyertek választásokat. A győzelem kulcsát tehát nem is itt kell keresni – vélekedett. Meggyőződése szerint

azé a hatalom, aki felismeri: a világ változóban van, és nem csak idomulni tud az újdonságokhoz, de hasznára is tudja fordítani azokat.

Csizmadia Ervin távolabbról tekintett a változástermészetére. Felvázolta, hogy a demokrácia történelmét mindig is felfelé ívelő és hanyatló szakaszok alkották, nem kell hát megijednünk csak azért, mert épp egy leszálló ágban vagyunk. Ám ez koránt sem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk. Ehelyett le kellene szoknunk az indulat vezérelte vitákról, mert ha nem tesszük, „ötven év múlva is a Mozsárban fognak vitázni hasonlóan okos emberek a hasonlóan fontos témákról” – adott fanyar jövőképet.

A hírlapíró Pintér Bence a lázadás éve gondolathoz kanyarította vissza a beszélgetést. Az újságíró szívesen élcelődik az Orbán-féle vízió vélt kudarcán. Szerinte a miniszerelnök kijelentése egy „előremenekülés” volt. Hiszen az, amire Trump megválasztása után rácsodálkoztak az amerikaiak, mégpedig, hogy kamuhírekkel és hazugságokkal választást lehet nyerni, Magyarországon már évekkel korábban kiderült – állította.

Itt zsarnokság van?

Hazai terepen maradva a véleményformálók azt elemezték, hogyan lehetne megmenteni, meg kell-e menteni a magyar demokráciát. Naszádos Zsófia az emberek politizálóvá tételét és a közösségek megszervezését tartja a jól működő rendszer biztosítékának, ám Lakner szerint ennyi nem elég. Ő a civilek megóvásán kívül az intézményeinket és a médiát is védené. A felsoroltakkal Pintér Bence is egyetértett. Ám úgy látja: Magyarországon már csak látszatdemokráciáról beszélhetünk. A kormány „brutális gépezete”, miközben a bátorságot hirdeti, félelemből lerohanta a sajtót és az intézményeinket, így „ma már semmi sem működik úgy, ahogy kellene” – összegezte az újságíró az elmúlt évek történéseit. Magyarországon, ahol „nyolcadik éve a NER-ben élünk”, a demokrácia halála könnyebben elképzelhető, mint Amerikában – licitálta túl az előtte szólót Lakner Zoltán.

Ám Naszádos ezt a pesszimista hozzáállást nem tartja előremutatónak. „Jönnek a nácik” – a baloldal már Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta ezzel riogat – emlékeztetett. Szerinte azonban ez a múltba révedés káros, csak megrekeszti a baloldalt, eltereli a figyelmet a valódi gondokról. Csizmadia Ervin is azt hangsúlyozta, hogy noha ez a „nácizás” időről időre divatba jön, mindig megmarad a riogatás szintjén, nem nézünk a jelenség mögé. „Az elmúlt huszonhét évben nem jutottunk abban előre, hogy milyen ország is vagyunk”. A politológus szerint ezalatt az idő alatt ugyanakkor pont a demokrácia egyik legfontosabb eszköze, a választás vesztette el a jelentőségét. A vesztesek nem fogadják el az eredmény, a képviseleti demokrácia pedig hiteltelenné vált. Egy demokrácia és diktatúra közötti hibrid rendszer lett a miénk – jellemezte végül a magyar viszonyokat az ismert elemző.

Vox populi

Miután a kerekasztal összes tagja arra jutott, hogy az itthoni állapotokat nem lehet tiszta demokráciaként jellemezni, arra keresték a választ, mi a konkrét feladatuk ebben a helyzetben. „A sajtónak ki kell lépnie a saját maga gyártotta klisékből”, jövőképet kell adnia az embereknek – fogalmazta meg Lakner. „Gyurcsány Ferenccel csak minimálisan szabad foglalkozni”, az újságíróknak pedig szaladgálniuk kell a politikusok után – toldotta hozzá Pintér. Naszádos az MTA feladatául az jelölte meg, hogy maradjon bátor. Csizmadia szintén a bátorságot hangsúlyozta. Noha egyedüliként ő nem olvasta az előadók közül a beszélgetés apropójául szolgáló könyvet, hirtelen felcsapta azt, s fennhangon felolvasott belőle egy mondatot. „Ha senki nem hajlandó meghalni a szabadságért, akkor valamennyien a zsarnokság alatt pusztulunk el.”

Ám a hallgatóság nem volt túlontúl elégedett a kapott útravalóval. „Miért mindig a demokrácia híveinek kell meghalnia a demokráciáért, miért nem halhatnak meg egyszer a zsarnokok?” – tette fel dühösen a kérdést egy idősödő úr.

A közönség egyetértő tapssal jutalmazta a felvetést. Csak az a kérdés maradt végül: ki is a nép és mi a hangja?

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114362