A lényegről

„A magyar baloldali újrakezdés a cigánykérdésben nem egyszerű. Itt nem az előítéletek »leküzdésére« gondolok: az magától értetődik. Hanem arra, hogy EGYSZERRE kell kivívnia két dolgot, amely szemléletileg nehezen összeegyeztethető egymással.

Az első: el kell ismerni, el kell ismertetni – és a napi gyakorlatban is érvényesíteni – , hogy a romák a politikai közösség (ha tetszik: a nemzet) egyenrangú, nélkülözhetetlen és minden tiszteletet megérdemlő tagjai, a köztük és mások között fönnálló különbségek szociális és történeti eredetűek, tehát nem állandók és nem lényegesek. Ők mi vagyunk.

A második: a romákat a saját hátrányos és kirekesztett helyzetük meg – mint minden etnikumot – a történelmük külön csoporttá konstituálja, amellyel ki kell egyezni. A fehér többségnek bele kell törődnie, hogy nem vezetheti a romákat (azaz őszintébben: nem uralkodhatik rajtuk vagy fölöttük), és még a legjobb szándékú reformokat is csak velük egyetértésben, az ő jóváhagyásukkal lehet megtervezni és foganatosítani. A romák egyenjogú és a miénkkel azonos megbecsültséget élvező tagjai kell hogy legyenek »a nemzeti közösségnek«, és UGYANAKKOR el kell ismerni őket különálló közösségnek, amelynek vannak kollektív jogai, saját intézményekre, képviseletre jogosult, és saját külön érdekeit és törekvéseit a többségnek el kell ismernie. Ők azok, akik, és mi nem vagyunk ők.

Együtt és külön: ez a testvériség meghatározása. Akit szeretünk, az másvalaki. De akit szeretünk, ahhoz olyan közünk van, mint önmagunkhoz.

Tehát arra van szükség, hogy ne csupán »problémaként« – és különösen ne a fehér többség »problémájaként« – tekintsünk a romákra, hanem az emberszeretet ismeretes szabályai szerint járjunk el, ami érzületként nem olyan egyszerű (én is ellentmondásként jellemeztem), ám szerény nézetem szerint ez az egyedül helyes.”