Jó, hogy Trump lövetett Szíriában

Szomorúan olvasom a magyar sajtóban az olyan álláspontokat, amelyek szerint a Donald Trump által elrendelt szíriai bombázás, illetve rakétázás megint bebizonyította, hogy Trump kiszámíthatatlan, illetve hogy feladta korábbi elveit és beállt a washingtoni héják mögé. Mindez talán persze annak köszönhető, hogy a kampány során Trump izolacionistábbnak mutatkozott, mint a neokon héják, és voltak jó szavai Putyinról. 

De azért azt is hozzá kell tennünk, hogy Trump kritizálta elődje, Barack Obama töketlenségét külpolitikai ügyekben, és még inkább kritizálta azt a Republikánus Párt.

Abból elég egyértelműen következett az, hogy a határozatlan külpolitikát folytató Obama („merjünk kicsik lenni” amerikai változatban) ellenében Trump bekeményít, és megmutatja, ki a főnök, „who is the sheriff in the town”, ahogy Amerikában mondani szokták. 

A neokon héják legfontosabb ismertetőjegye az volt, hogy háborúba kezdtek ott, ahol még nem volt. A szíriai helyzet egyetlen felelősének nem lehet Amerikát kikiáltani, minden nagyhatalom ott ügyködik a Közel-Kelet kulcsfontosságú országa körül. A szíriai válság az arab tavasz folyamán kirobbant polgárháborúként indult, s bár mindenféle titkosszolgálatok nyilván majdnem az elejétől próbálták befolyásolni a menetét, beleértve az oroszokat és az amerikaiakat is (nem beszélve a britekről és franciákról), biztos, hogy például a Hezbollah hamarabb beszállt a nyílt konfliktusba, mint az Egyesült Államok, amely 2014-ben avatkozott be a 2011 óta folyó harcokba, amikor terroristacsoportok ellen lőtt ki Tomahawkokat. Igaz, hogy később Obama az Aszad-rezsim ellen avatkozott be, ímmel-ámmal, az oroszok meg Aszad mellett, teljes erővel. 

Obama folyamatos külpolitikai hibája nem az volt, hogy nem avatkozott be vagy hogy beavatkozott, hanem hogy ímmel-ámmal avatkozott be. Hiba volt visszavonni a közép-európai rakétatelepítési tervet (a lengyelek, akiket az oroszok a németekkel karöltve kerítenek be és kerülnek meg olajvezetékkel, minden egyébbel, köpni-nyelni nem tudtak); hiba volt puhánykodni Szíriában; hiba volt puhánykodni Ukrajnában (ejnye-bejnye); és hiba volt puhánykodni az Iszlám Állammal szemben. Ha Obama anno kilövi az ötven Tomahawkot az Aszad-rezsimre, akkor nem biztos, hogy lett volna vegyifegyver-bevetés Aszadék részéről. 

Trump ilyen helyzetet örökölt, és mivel ezeket a konfliktusokat ő csak megörökölte, korlátozott a mozgástere.

Ez sem a helyieknek, sem az amerikaiaknak nem lenne jó, és még nekünk sem lenne tőle jobb a helyzetünk, minthogy egy Putyinnal szemben erős Amerikában vagyunk érdekeltek. 

Minden amerikai elnök elnökségének vannak meghatározó pillanatai, amelyekben lépni kell. Obama ezeket folyamatosan elhalasztotta. Bush, tetszik nekünk vagy nem, lépett 9/11 után. Ez biztosan, hogy meghatározó pillanat volt, akárhogy is ítéljük meg utólag. (És feltehetjük a kérdést: mit tettünk volna a helyében? Megvontuk volna a vállunkat?) 

Trump most jókor lépett. Senki ne higgye, hogy valamiféle kapkodás és kiszámíthatatlanság eredménye volt a Trump-féle szíriai rakétázás: jól kigondolt terv volt, amire csak az alkalmat várták. A szíriai civilek helyzetén az, hogy az Aszad-rezsimet kicsit megbombázták, nem ront. Komolyan gondolja bárki, hogy ötven Tomahawk jelentősen rontani tud egy olyan humanitárius helyzeten, amin már nem lehet rontani? A közelben lévő orosz támaszpontokra kifejezetten vigyáztak az amerikaiak. 

Trump nem robbantott ki világháborút, csak egyrészt figyelmeztette az Aszad-rezsimet; másrészt figyelmeztette az oroszokat, aminek épp ideje volt. Anno az orosz gép lelövése török részről ugyanis nem volt véletlen, az oroszok folyamatosan megsértették a török légteret, tulajdonképpen kiprovokálva a török reakciót. 

Lehet, hogy az európai széplelkűségnek nem tetszik, de a putyini elkanászodás nagyrészt az obamai töketlenség eredménye. Nem kizárólag, de nagyrészt ez az oka. Trump ezt kezdte el helyre tenni. Az oroszok csak az erőből, a katonai erőből értenek. És nem akkor, ha az a kikötőkben és reptereken vesztegel.

Örüljünk, hogy helyrebillen az egyensúly, hogy a Nyugat használja a meglévő erejét, és Trumpnak lesz mersze beavatkozni ott, ahol tényleg be kell avatkozni. Mi pedig, ha észbe kapunk, talán nem kerülünk teljesen az oroszok markába.