Belépési nyilatkozat Botka Lászlónak

2017. február 19. 12:25

Szeged polgármestere rendre a Párbeszéd programját próbálja eladni sajátjaként, ezért a Párbeszéd most egy belépési nyilatkozatot küld Botka Lászlónak, lépjen a pártba.

2017. február 19. 12:25
Sajtóközlemény

„Botka László szombaton délután a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén a Párbeszéd Mindenki számít c. programját kívánja ismertetni, a Párbeszéd úgy gondolja, itt a helye ebben a pártban, ezért belépési nyilatkozatot küld neki.

Botka László, hiába ígérte, mintegy másfél hónapon át nem kereste meg a Párbeszédet, de ennyi idő alatt legalább a párt Alapjövedelem javaslatát és a Mindenki számít c. vitairatát sikerült figyelmesen átolvasnia.

Botka László a szombati rendezvény előtt publikálta gondolatait a 168 óra hasábjain. Az ott leírtak kísértetiesen egybecsengnek az eddig csak a Párbeszéd által követelt, innovatív közpolitikai javaslatokkal. Ilyen a többi között az Alapjövedelem bevezetése, a vagyonadó és oligarchaadó, vagy a lakhatással kapcsolatos javaslatok.

A Párbeszéd azt javasolja Botka Lászlónak, hogy amennyiben a Párbeszéd programját szeretné megvalósítani, úgy lépjen át hozzánk. Ennek elősegítéseként pedig egy belépési nyilatkozatot küldünk a számára.”

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2017. február 20. 00:33
Ez az, minden napra egy ilyen nyilatkozatot! Nagy az Isten állatkertje arrafelé, szerencsénkre.
Válasz erre
1
0
atila68
2017. február 19. 23:41
Igazságosabb adó? Annál mi igazságosabb ha mindenki ugyanannyit adózik?
Válasz erre
0
0
néhai Ch.Pilot
2017. február 19. 22:43
Oszt' miért nem a Párbeszéd lép be testületileg az MSZ(M)P-be? Biztosabbra vehetnék, hogy bejutnak az országgyűlésbe. De hát még ennyi eszük sincs... ezek után ki hiszi el, hogy a programjuk valóban az övék?
Válasz erre
0
0
Agnieszka
2017. február 19. 21:44
Az alapjövedelem című szamárságot el kell olvasni, hemzseg a tárgyi tévedésektől. A munkanélküli nem járulékot kap, hanem járadékot, legalább a fogalmakkal lennének tisztában. A minimálbér már rég nem 69 ezer, hanem 84 ezer, ráadásul a nyilatkozó a kislánya után még érvényesíthet tíz ezer adójóváírást.Az tény, hogy a családi pótlék helyetti gyermek alapjövedelem a mostani családi pótlék+ adójóváírást pótolná. Ha az egész fikció is ilyen számszaki hibákat tartalmaz, akkor az egész olyan komolytalan, mint a PM. Nem biztos, hogy 8 millió ember ezzel jobban jár (ötből négy), mert arról hallgat a fáma, hogy az "igazságos" SZJA kulcsokat hogy állapítja meg. Ezzel ugyanis a dolgozók jelentős része, így a családtagjaik is rosszabbul járhatnak. Egy réteg biztos jól járna, nevezetesen a gyerekükből élők. Nekik még közmunkát sem kell végezniük(amit ha értelmesen csinálnak, minimum legalább rend és tisztaság lehet a környezetünkben) és kapják a pénzt. Ők
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!