Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt
Az exelnök jelezte, hogy betartja a jogerős ítéletet, de az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.
Középiskolások szerveztek tüntetés a szlovákiai korrupció miatt Pozsonyban kedden késő délután. A rendezvényen mintegy ötezren vettek részt, amihez hasonló méretű demonstráció csak egy volt az elmúlt két évben a szlovák fővárosban. A tüntetők konkrét követeléseket tartalmazó memorandumot is átadtak a kormányhivatalnak.
Több ezer, túlnyomó többségében fiatalok alkotta tüntetési menet vonult át kedden késő délután Pozsony óvárosán korrupcióellenes intézkedéseket követelve, illetve „elég volt Ficóból” és „Jobb országot” jelszavakat skandálva. A Facebookon rövid idő alatt megszervezett tüntetést három középiskolás fiatal kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy ilyen módon akarnak hangot adni a „Szlovákiában egymást követő korrupciós ügyek” miatti elégedetlenségüknek.
A megmozduláson a szervezők és a városi rendőrség egybehangzó becslése szerint mintegy ötezren vettek részt, a menet a pozsonyi Hviezdoslav térről indult a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terére, a rendezvény mintegy másfél órán át tartott. A téren fellépő szónokok beszédeikben többnyire az országban „elterjedt korrupciót” ostorozták, ugyanakkor a „társadalom tarthatatlan és a szélsőségességek térnyerését elősegítő” helyzetéről beszéltek.
A megmozdulást a pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) valamint az ugyancsak erőteljesen kormánykritikus Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom is támogatásáról biztosította, és így tett Andrej Kiska államfő is, aki az Új Szó tudósítása szerint a denník N-nek azt mondta: „Ha ebben az országban mindenki csendben marad, akkor nem lesz változás”.
A demonstráció szervezői készítettek egy memorandumot is, amelyet át is adtak a pozsonyi kormányhivatalnak. Ebben követelték Robert Kaliňák, belügyminiszter illetve az országos rendőrfőkapitány és egy különleges ügyész menesztését, a Bašternák-ügy és a Gorilla-botrány felgöngyölítését, valamint a mečiari amnesztiák eltörlését is. Az Új Szó szerint a tüntetés szervezői azt ígérték: ha nem teljesíti a kormány a követeléseiket, akkor a tiltakozó akciókat a többi kerületi székhelyre is kiterjesztik.
(MTI / Új Szó)