Nyílt levél Orbán Viktornak

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Az elmúlt napokban több jobboldali értelmiségi és közéleti szereplő (Csaba László, Jeszenszky Géza, Király Miklós, Kovács Tamás, Lukácsi Katalin, Pósfai Gábor, Sólyom László, Ürge-Vorsatz Diána -- névsorrendben) fogalmazta meg kritikáit, és fejezte ki aggodalmát a kormány legutóbbi intézkedéseivel kapcsolatban. Örülök, hogy ezek a kritikák ilyen nyíltan megfogalmazódtak, és most magam is csatlakozom hozzájuk, szintén erős jobboldali gyökerekkel rendelkező értelmiségként. Kérem, hogy az alábbi sorok súlyát ítélje meg eszerint. Egyúttal remélem, hogy még sokaknak fog megjönni a kedve és mersze, hogy személyesen hallassák a hangjukat.

Levelemet rövidre fogva én csak két dologra kívánok reagálni Miniszterelnök úr vasárnapi rádió interjújából.

Az első az, hogy „aki eddig rejtve volt, most napfényre került”. Nos, napfényre kerültem én is. Igaz, nem is mindig voltam rejtve, hiszen engem kergettek 2006-ban a lovas rendőrök, engem vízágyúztak 2007-ben az Oktogonnál, és most újra kint vagyok a téren (lövetés, ha kérhetem, most ne legyen, odáig már ne süllyedjünk). Napfényre került továbbá az a szintén tudós barátom is, aki annak idején 2002-ben ezer kilométert autózott haza külföldről Miniszterelnök úr hívó szavára, hogy egyetlen szavazatot leadhasson a választáson(!).

Most akkor már mi is a haza ellenségei vagyunk? Már mindenki ellenség? Higgye el Miniszterelnök úr, egyikünket sem Soros György fizette le, egyszerűen csak kimentünk a térre tüntetni a CEU-törvény ellen. Meg a civil törvény ellen. Mert legyen itt jobboldal vagy baloldal, ha odáig fajulnak a dolgok, hogy nem tudok a gyerekeim szemébe nézni, nem tudok a barátaim szemébe nézni, ha ezeket támogatom, akkor könnyű kitalálni, mi fog történni: elpártolok a Fidesztől. Ez ilyen egyszerű. És ahogy a fenti, nyilvánosságra került megszólalásokat elnézem, ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. És azon érdemes lenne elgondolkodnia Miniszterelnök úrnak, hogy ha a hátországát elveszíti, utána vajon meddig lehet még kormányozni? És érdemes-e?

A második az, hogy „magyar akadémikusok, tudósok, magyar egyetemeken tanító professzorok, tanárok nem azért lépnek föl, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amiket Soros György egyeteme élvez Magyarországon, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait. Ennek nyilván van oka, majd még meg kell értenünk”.

Ebben szeretnék konkrét segítséget nyújtani. Van a megértésnek egy legegyszerűbb módja: kérdezze meg, Miniszterelnök úr! Szívesen mondanám, hogy kérdezzen meg engem, de vannak nálam autentikusabb személyek is: kérdezze meg Lovász László MTA elnököt, vagy Pálinkás József korábbi MTA elnököt, vagy Freund Tamás agykutatót, vagy bárkit, akinek a szavában megbízik, és aki még el meri mondani az őszinte véleményét. És kérem, hogy ezt a tanácsomat ne vegye szurkálódásnak, hanem tekintse annak, aminek szánom: egy teljesen konstruktív javaslatnak. Mert talán hasznára válna ennek az országnak, ha több hiteles ember véleményét kérné ki Miniszterelnök úr. Sokkal többnek. (Kitérő: úgy általában hasznára válna az embereknek, ha jó szándékot feltételezve meghallgatnánk egymás véleményét – a háborús retorikát pedig mellőznénk.)

Miniszterelnök úr! Én mindig is szerettem ebben az országban élni. Minden ide köt. Csak kétszer lett igazán rossz kedvem: 2006-2007-ben, és most. Kérem, gondolkodjon el a fentieken.

Üdvözlettel, 

Matolcsi Máté, 
matematikus, az MTA doktora