A Nyugat öngyilkos forradalmáról

Filemon Norbert írása

Nyitókép: Caspar David Friedrich: Abtei im Eichwald

Vajon miért nyújt szánalmas teljesítményt a bevándorlás kezelésében Nyugat-Európa? Miért hever romokban öntudata? Miért veszítette el termékenységét? Miért egy boldogtalan és döntésképtelen hely?

Egy kortárs ellenforradalmár alighanem így válaszolna: mert Jézus Krisztus nélkül nincs stabilitás. A Katolikus Egyház nélkül nincs nyugati civilizáció.

A hagyományos katolikus értelmezéssel összhangban álló szemlélet szerint a kereszténység befolyását egy forradalmi folyamat ásta alá, amely lépésről lépésre bontotta le a trón és oltár szövetségét.

Ez a forradalom a nyugati civilizáció metafizikai öngyilkossága.

Ennek az öngyilkos forradalomnak a motorja az emberben egyre inkább elhatalmasodó gőg és érzékiség. Előbbi az alázattal ellentétes. Minden felsőbbség rossz, legyen inkább mindenki egyenlő. Utóbbi a mértékletesség erényével áll szemben. Legyen minden szabad.

A humanizmus Isten és a katolikus hit primátusa helyett az embert tette a gondolkodás legfontosabb viszonyítási pontjává. Ennek talaján kapott erőre Luther határozott, egyértelmű, de téves világnézete.

Krisztus igen, Egyház nem.

A XVI. században fellépő reformátorok új tanaikkal a katolicizmus szívébe találtak: rést ütöttek a változtathatatlan hit és tekintély pápaságban kifejeződő egységén. Amíg az anglikánok a pápai hivatal intézményére, a lutheránusok a főpapsági hierarchiára mondtak nemet, addig a kvéker és leveller teológiába már a lelkészi hierarchia sem fért bele.

Az egyetemes egyház monarchikus természetének megkérdőjelezése miatt többé nem érvényesülhetett az egy nyáj és egy pásztor egysége. Számos hitújító elvetette az Istenért önként vállalt szüzességet, megengedte a házasság felbontását és szükségesnek látta az egyházi vagyon felosztását. Mindennek koronázott királya VIII. Henrik. Egyes hitágazatokban helyet kaptak liberális és kommunisztikus elemek is. Ez utóbbi első hallásra megdöbbentőnek tűnik. Remek példa erre a magát királlyá kikiáltó Jan Bockelson münsteri uralma. Többnejűséggel és teljes vagyoni egyenlőséggel. Elvégre elérkezett az Új Jeruzsálem.

Európa egyharmada rövidesen protestánssá lett. Ekkor még mindkét fél töretlenül vallotta hite objektivitását, így az egyes világi érdekek és az új dogmák elegye hosszú és véres polgárháborúkhoz vezetett.

Ha hit és erkölcs dolgában nincs tévedhetetlen tekintély, akkor idővel a politikai és társadalmi rend felépítésének módja is szabad értelmezés tárgya lesz.

Így az áradat nem állt meg.

„Az emberiség nem lesz szabad, amíg az utolsó királyt meg nem fojtják az utolsó pap belei.”

Bájos, igaz? Denis Diderot összefoglalja a liberális forradalom alapvető motívumát, amelyet a janzenizmussal és gallikanizmussal átitatott XVIII. század hozott el. Jansen követőire nagy hatást gyakoroltak Kálvin hittételei. Hamarosan természetes szövetségesre találnak a pápai hatalomtól független francia egyházért dolgozó gallikánokban. Látható, hogy a pápaság és papság ellen indított offenzíva után a csapás iránya a királyság és a nemesség lett. Ragadós volt az angol példa, a francia király feje is porba hullt. Vendée parasztjai is megtapasztalták a tomboló forradalmi terrort. Ráadásul François-Noël Babeuf nézeteire Lenin elvtárs is büszke lehetne. Egyre népszerűbb a szubjektivizmus. Kicsit neked is igazad van, kicsit nekem is igazam van.

A korszak vezéralakjai egyébiránt rajongtak a deizmusért is.

Isten igen, Krisztus nem.

A harmadik, de korántsem végső állomás a kommunizmusban (1917) testesült meg. Minden a mindenkié. Célkeresztbe ezúttal kiemelten a polgárság került. A bolsevik emberszeretetről a cári család is tudna mesélni.

Ekkor már többnyire az ateizmus dívik.

Isten halott, talán soha nem is létezett.

Nem csoda, hogy XVI. Gergely, IX. Piusz és XIII. Leó pápa enciklikáiban élesen elítélik a forradalmi eszméket és mozgalmakat.

Róma szokásához híven missziók indításával igyekezett orvosolni az elszenvedett veszteségeit, de hamar a modernizmus belső eretnekségével kellett leszámolnia. Sokáig úgy tűnt, ezt a feladatot Szent X. Piusz pápa megoldotta briliáns jobbegyenesével. Ugyanis a Pascendi dominici gregis (1907) körlevél darabjaira szedte a modernista dogmafejlődés teóriáját. Ennek központi gondolata, hogy idővel a hittételek lényegükben megváltozhatnak. Régen 2+2=4 volt, ma 2+2=5. És mindkettő rendben van. Nos, a kiütés tényét illetően a második vatikáni zsinat óta akadnak kétkedők. Szerintük az ellenfélre csak rászámoltak, de a meccs még nem ért véget. Sőt manapság nagyon fájdalmas lenne a pontozólapokra pillantani…

Ha minden viszonylagos, még az engem körülvevő világ is. Akkor úgy viselkedhetek, ahogy akarok. Minimális értelem, maximális érzelem. Nincs már Mózes. Nincs tízparancsolat. Ha van, a szöveg kontextusa úgy is velem változik.

A negyedik stációban a viharos XX. század kultúrmarxizmusa világra hozta a szexuális forradalmat. A házasságon kívüli szexualitás is a norma része lett. A homoszexuális aktus is. A lényeg, hogy élvezd. A modern fogamzásgátlók elterjedésével kényelmessé vált a felelőtlenség. Ha mégis létrejön a nem kívánt élet, akkor sincs probléma. Végső megoldást nyújt a magzatgyilkosság. Érdekes, hogy az abortusz pártfogói ritkán maradnak ki a fókabébik védelmében indított keresztes hadjáratokból. A baj már nem kicsi.

Az ember ösztönlény.

Az embert előbb-utóbb kiégeti a futó viszonyok sorozata. Nem sikerül házassági kapcsolatra lépni senkivel. A teremtés koronájának a gyereknevelés édes terhe helyett kutyasétáltatással kell beérnie. Nem gond. A meggyengült nemzetállamokra jellemző demográfiai vákuumot örömmel betöltik majd az iszlám hívei.

A szárnyait próbálgató ötödik forradalomban eljöhet a totális képzelet világa. A mindenható technológia elsőbbsége a hagyományos bölcsesség felett. Ahol szakértők, természettudósok és a lélek mérnökei mutatnak utat.

Szerintük a férfi és a nő felcserélhetők. Az emberi természet újraalkotható. Reggel kislány vagyok, délután nagyfiú, este Apache helikopter. A valóság józanságát ütközetre kényszeríti a tökéletes szabadság és egyenlőség utópisztikus világa. A határok nélküli fantázia elsöprő diadala.

Az ember Isten.

Mit lehet még tenni?

Európa csak egy módon lendülhet ellentámadásba. Vissza kell térnie az elűzött királyhoz, akit leköpve az út szélén hagyott.

A forradalom és ellenforradalom kérdéskörével sokan foglalkoztak. A teljesség igénye nélkül: Donoso Cortés, Joseph de Maistre, Henri Delassus, Plinio Corrêa de Oliveira, Molnár Tamás. Az irányzat képviselői az ember végső céljának az örök boldogságot tekintik. Az Egyházzal együtt hirdetik: Salus animarum suprema lex.

A lelkek üdvössége a legfőbb törvény. Ezért vívják belső és külső harcukat a forradalommal. Borúlátó táboruk most talán megkönnyebbülve csettinthet.

Molnár Tamás írja:

„Civilizációnknak kétségkívül vége lesz azon a napon, amikor a Katolikus Egyház és az Egyesült Államok csatlakozik a forradalomhoz.”

Manapság, évtizedek óta először az Egyházon belül olyan püspökök, mint Raymond Burke és Athanasius Schneider nyíltan ellenállnak a progresszív erőknek. Az Amerikai Egyesült Államokban pedig megroppant a politikai korrektség atombiztosnak hitt egyeduralma.

*

A következő időszakban a fent felvázolt, egymásra épülő történelmi fejleményeket fogom kibontani cikksorozatomban.