Orbán és Európa

Bottoni: Orbán rejtett kincse a nyugati politikai undergroundnak

2017. június 22. 15:56

Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság elemzői, akik már tíz éve hangoztatják, hogy a történelemnek igenis van helye a politikában. Kinek tartják Orbánt Nyugaton? Miért sikertelen a baloldal és mi köze ennek a politika fel nem ismert irracionalitásához? Ezeket a kérdéseket feszegette a tízéves Méltányosság Politikaelemző Központ által megrendezett Méltányosság Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerdán.

A Méltányosság Politikaelemző Központ tíz éves fennállását ünneplő rendezvényen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának? A kérdés szempontjából megkerülhetetlen volt Orbán Viktor Horthyt méltató minapi beszéde, ami a megújult Klebelsberg-kastély átadásán hangzott el.

Bottoni: Orbán nem szokott csak úgy beszélni

Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. „Nagyon sok mondat valóban komoly fókuszcsoportos vizsgálatokat követően hangzik el »spontán« módon” – vélekedett az elemző, majd megjegyezte: Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. 

Stefano Bottoni szerint sem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész elmondta, szerinte két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: 

Horthy és Kádár.

Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. 

A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert az ő gondolkodásmódjában és az ő cselekedeteiben állandóan ott van a történelem. Ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik és politikájában is eszközként „használja” a történelmet.

Az európai átlaghoz képest az is növeli a kontrasztot Bottoni szerint, hogy „elképesztően híján vagyunk gondolkodó politikusoknak és Európa nem tud mit kezdeni egy olyan emberrel, aki – bár lehet, hogy az ő pártjában sok buta ember van – ö maga egy gondolkodó ember és szeretne valamit mondani ennek az Európának”. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy fan club, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”.

Csizmadia: A történelem visszatért

Egymást váltják azok a generációk, amelyek – nietzschei párhuzammal élve – a történelem haszna, illetve a történelem kára mellett érvelnek – vette át a szót Csizmadia Ervin, aki úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető ’90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Ez a gondolkodásmód azért is tarthatatlan, mert a történelmi helyzetek visszatérnek.

Nem csak a világgazdaságnak vannak ciklusai, hanem a politikának is.

Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést Csizmadia. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba. „Ma már boldog-boldogtalan arról beszél, hogy a történelem megint itt van. Csak mi ezt – tisztelettel – tíz évvel ezelőtt is tudtuk” – méltatta intézetét az igazgató. 

A történelemhez hasonlóan – reagált Bottoni – a demográfia is hosszú idő óta először tematizálja újra a közéletet. Többé nem etnicista elfogódottság a népesedés szerepéről beszélni a politikában. Hosszú idő után újra olyan kérdések osztják meg a társadalmakat, mint például a Brexitet, Trump győzelmét vagy a francia elnökválasztást övező problémák. „Lehet ünnepelni Macront, de ünnepeljétek úgy, hogy 56 százaléka a lakosságnak nem ment el szavazni. Fantasztikus. 32 százalékból szerezni majdnem kétharmadot… Zseniális” – méltatlankodott Bottoni. „Ez a demokrácia legnagyobb megcsúfolása” – tette hozzá.

Baloldali liberális „izé”

Lakner Zoltán a történelmi tapasztalatok politikai hasznosításával folytatta az eszmecserét, és ennek kapcsán kitért az ellenzékre is: ez a nehezen meghatározható „baloldali liberális izé”, amit demokratikus ellenzéknek nevezünk, régóta ugyanazokat a köröket futja, minden nap a nulláról indul, mintha elveszítette volna az emlékezőképességét.  

Ha a balliberális oldal nem ismeri fel, hogy téved a politika természetét illetően, akkor ez a veszteglés örökké fog tartani

– tette hozzá Csizmadia, majd kifejtette: a jobboldal ma erősebb szálakkal kötődik a történelmi emlékezethez és általában a politika irracionális szférájához. Bár – mint azt Karl Mannheim felismerte – a politika az irracionalitás terében zajlik, a balliberális oldal még mindig ragaszkodik a felfogásához, miszerint a politika ésszerű és logikus rendszert alkot. Az elemzők feladata az, hogy a múltban felhalmozódott tapasztalatok és szempontokat újra felvessék – zárta gondolatmenetét Csizmadia.

Az eszmecsere ezzel véget is ért, hogy a résztvevők egy tortával ünnepelhessék meg a Méltányosság elmúlt tíz évét.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113508