Félreértés azért ne essék: az ellenzéki pártok (mínusz Jobbik) nem azért jelölték Majtényit, mert ennyire elvszerű, mert tisztességes. Az egyetlen ok, amiért a folyton marakodó baloldal egy emberként mögé tudott állni, az, hogy semmi esélye nem volt. Egyszerűbben: ha kormányon lenne a baloldal, biztosan nem támogatta volna Majtényi Lászlót.
Ahogy az sem volt egyértelmű, hogy a Fidesz újra jelöli majd Áder Jánost. Szerencsére megtette. Áder ugyanis megérdemli, hogy folytathassa. Az elnöki intézmény persze gyenge, sok nem áll vagy bukik azon, ki paroláz állami ünnepeken, ezért aztán nem is szól nagyot, ha kijelentjük, de azért most mégiscsak jelentsük ki: Áder János sikeres elnöki ciklust tudhat maga mögött.
Ha végignézünk a közvélemény-kutatásokon, mondjuk a cseppet sem kormánypárti Republikon Intézetén, akkor is azt látjuk: noha Ádert főként a fideszesek szeretik, de a nem fideszesek között is mérhető a támogatottsága. Az államfő egyik szerepe márpedig ez: a nemzet egységének megjelenítése. Vicces szerep ez persze, fura megjeleníteni valamit, ami nincs, de fideszesként Áder elérte, amit ezen a fronton elérhetett. Főleg, ha belegondolunk, honnan kellett visszahoznia az elnöki intézmény presztízsét.
Schmitt Páltól, a törvényhozás motorjától, az emberek emberétől, aki nagyvonalúan elfeledkezett arról, hogy van másik feladata is a köztársasági elnöknek. Az alkotmányos rend fölötti őrködés.
Volt persze már korábban is ilyen elnök, aki a saját kedvencei alatt nem találta az Alkotmánybíróságot. Göncz Árpádnak hívták. Egyetlen alkalommal sem élt az alkotmányossági vétó eszközével, amikor az SZDSZ kormánypárt volt. Schmittnek tehát volt hova visszanyúlni, létezett ilyen „elnöki hagyomány”.