Méltányosság, korszellem

A történelem visszatért – Lakatos Júlia a Mandinernek

2017. június 20. 11:41

A kilencvenes évektől volt egyfajta hevület Nyugaton, hogy mostantól a liberális demokrácia világában fogunk tartósan élni. És ehhez a világhoz akart csatlakozni Magyarország is – mondja Lakatos Júlia a Mandinernek. A Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója szerint ezek a remények mára elkoptak, a történelem vége helyett újra visszatért a történelem és változik a korszellem. Ehhez pedig szerinte a Fidesz tudott a legjobban alkalmazkodni itthon, míg a baloldali ellenzék nem tudott tanulni belőle. Interjúnk.

A történelem fortélya címmel jelenik meg a most tíz éves Méltányosság Politikaelemző Központ tanulmánykötete, amely a magyar demokrácia történetét tekinti át a rendszerváltástól máig. Lakatos Júliával, a Méltányosság nemzetközi igazgatójával a kötetben megjelenő tanulmánya nyomán a történelem visszatéréséről, a korszellem változásairól beszélgettünk.

***

Lakatos Júlia

 

Ha már Méltányosság: a mai magyar politikában vajon kit érdekel egyáltalán a méltányosság? Van valahol igény méltányos elemzésekre ebben az egyre mélyebbre süllyedő, egyre leegyszerűsödő közbeszédben?

Amikor megalapítottuk a Méltányosságot, ez a fogalom egyáltalán nem volt benne a közbeszédben. Ezzel a szándékkal léptünk fel, hogy tegyük méltányosabbá a közbeszédet, és ezt be is tudtuk vezetni a vitákba. Ahogy mások is használni kezdték ezt a fogalmat, mi elkezdtünk további témákkal is foglalkozni, például a konfliktusok, valamint a kohézió és a konszenzus társadalomban betöltött szerepével. A kohézió például elképesztően kiterjedt kutatási terület Nyugaton, amiből egy átlag magyar politikafogyasztó alig érzékel valamit. Mi ebből azt szűrtük le, hogy egy fejlődőképes demokráciához nem elég pusztán a pártpolitikára koncentrálni. De a világ és Magyarország valóban tovább változott, és hazánk még polarizáltabb lett a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest.

Pedig 2006-2007 sem volt egy egyszerű időszak itthon.

Nem volt az, de így is be tudtuk vezetni a méltányosság fogalmát és igényét a közbeszédbe; és a szakpolitikai elemzéseinkben, vizsgálatainkban is ennek mentén igyekeztünk kutatni. Szükség van a méltányos elemzésekre egy egyre inkább megosztott országban is.

Itthon egyre több politikai elemző vagy politikatudós vállalja nyíltan a pártosságot. Lehet pártatlanul politikát elemezni úgy, hogy az ember ne essen az üres „egyrésztmásrésztezés” csapdájába?

Nagyon sokféle agytröszt működik a világban, legitim dolognak tartjuk azt is, hogy vannak pártintézmények. Mi szándékosan nem ilyenek vagyunk: célkitűzésünk volt, hogy független, nyugati típusú, tematikus agytröszt legyünk. Az általunk választott kutatási terület önmagában garancia arra, hogy ne pártvonalak mentén elemezzünk. Paradoxon lenne a társadalmi összetartozás vizsgálatát egyik vagy másik párt szekértolójaként művelni. Ráadásul az a tapasztalatunk, hogy a magyar politikát sokszor csak belpolitikai szempontból elemzik. Mi ezt mindig kevésnek tartottuk. A történeti szemléletmód és a nemzetközi kitekintés – a cégünk két legfontosabb jellemzője – eltávolít minket a napi szintű belpolitikai csatározásoktól. Emiatt is nagy dolog, hogy ezt a szemléletmódot tíz éve képviselhetjük. Magyarországon túl kicsi a piac ennyi elemzőközpontnak, ezért egyesek a túlélés érdekében betagozódnak egy nagyobb rendszerbe. Nálunk nagyon sok különböző árnyalatú politikai vélemény jelenik meg, amiket becsatornázunk a közös gondolatvilágunkba. Annak idején például Orbán Viktor elhíresült illiberális államról szóló beszédéhez való különböző viszonyunk mélyítette el demokratizációs kutatási profilunkat. Ha nincsenek ezek az eszmecserék, nem merül fel, hogy mi fér bele egy demokráciába, meddig tekinthető demokratikusnak egy rendszer; vagy hogy vajon demokrácia-e egy nem liberális demokrácia.

Különböző nézetű elemzők egy intézménynél: gondolom, sok vita van önök között egy-egy forró téma kapcsán.

Vannak viták, de elméleti jellegűek. Nagyon jó műhelymunka zajlik nálunk. Megnézzük a legfrissebb nemzetközi irodalmat és azt hazahozzuk, megvitatjuk, hogyan lehet Magyarországra alkalmazni. Nyilván mindenkinek van egyéni értékrendje, de amikor a tanulmányok megszületnek, azokba senki nem viszi bele a személyes politikai meggyőződését. Nem pártosak az írásaink, bár lehet, hogy egyesek bele akarják ezt látni. Sok mindennek nevezték már a Méltányosságot, de mi ezektől függetlenül most és a jövőben is minden oldalt – ha kell – kritikusan fogunk szemlélni.

A Méltányosság most megjelenő, A történelem fortélya című kötetében fontos témával foglalkozik: azzal, hogyan jutottunk el a történelem vége-felfogástól a történelem visszatéréséig. Fukuyama elméletét már elég sokszor eltemették az elmúlt években, így inkább azt kérdezném: mikortól tért vissza a történelem?

Én a 2008-as válságot jelölném meg az egyik ilyen fordulópontnak. A történelem visszatérése alatt azt értem, hogy amikor megtörtént a harmadik demokratizációs hullám a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, akkor

volt egyfajta hevület Nyugaton, hogy mostantól a liberális demokrácia világában fogunk tartósan élni. És ehhez a világhoz akartak csatlakozni az új demokráciák, köztük Magyarország is.

Az Egyesült Államok politikai, gazdasági és katonai hegemóniája társult ehhez a hangulathoz. Ugyanakkor mostanra kicsit ellustult az az ideológia, amely korábban vonzóvá tette a Nyugatot az egész világ számára, gondoljunk a filmektől kezdve a popzenéig sok mindenre. Elmaradt a megújulás, lecsökkent a vonzerő. Elfogyott a lendület, és a válság után mintha hirtelen minden kibillent volna. Ez egy kulcsfontosságú periódus a liberális demokráciák számára. Van ennek egy politikatudományi vetülete, amikor a demokráciák fejlődését nézzük, és van egy politikai vetület, hogy milyen reakciókat adtak a pártok erre a „kibillenésre”.

Nagyjából két évvel ezelőtt indult el a politikatudományban annak a felismerése, hogy a demokráciák nem lineárisan fejlődnek, nem egy állandóan pozitív irányba tartó, folyamatos fejlődésről van szó. Jó példa erre a Journal of Democracy 25. évfordulójára készült 2015 eleji különszáma, ami talán elsőként vizsgálta, hogy visszaszorulóban vannak-e a demokráciák világszerte. Amikor megnézzük a demokráciák minőségére és fejlődésére vonatkozó kutatásokat, akár az Amnesty International vagy a különböző demokráciaindexek méréseit, akkor azonban azt is látjuk, hogy habár van visszarendeződés, de ez természetes folyamat. Ami a politikai vetületet illeti, a „populista hullám” is a válság nyomán kezdett erőre kapni. De a populista térnyerés sem egy örökkévaló dolog: inkább egy válságjelenség, amivel foglalkozni kell. Azt jelzi, hogy meg kell újulnia a nyugati szellemnek.

Ki okozta a változást: a néptömegek vagy a vezető politikusok indították el a változásokat? Ki hatott kire?

A pártok, a szavazók és az intézmények interakcióiból születnek a változások. A szavazók úgy látták, hogy az intézmények nem szolgálják megfelelő módon az érdekeiket. Ráadásul nagyon sokan úgy érezték, hogy kiestek a rendszerből, és erre reagáltak egyes pártok. Az az ígéret, ami a kilencvenes években volt, hogy nagyobb szabadság, több biztonság lesz nagyobb gazdasági fejlettséggel, és hogy a globalizáció több jólétet és demokráciát hoz az embereknek, sokak számára nem teljesült. Volt egy várakozás, hogy a technológia vagy a globális világfalu minden problémát megold, még a saját maga által okozottakat is. Ez nem így történt, egyre nőnek a különbségek, s nem csak a nemzeteken belül, globálisan is.

A politikusok kudarca mennyire számított? A klasszikus néppártok nagy része mintha elfelejtett volna politikát csinálni, a politikusok technokraták lettek, akik az intézményektől várták a megoldásokat a válság idején is, hiába. Sok régi párt ezért került mára mély válságba.

A politikusok részéről nagyfokú bizalom volt az intézményekben, a mi régiónkban mindenképp. A rendszerváltások utáni elitek kaptak egy kész rendszert, a cél pedig az volt, hogy az EU, illetve a NATO rendszerébe csatlakozva végleg megvalósuljon a Nyugathoz való csatlakozás álma és megoldódjon minden régi problémánk.

Elterjedt elképzelés volt Magyarországon, hogy a nagy nemzetközi intézményekhez való csatlakozással biztosítva van a jövőnk, és el tudjuk magunkat helyezni a globális térben.

A most átalakuló, bizonytalanná vált világban ezek a kapaszkodók megszűntek. Az újonnan alakuló pártok ezt az élményt ragadják meg, hiszen ezt a bizonytalanságot érzik a mai választók is.

Szinte mindenhol előretörtek az újonnan alakult pártok, miközben a régieknek sok helyen lealkonyult. Magyarország ebből a szempontból speciális hely, hiszen a Fidesz, és különösen Orbán Viktor egyszerre a régi korszak embere, „terméke”; miközben ő ennek az új, teljesen megváltozott korszaknak is az időben eszmélő, hatalmát átmentő, emblematikus arca. Mondhatjuk, hogy Orbán Viktor mind a két korszakban feltalálta magát és megtalálta a saját helyét?

A Fidesznek nagyon nagy tanulóképessége van.

A Fidesznek vagy Orbán Viktornak?

Nagyon sokan azonosítják a Fideszt Orbánnal, de a Fidesz mint szervezet is tanulóképes. Ezzel szemben a balliberális ellenzék nem tudott tanulóképessé válni: nem szembesült még azokkal a változásokkal, amik geopolitikai téren lezajlottak a világban. Miközben arról beszéltünk, hogy az intézmények nem szolgálták, vagy nem úgy szolgálták a választókat, ahogy elképzelték; eközben a baloldal teljesen követő magatartást tanúsít az intézményekkel, például az Európai Unióval szemben. A baloldal nem tudja a maga nyelvére lefordítani, hogy egy adott rendszerrel szembeni kritika nem jelenti azt, hogy például EU-szkeptikussá válna valaki. A Fidesz egy nagyon érdekes stratégiát alkalmazott: amikor rájött az elején, hogy nem tud betörni a magyar politikába, végiggondolta, hol nyílhat tér neki és mit kell ehhez szervezetileg megvalósítania. Egy piciny pártból, amelynek nem volt igazán légtere az SZDSZ mellett, egy néppárttá kellett válnia. Ez nem ment egyik napról a másikra. Ehhez intézményes hátteret kellett felépíteni. A Fidesz a háttérben való építkezéssel kezdte az átalakulást. Ez hiányzik például a jelenlegi ellenzékből, hogy ezt az építkezést elvégezze.

Az eddigi rendet globális, liberális demokráciának nevezik a legtöbben. De mi a feltörekvő új rend?

Nem feltétlenül új rendben kell gondolkodni, inkább a hangsúlyok eltolódásban, ami a liberális és demokratikus elemeket illeti. Nem gondolom, hogy a liberális demokráciának vége lenne. Talán nem is címkéket kellene cserélni, csak frissíteni kell a programot.

A jelenlegi ideológiai válság azt igényli, hogy sorra vegyük, mit ígért és mit teljesített a rendszer, és milyen elvárások vannak vele szemben a megváltozott világban.

Megváltozott a geopolitikai hatalmi viszony, erre Európának reagálnia kell. Korábbi szövetségesei nem támogatják őt úgy, mint korábban; miközben a fejlődő gazdaságok új pólust képeznek a világban. Ehhez képest kell egy vonzó ideológiai alternatívát kitalálnia a Nyugatnak. 

A tanulmánya utolsó része pont erről, a geopolitika visszatéréséről szól. De miért hittük azt egyáltalán, hogy a geopolitikának leáldozott?

Úgy hitték sokan, hogy az erőviszonyok hosszú távon beálltak. Nem először fordult ez elő a történelemben: a második világháború után – amikor a geopolitikáról elkezdtek gondolkodni - a hidegháborús erőviszonyok évtizedekig fennálltak. A kommunizmus bukása után újra azt hitték, egy nagyon tartós világrend jön létre, de most, negyed évszázad után ismét újrarendeződés történik. Ez egyébként nem lesz olyan drámai, mint amilyennek hinnénk, de az fontos, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió újragondolja a világban képviselt szerepét. Ez a demokráciára is kihat: a liberális demokrácia újra ismét a népre épülhet majd és kevésbé az intézményekre. De úgy vélem, a nyugati típusú demokrácia – ami a Nyugat legfontosabb támasza – meg fog maradni.

***

A Méltányosság Politikaelemző Központ június 21-ei, szerdai eseményének Facebook-oldala.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113327