„Donald Trump a minap még egy Fehér Házban ülő bolond viccfigura volt az emberiség egyik fele számára. Most hirtelen őt ünnepli a liberális establishment. Hogy miért? Mert ledobott pár bombát. Ha Trump okos, tanul ebből – és még több bombát dob le. A jövőben sem a kommentátoroknak, sem a politikusoknak nem szabad csodálkozniuk, ha a világ egyre inkább belesodródik a háborúba. Hiszen ők azok, akik még mindig tesznek azért, hogy a háború legyen az, amitől férfi lesz a férfi.
Ez lenne a nagy kiegyezés? Tényleg úgy néz ki, mintha egymásra talált volna Donald Trump és a liberálisnak nevezett nyilvánosság. Ötvenkilenc Tomahawk volt csak az ára – ez valami hülye fegyver Amerika végtelen fegyverarzenáljából, ami még Trump legkeményebb kritikusai szívét is ellágyítja. »Jól tette Donald Trump« – dicsért a Spiegel. A Süddeutsche Zeitung hirtelen megállapítja, hogy »legalább azt el kell ismerni, hogy Trump ösztönei a helyén vannak«. A New York Times pedig egyenesen ünnepli Trumpot a Szíriára mért támadásáért: »A szíve jött előbb« – írták egy később azért megváltoztatott címben. A lap szerint ez egy fordulatot jelent Trump elnökségében. Csak hogy emlékezzenek: igen, ez a Trump-féle »Fake News NYT, very sad« New York Times.
El lehet képzelni, hogyan táncolja most magát keresztül-kasul az Ovális Irodán Donald Trump, megvariálva kicsit a régi Dinah-Washington-számot: »What a difference a war makes...« Egy kicsike háború, és máris másképp néz ki minden. Holott a Szíriára mért bombatámadás katonailag értelmetlen volt. Jogilag pedig egész egyszerűen bűn. Ezek a bombák most a politikacsinálás eszközei voltak. Hogy a háború a politika folytatása lenne, csak éppen más eszközökkel – ez a háború azon régi definíciója, amit meghaladottnak véltünk. Tévesen.
(...)
Nyilvánvalóan a részvét is ösztönöz a cselekvésre, az, ami mindig valami újra igerelve arra vár, hogy kitárazzon végre. A mi részvétünket már annyi halott gyermek fotója felizgatta, hogy egyre jobban kezdett kínzóvá, kibírhatatlanná válni. Ez a háború egy nagy gerjedelemhez vezet, ami végre kielégülést követel. »Valamit most már aztán tényleg tenni kell« – mondják ilyenkor. Mondhatni, protopolitikus mondat ez. Trump, a hangulatpolitikus pedig felismerte mindezt. Ebben áll az ő ösztöne. Tudta jól, hogy végre mi is lőni akarunk, kilőni a rakétáinkat, élvezni az általunk okozott robbanásokat. Az az 59 Tomahawk a lelkiismeretünk 59 orgazmusa volt.