Elit kontra közemberek

Milyen rég nem öltük egymást! – Mérlegen az EU

2017. június 30. 13:31

Miért tátong szakadék az elit és a közvélemény között Európa ügyében? Más értékek szerint él Nyugat- és Kelet-Európa? És miért nincs magyar „EU-sztori”? Többek között erről vitatkoztak a Chatham House tanulmánya nyomán Budapesten. A vitában részt vevő Dragomán György író szerint az EU igazi lényege: „Rá kellene végre csodálkoznunk, hogy milyen rég nem öltük egymást!”

A Chatham House tíz év kutatást követően tanulmányt adott ki arról a szakadékról, ami az európai elitek és a közvélemény között tátong. A brit agytröszt eredményeit az Erste Alapítvány és az Euro-Atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány rendezvényén mutatták be a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Inotai Edit moderációja mellett Dragomán György író, K. Nagy Emese hejőkeresztúri iskolaigazgató, Thomas Raines (Chatham House) és Krekó Péter (Political Capital), a kutatás aktív résztvevői vállalkoztak arra, hogy megvitassák az EU jövőjét meghatározó elitet és tömegeket érő kihívásokat.

Robin Gosejohann megnyitó szavaival érdekes felütést adott a beszélgetésnek. Az Erste Alapítvány képviselője csipetnyi elitizmusnak tűnő (ön)iróniával arra emlékeztette a vita résztvevőit, hogy egy palota dísztermében beszélnek elitről, közvéleményről és azok EU-val kapcsolatos hozzáállásáról.

Eltérő víziók

Thomas Raines a tanulmány társszerzőjeként nyújtott betekintést a felmérés eredményébe: az elitek és a szélesebb közvélemény eltérően gondolkodik arról, hogy milyen előnyei és hátrányai származnak az EU-s tagságból. Az Unióban nagyobb befolyással bírók szerint az integráció legnagyobb vívmánya a kontinensen uralkodó több évtizedes béke, míg a lakosság nagyobb része a szabad mozgás és munkavállalás lehetőségét ítéli meg a legpozitívabban. A legnagyobb hátránynak az elit egyértelműen a túlszabályozottságot és a bürokráciát tartja, míg a közvélemény a migrációs krízist látja a legjelentősebb problémának.

Az EU jövőjéről is eltérő víziók élnek az átlag választópolgár és választott tisztségviselői, a politikai, a kulturális vagy a gazdasági elit prominensei fejében – figyelmeztetett a brit kutató. Szerinte

az integrációpárti elit több felhatalmazást adna az EU-nak, míg a lakosság jelentős része a nemzetállamok megerősödését várja.

Raines érdekes összefüggésre világított rá: akik autoriter gondolkodású emberekként támogatnák a halálbüntetés bevezetését, azok nagyobb arányban bíznak a tagállami szintű politika erősödésében; míg a halálbüntetést ellenzők inkább az elit véleményét osztják és folytatnák az európai integrációt. A válaszok erre a kérdésére nem társadalmi meghatározottságok mentén, hanem értékalapon születtek – emelte ki az elemző.

A magyarok, akiknek körében az EU komoly népszerűségnek örvend, a migráció kapcsán már nem ilyen lelkesek: a lakosság 70%-a szerint a bevándorlás nem vált az ország javára.

A tanulmány ismertetését követően megkezdődött a vita, amelynek első kérdésfelvetése az volt, hogy miért nincs magyar „EU-sztori”? Dragomán György azt a magyarázatot adta, hogy egy ilyen léptékű politikai tendencia kulturális tematizálódásához idő kell (úgy 15-20 év). Ha felnőnek azok a gyerekek, akik már európai állampolgárokként születtek, akkor talán már más lesz a helyzet.

A gyerekek EU-képéhez K. Nagy Emese, a Hejőkeresztúri Általános Iskola igazgatója is hozzászólt. A borsodi pedagógus beszámolójából kiderül, hogy diákjai egyáltalán nem járnak külföldre, így nem is igen foglalkoztatják őket az Unióval kapcsolatos politikai kérdések. Nemhogy Budapestre, „még Miskolcra is alig jutnak el”.

Büszke európai ország

A kutatás magyar résztvevőjeként Krekó Péter azt hangsúlyozta: bár a kelet- és közép-kelet-európai tagállamokban erősebbek a tekintélyelvű tendenciák, mint Nyugaton, az Unió megítélése éppen Keleten pozitívabb. A magyarok 74%-a büszke az uniós tagságra, míg Nagy Britanniában ez az arány 36%.

Ennek főbb oka az lehet – vélekedett Krekó –, hogy a magyarok a hétköznapokban is érzékelik az EU-s fejlesztések előnyeit, például „ha bemennek egy játszótérre, akkor mégiscsak ott van a nagy tábla, hogy ez az Unió támogatásával valósult meg. Ha a villamosra felszállnak, akkor is ott van a tábla, hogy az Unió támogatásával valósult meg”.

Hiába idézi a magyar és lengyel kormány retorikája Brüsszellel kapcsolatban a Brexitet szorgalmazó Nigel Farage hangvételét, „a közvélemény erre szinte egyáltalán nem rezonál” – fogalmazott a politológus. Raines ezt azzal toldotta meg, hogy az újabb, keleti tagállamokban feltűnően pozitívabb az Unió megítélése, mint Nyugaton.

Az elitnek ebben a helyzetben hatalmas felelőssége van abban, hogy milyen Európa-narratívát használ – utalt az Unióval kapcsolatos diskurzus jelentőségére Dragomán György. Szerinte a befolyásos rétegeknek arra kell törekedniük, hogy ne maguknak beszéljenek, és ne idegenedjenek el a társadalomtól.

„Rá kellene végre csodálkoznunk, hogy milyen rég nem öltük egymást!”

A magyar író szerint ez az igazi EU-sztori, ez a mi történetünk. Az elitnek nem szabadna beletörődni az elidegenedésbe. Az íróval ellentétben Krekó Péter nem látta ilyen problematikusnak az elitek és a közvélemény egymástól való eltávolodását, mert meglátása szerint „az elit és a nép szembenállása és egy bizonyos fokú elidegenedettség-érzés az a képviseleti demokráciáknak sajnos szükségszerű velejárója”. Ez bizarr, de kiküszöbölhetetlen vonása a közéletnek, amin az elit sem tud változtatni – vitatkozott Dragománnal az elemző, majd hozzátette: a legfontosabb, hogy az elit ne szolgálja ki a közvéleményt és semmiképp se lépjen a populizmus útjára:

A kutatás arra az eredményre jutott, hogy a nyugati mintáktól eltérően a magyar elit és közvélemény egyaránt veszélyforrásnak tartja a migrációt. A borsodi iskola-igazgatónő erre azt mondta: „tudjuk, hogy nem az”. Ő például elképzelhetetlennek tartja, hogy Borsodba migránsok akarjanak jönni.

Krekó előrebocsátotta, hogy nem szeretne elitistának tűnni azt mondta: amit az elit természetesnek láttat, az könnyen természetessé is válik: néhány évtized alatt a közvélemény gyökeresen át tud formálódni és az elit felelőssége ebben a folyamatban érhető tetten. A homoszexuális házasság megítélésének változása az erős katolikus gyökerekkel rendelkező Spanyolországban, vagy az USÁ-ban erről árulkodik.

Plátói idegenellenesség”

A szakértő azzal folytatta, hogy a demográfiai problémákkal küzdő Magyarországon mindössze a lakosság 2%-a bevándorló (leginkább betelepült határon túli magyar), mégis erős a migráció elutasítottsága. A magyarok 54%-a mondja azt, hogy az EU legnagyobb hibája, hogy nem állította meg a tömeges bevándorlást. – De „hol van itt tömeges bevándorlás?” – kérdezte Krekó. Nincs migráns, csak migránsellenesség van, idegenellenesség az idegen jelenléte nélkül, amit leginkább plátói idegenellenességnek lehetne nevezni – fogalmazott.

A felmérés szerint a nyugati közvélemény is érzi a bevándorlásból fakadó kulturális és gazdasági veszélyeztetettséget – reagált Raines –, sőt Nyugaton lényegesen népszerűtlenebb az EU, mint például Magyarországon.

A beszélgetés második felében teret engedtek a hallgatóság kíváncsiságának is. A kérdések elsősorban az európai értékek mibenlétére vonatkoztak. Az egyik hozzászóló szerint ezek az állítólagos értékek semmilyen jogi dokumentumban nincsenek rögzítve, és egy ránk erőltetett EU-s ideológia terjedésének vagyunk tanúi, annak ellenére, hogy 

„a kelet-európai emberek más értékek szerint szeretnének élni”.

A kérdező a terrorizmus és a migráció közötti összefüggés elhallgatását is számon kérte a vitapartnereken, illetve, hogy egy szó sem esett a no-go zónákról. Raines erre azzal válaszolt, hogy a migráció és a terrorizmus jelensége között nincs összefüggés, illetve ő Londonban él, de no-go zónákról még soha nem hallott. Szavait halk taps követte, majd Dragomán adott hangot a háborús politikai retorika fölötti aggodalmának. Krekó az EU-s alapértékek kérdésére reflektálva kijelentette, nem igaz, hogy azok tisztázatlanok lennének, hiszen az Unió alapdokumentumaiban, például az Európai Unió Alapjogi Chartájában tételesen le van fektetve az integráció értékrendje. Ezekre a szavakra az a terrorizmus kérdését felvető úriember (mint kiderült, egy EU szakjogász) bekiabálta: „Téves interpretáció! Hol van rögzítve az EU értékrendje? Sehol!” – szólt közbe ismét a kérdező, aki szerint nincs olyan jogi dokumentum, ami jogcímet jelenthetne az illegális bevándorlásra.

A vita részvevői csakhamar visszaterelték eredeti medrébe a diskurzust. A Mandiner tudósítójának kérdésére, ami az EU szimbolikus reprezentációjára és értékrendjére vonatkozott, azzal reagált Dragomán, hogy szerinte a szabadság az a központi hívószó és európai érték, ami mindenki számára elfogadható.

A beszélgetés után állófogadás vette kezdetét a Károlyi-palota kertjében, ahol tovább faggattuk Dragomán Györgyöt arról: ahogy távolodunk a rendszerváltástól és szélesebb összefüggésben a diktatúrák és háborúk tapasztalataitól, nem válik-e a szabadság eleven tapasztalata elvont fogalommá számunkra? Azt a választ kaptuk, hogy nehéz megmondani, hogy mi a szabadság, de hogy mi nem, az nyilvánvaló. Emiatt van kulcsszerepe az emlékezetnek az európai integrációban – mondta Dragomán, végül hozzátette:

Amíg emlékszik a háborúra Európa, addig egységes marad.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/114016