A kormány milliárdokat vág a multikhoz, de jól fizető, biztonságos munkahelyek még sincsenek

2017. június 18. 11:41

Pap Szilárd István
Kettős Mérce

A fideszes gazdasági modell nem működik.

„A fideszes gazdasági modell tehát nem működik. 2010 óta két dolog történik: egyrészt folytatódik és felpörög a korábbi kormányok által is alkalmazott módszer, miszerint a globális piaci folyamatoknak kitett versenyágazatokban a nagy multikra támaszkodik a gazdaság, ingyenpénzzel és kisemmizett munkaerővel vonzva ide őket; másrészt a globális versenynek kevésbé kitett szektorokban (közbeszerzések, mezőgazdaság, kiskereskedelem, szolgáltatói szektor, turizmus stb.) a hazai narancsoligarchia feltőkésítése zajlik hasonló eszközökkel. Ebben a képletben egyedül a dolgozók érdekeinek nem jut hely.

Márpedig a multik tovább mennek még kedvezőbb környezetbe, és ha mégsem, az automatizálás miatt amúgy is meg vannak számlálva több hazai ipari ágazat napjai . A narancsoligarchiától pedig csak a saját zsebek kitömését várhatjuk,  gazdasági csodát kevésbé.

Egyedül a magyar állampolgárokra számíthatna minden felelős kormány, őket kellene az állami költések középpontjába állítani. Nagyvállalati adókedvezmények helyett a hazai kis- és középvállalatokat kellene támogatásban részesíteni, de ilyen irányú lépést egyet sem láthattunk a Fidesz alatt, sőt csak nehezebbé vált az életük részben a szabályozási környezet, részben az általánossá vált politikai korrupció miatt. Emellett a munkaerő képzésére, a magyar polgárok oktatására és kutatás-fejlesztésre kellene a százmilliárdokat fordítani, nem megfeledkezve arról, hogy a kormányzás célja az lenne, hogy »keményen dolgozó kisemberek« számára tegye élhetővé, igazságossá ezt az országot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113224