Tényleg én vagyok az a lány a filmből!

2017. június 18. 17:23
Bach Kata
Index

Bánt, hogy tönkreteszik a civil szervezeteket és más kis csoportokat. Mert a nagy egész ideálisan a kis egészekből áll össze, és legjobb ha ezek spontán, a hatalomtól függetlenül, alulról szerveződnek, nem másképp. Interjú.

„Nem tudnál olyannal dolgozni, aki teljesen másképp gondolkodik, mint te?

Volt már, hogy visszamondtam szerepet, mert emberileg nem tudtam volna egy kollégámmal kijönni. Ezzel még van dolgom, nem akarok ítélkezni mások felett, igyekszem mindig minden oldalát megvizsgálni egy személyiségnek, de ha fojtogatóvá válik egy igazságtalanság, akkor zsigerileg ellenkezik a természetem, nem akarok megfulladni. De azért alapvetően nem ez jellemző rám.

A POSZT-ra is mondják, hogy nem ugyanaz, mint régen, túlságosan beleszól a pártpolitika, de közben a színházcsinálás mégis összeköti az embereket, jó érzés idejönni, megnézni egymást, például vidéki előadásokat, amiket esélyem se lenne másképp látni. Van olyan kollégám, akivel civilben nem tudnék szót érteni, de a színházcsinálási mániánk közös. Ez találkozhat, attól még nem kell barátoknak is lennünk. Sőt, ezt nem is szabad összekeverni: hiába dolgozunk együtt sokáig valakivel, az nem válik automatikusan barátsággá.

És azzal egyet kell értened, amit egy előadás közölni akar a világról?

Sokszor csak a próbafolyamat alatt derül ki, hogy egyáltalán mi az, amit közölni fog a világról az előadás. De játszani mindig úgy jó, ha egyet is értesz az egésszel. De közben egy pályakezdő színész vagyok, szeretném megtapasztalni a lehető legkülönbözőbb színpadi szituációkat, megismerni a színházi embereket, megtanulni a szakmát. Nem gondolom, hogy most az az elsődleges, hogy azonosuljak a mondanivalóval.  

Beszéljen a színész a közéleti témákról? Van, aki szerint ez társadalmi felelősség, mások szerint viszont a színész ne szóljon bele abba, amihez nem ért.

Nem gondolnám, hogy nem értünk hozzá, mert ezzel foglalkozunk: az összefüggéseket vizsgáljuk. De nekem az ilyesmi elvesz az alakításból. Olyan, mint egy reklámszereplés is, vagy egy jellegzetes szinkronhang. Belépsz a színpadra, és jön veled az a színész, akit szinkronizáltál, társul az arcodhoz egy túró rudi vagy egy joghurt. Minél több dolgot kapsz pluszban az arcod, a hangod, a neved mellé, az annál többet vesz el a szereptől. Pedig szerintem az a feladatunk, hogy maximális alázattal szolgáljunk egy szerepet, és az egész testünket kölcsönözzük mindehhez.

Csak elvenni tud, hozzáadni nem?

Én a színházon keresztül szeretnék hozzáadni a világhoz. Azoknak az embereknek szeretnék adni, akik látnak, vagy akikkel épp dolgozom. A kis közösségekben hiszek, egy családban, egy társulatban, nem a tömegek vonzanak. De ha mindenképpen hallani akarsz valami közéletit, akkor pont ezért bánt, hogy tönkreteszik a civil szervezeteket és más kis csoportokat. Mert a nagy egész ideálisan a kis egészekből áll össze, és legjobb ha ezek spontán, a hatalomtól függetlenül, alulról szerveződnek, nem másképp. A színházban is azt tapasztaltam, hogyha van közös ügye egy csapatnak, akkor szárnyra kap, amit csinálnak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/113234