Terrortámadás Maliban

Terroristák támadtak meg egy luxusüdülőt Maliban

2017. június 19. 08:08

Terrortámadás történt Maliban, fegyveresek rohantak le egy luxusüdülőt vasárnap. A harcokban eddig ketten meghaltak, egyikük francia-gaboni állampolgár.

Terroristák rohantak le egy mali luxusüdülőt vasárnap. Mali belbiztonsági minisztériumának szóvivője elmondta, az üdülőtelepre fegyveresek rontottak, a harcok jelenleg is tartanak. A támadás eddig legalább két halálos áldozatot követelt – olvasható az Indexen. A helyszínen füst gomolyog és lövéseket hallani – hivatkozik az AFP francia hírügynökség a szemtanúk állításaira. 

Az Independent szerint az egyik halott egy francia-gaboni állampolgár, a másik áldozatot még nem sikerült azonosítani. A helyi erők szerint a terroristák pontos száma még nem ismert, hárman vagy négyen lehetnek. A franciák 2013 óta támogatják katonai erejükkel az afrikai országot, de a mali terrorista csoportok az utóbbi időben újra megerősödtek. Az amerikai nagykövetség kiadott egy listát a fővárosban található potenciális terrorista célpontokról, a britek pedig figyelmeztetik a Maliba utazókat, hogy csak akkor menjenek, ha feltétlen muszáj. A listán hotelek, éttermek, templomok, diplomáciai épületek és más, gyengén védett létesítmények találhatóak.

Arról nincs egyértelmű információ, hogy a megtámadott üdülő szerepel-e a listán, de az Indepentent szerint közel van ahhoz a Radisson Blu nevű hotelhez, ahol egy 2015-ös terrortámadás során 20 embert gyilkoltak meg. 

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113242