Alt-right: RIP alt-right

Gazics György írása

Az épp hogy megszületett alt-right mozgalom haldoklik egy ember miatt, aki a világtörténelmet is megváltoztathatta volna, pedig jelentéktelen figura.

Az eredetileg időrendben szánt cikksorozatot a bevezető kapcsán felmerült kérdések miatt egy aktuális témával folytatom, a fehér nacionalistákkal, akik úgy tűnik, a legnagyobb nyertesei a mozgalomnak. Úgy tűnik, de a napjaik meg vannak számlálva, és a határidő közeleg. Mire oda jutnánk, jelentőségét veszti az ügy, most viszont forró. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően sokat tudok az ügyről, az alt-right-hoz képest is.

Az alt-right verhetetlenségének több fontos oka volt, ebből most kettő releváns: a decentralizáció, ami nem meglepő egy internetes, széles körű mozgalomtól; valamint az, hogy nem lehetett ráerőszakolni olyan narratívát, ami hiteltelenné tenné.

Mindez Trump győzelme után nem sokkal megváltozott, és a mozgalom jelenlegi tagjai, azok, akik még nem unták meg az ünneplést, egy kaotikus belharcban találták magukat. Az oka pedig nem más, mint az alt-right önjelölt vezére, Richard Spencer (nyitóképünkön).

Spencer 2016. november 21-én kimondja az azóta tízmilliók által hallott szavakat: „Hail Trump! Hail Victory!”. És ha ez sem lenne elég, az előtte egybegyűltek karlendítenek. Mint egy mesében. És még a felesége is − öveket becsatolni − orosz. De hogy jutottunk el ide?

Richard B. Spencer egy régivonalas fehér nacionalista, aki magasra született. Alapítványa, a 2005-ben alapított National Policy Institute egy nagyon kifinomult, szalonképes fehér nacionalista think thank, rendszeres gyűlésekkel, ahol egy ugyancsak híres/hírhedt fehér nacionalista, Jared Taylor is beszélni szokott. Ez a felállás évek óta stagnált, a tagok idősek voltak, nem volt a fiataloknál vonzereje.

Amikor − az itthon is valamennyire ismert − Milo Yiannopoulos a Breitbartnál elkezdett emelkedni az új ellenkultúra térnyeréséről szóló cikkeivel 2015 elején, az ottani olvasóközönség, régi vágású konzervatívok, nem tudták mire vélni az egész jelenséget. Mit beszél ez az affektáló homoszexuális? Ez nem konzervatív!

Igazuk is volt, nem volt az. Új név kellett. Jobbos, de nem konzervatív. Nem csak simán jobbos, az túl általános. Így jött az „alternatív jobb”.

Az első Google-keresésig.

Ugyanis kiderült, hogy ilyen néven már volt egyszer egy projekt: Richard Spencer futtatta Alternative Right néven. Ez azonban gyakorlatilag halott volt, maga Spencer sem foglalkozott már vele két éve.

Így sem akart senki közösködni, ezért az „alt-right” kezdett terjedni. A mainstream nem foglalkozott vele, ha pedig valaki tudni akart többet, és eljutott Spencerhez, ő kijelentette, hogy semmi köze hozzá. Nem kellett neki az asszociáció a békás mémet posztolókkal vagy Milóval. Itt még a mozgalom nagyon fiatal, Spencer pedig makacs, neki nagyon rangon aluli az egész.

Telnek a hónapok és Milo kezd befutni. Először ő sem nevezi magát alt-rightnak, csak egy követőnek, de végül megtör, igen, ő a mozgalom tagja, deal with it. Egyetemi előadókat tölt meg a turnéja során, és kezd némi médiaérdeklődést is kapni. Ez az a pont, ahol annyian kérdezik, ráadásul pont Milót, hogy ki a mozgalom vezetője, hogy félénken bedobja: én vagyok.

Nem fogadják jó néven azok, akik amúgy imádják és segítik, hamar észbe is kap: nem, nem vagyok az, nincs vezető. Ami igaz is.

2015 vége felé már megszólal Spencer is, hogy bírja Trumpot, de módjával. Az identitáspolitikát szereti, támogatja. Azonban a mozgalmárszerep helyett még akadémikusként viselkedik. Már amikor, ugyanis 2015 végén, amikor a Trump-kampány már a teljes média ellen harcol, az alternatív médiafigurák felugrottak a Trump Trainre, és százezrek trollkodnak a közösségi médián, ő, az alt-right mögötti állítólagos lángelme, a Vezér, mivel foglalkozik? James Bondról beszél órákon át a saját podcastjében. Ezen kívül semmit nem csinál.

A médiaérdeklődés 2016 elejére azonban neki is kezd szemet szúrni, és növekedési potenciált látva a mozgalomban, nyitni kezd felé. Az üzenete a régi sablonra épül: én vagyok az igazi alt-right, azaz "Alternative Right", Milo nem az, Trump sem az. Ők maximum kapudrogok, de az igazi igazság itt van, nálam.

Milo

„Nem támogatom Trumpot. Trump segít engem”

Már csak azért is így kell csinálnia, mert a tradicionális amerikai szélsőjobb, akikkel kapcsolatot ápol, sem Trumpot, sem az alt-rightot nem nézi jó szemmel. Spencer így hídként próbálja legitimizálni az elhajlását. Az alt-right radikálisabb szárnya örül neki, és elkezd kialakulni egy kapcsolat.

Fontos azonban itt megjegyezni, hogy Spencer a saját pecsenyéje sütögetésén kívül semmit nem csinál: nem hoz egy plusz szavazót országosan, sem azokban az államokban, ahol Trump küzd; nem tesz le egy narratívát, egy mémet, semmit. Ez így is fog maradni a választás napjáig, nem árulok el nagy titkot. Egy huszadrangú trumpos Facebook-mémoldal több szavazót hoz, mint az egész akadémikus fehér nacionalista baráti köre együtt véve.

És ha már itt tartunk, az ok, amiért én elég sokat tudok róla az alt-right nagy részével ellentétben, akik ma már ismerik, de a múltja számukra rejtély: a magyar szál.

undorító, henger alakú paté

Spencer ugyanis járt Budapesten 2014 októberében. Letartóztatták, pár napot fogdában is ült. És nem azért, mert egy beer bike-ot beletekert a Városligeti tóba. Spencer és tucatnyi ismerőse, az NPI kemény magja ide szervezett gyűlést. Az indokuk megmosolyogtatóan naív, a magyar baloldali ellenzék narratívájára épül: Orbán Magyarországa egy kemény jobboldali állam, nincs ennél ideálisabb helyszín Európában egy fehér nacionalista meetingre.

Nagy meglepetésben volt részük.

Törölt foglalások a szállodákban, a rendezvényhelyszíneken. Végül egy Déli pályaudvar melletti kocsmába mentek, ott csaptak le rájuk a rendőrök. Spencer elmondása szerint a magyar rendőrök nem is tudták, miért kell ezeket a jól szituált külföldieket bevinni, csak a kapitányságon kerestek rá az okostelefonjaikon, és röhögve karlendítettek neki. Lesokkolja a vagdalthúskonzerv, de ezen kívül semmi atrocitás nem éri, kiengedik pár nap múlva, hazarepül.

Spencer ezután sokszor meséli majd ezt a sztorit, így akadtam én is rá.

Nekem első hallásra nyilvánvaló volt, hogy mi volt a logikai bukfenc, és nem hiszem, hogy egyedül vagyok: Orbán Viktor kormányát 2010 óta úgy akarják beskatulyázni, mint egy fasiszta rémuralmat. Az utolsó dolog, amit szeretnének, egy amerikai fehér nacionalista gyűlés Budapesten. Akkor is, ha csak egy tucat ember. És megtettek mindent, hogy meghiúsuljon, hogy a külföldi sajtónak ne legyen muníciója. Kemény eszközökkel? Igen, de akik ez ellen felszólalnának, nem fognak egy fehér nacionalista mellett kiállni.

Egyértelmű volt, hogy mi a teendő. És tettetheti Spencer a naív, ártalmatlan embert, aki csak egy találkozót akart, itt, Magyarországon derült ki először, hogy mi is ő: egy fegyver a baloldal kezében, egy mérgező figura.

És a magyar kormány jól vizsgázott: lecsapták. Mert lecsaphatták. Nem volt más választás. A schengeni övezetből is ki lett tiltva.

Spencer Budapesten

Orbán Viktor fehér nacionalistáknak nyújt táptalajt (Der Spiegel)

Milyen kárt tehet azonban Richard Spencer Amerikában, ahol nem lehet rendőrökkel megakadályozni az asszociációt?

2016 nyaráig mind Trump, mind a Hillary-kampány a saját oldalán küzdött: Trump Cruzzal és a Republikánus Párttal, Hillary pedig Bernie Sanders-szel és az utóbbi lelkes támogatóival. Az alt-right is Trump párton belüli ellenfeleire fókuszált. Spencer pedig építgette az imidzsét.

Azonban, ahogy a magyar kormány 2014-ben, mások is elkezdik meglátni benne a veszélyt, és kutatni kezdenek. Nem sokáig kell keresni, hogy valami mocsok előkerüljön: a Phalanx. Hogy mi a Phalanx? Egy titkos szervezet. Nagyon titkos. Az igazi alt-right. Spencer garantálja, személyesen. És hogy mi kell, hogy csatlakozz?

Pénz.

Ráadásul különböző szintek vannak, mint egy piramis-játékban. Az egész teljesen merőleges arra, amit a tágabb alt-right, beelértve a radikálisokat is, képvisel.

Az ügy óriási botrányt kelt, szkizmához vezet a szélsőségesek között, Spencer pedig eltűnik egy időre.

A nyár közepén eljön a demokrata és republikánus elnökjelölt-állító kongresszus, és a két jelölt táborában egymásra szegeződik a figyelem. Az alt-righté Hillary-re, Hillary-é az alt-rightra.

A Hillary-kampányhoz hű média pedig elkezdi finoman csepegtetni, hogy van egy online mozgalom. Még egyszer, ez 2016 nyara, eddig minimális figyelmet kapott az egész. Most azonban elindult a hajrá, és bármilyen szaftos asszociáció, ami sérti Trumpot, aranyat ér.

Ekkor tér vissza Spencer. Hogy kinek adott először interjút, már nem is lényeges, én a VICE-ra emlékszem. Óriási siker. A narratíva áll: a Trump mögötti online szerveződés, az alt-right vezére egy fehér nacionalista. Spencer fürdik a médiafigyelemben, a radikálisok mindent megbocsátanak neki.

Az alt-right nem akar foglalkozni az üggyel, túl sűrű a kampány, de kénytelenek, hatalmas a médianyomás. Ez a nyomás a média által legismertebb tagra összpontosul: Milóra.

Milo először próbál nem tudomást venni az ügyről, hasonlóan ahhoz, ahogy Trumpot próbálták rávenni, hogy nyilatkozzon David Duke-ról, de végül megtör, meghátrál: én nem vagyok alt-right, én, mi, alt-lite vagyunk.

Rajta kívül azonban senki nem fogadja el, az addigra milliós nézettségű alternatív médiaszereplők nem hátrálnak. Viszont a kényes légkör fennmarad, és Spencer hívei úgy érzik, most jött el az idő a nyomásgyakorlásra: próbálják kierőszakolni, hogy mindenki valljon színt, a régi alt-righthoz, az alt-lighthoz tartoznak, vagy a radikálisokhoz.

Sikertelen a kísérlet. A vezető alt-rightos veteránok Spencerről nem vesznek tudomást, az aktivisták százezrei Trumppal és Hillary-vel vannak elfoglalva.

A média azonban továbbra is Spencert akarja, mert kell nekik a „náci” vonal, mint egy falat kenyér. Spencer ezt valószínűleg felismeri, és ideiglenesen dobja a témát, hogy ne érje támadás Trump imidzsének rombolása miatt.

Az alt-right harcol, teljes erőbedobással, megfeledkezve az egészről, november 8-ig. Trump nyer. Az alt-right pedig ünnepel, és fürdik a könnyekben.

Minden szuper, igaz?

Az NPI konferenciát szervez Washingtonban, november végén. Néhány száz ember, mint mindig. Spencer beszédet mond. A VICE jelen van és közvetít. A többi történelem. Az alt-right náci, Bannon és a Breitbart náci, Trump náci. Tökéletes a narratíva. Spencer minden mikrofont megkap és imád. Soha nem volt ennyire ismert.

Százezrek adták bele a lelküket abba, hogy nyerjen Dondald Trump, másfél-két éven át. Ezrével épültek a kisebb-nagyobb, Spencerhez képest óriási közösségi médiabirodalmak, akik most a rossz oldalon találták magukat. Katasztrófa volt. Óriási a fejetlenség, nem akarnak meghátrálni, nem akarják, hogy ez az ember vigye a brandet amit építettek.

Spencer igazi hatalma így mutatkozik meg: ha pár héttel korábban csinálja, a mainstream média akkor is garantálja a tízmilliós nézettséget, egy telefon az egész. Trump pedig nem nyeri meg a választást. Így csak az alt-rightot tette tönkre.

Vagy tényleg tönkretette?

Spencer egy méreg, egy fegyver, amit használni fognak nem csak az alt-right, hanem Trump ellen is. Mi, magyarok, legalábbis a kormány, felismertük ezt jóval Trump előtt. Jelöltként nem tehetett semmit, elnökként fog. Példát fog statuálni, garantálom.

Eközben Milo, akinek meg kellett hátrálnia Spencer miatt, aki soha nem kapott tízmilliós nézettséget a mainstream médiától, kapott egy megbízást, hogy írjon egy könyvet. Még egy szót nem írt le, már bestseller. Hol van ehhez képest Richard Spencer?

A baloldal őrjöng Milo könyve miatt, próbálják bojkottálni a kiadót. De nincsenek egyedül: Spencer hívei sem akarják a sikert. Az érdekek egybeesnek.

Trump nem fogja ezt hagyni, január 20. után hamarosan megoldódik a helyzet, és ennek a mémháborúnak a veteránjai újra büszkén ünnepelhetnek. Nem szabad idejekorán temetni ezt a mozgalmat egy szerencsés MLM ügynök miatt.

A nyúl ürege mélyén a piros pirula

Ha valaki szereti az összeesküvés-elméleteket, nézze meg Richard Spencer Twitterét. Az első szembeötlő dolog, hogy kezdeti undora ellenére már használ egy békás emojit a nevében.

„Én is alt-right vagyok.” Tényleg, most már te is?

A lényeg azonban a kék pipa: az ő accountja verifikált. Ezt az jelenti, hogy sikeresen keresztülment a procedúrán, ahol a Twitter ellenőrzi, hogy egy valódi személyhez köthető-e a fiók. Ez egy fontos és nehezen vehető mérföldkő a Twitteren. A platformon, ami kulcsfontosságú volt a média-ellenszélben, a platformon, ahonnan ezrével tiltották ki az alt-rightosokat, ahonnan kitiltották Milót, a provokatőrt. A fehér nacionalista, aki Trumpot és a mozgalmat rossz színben tünteti fel, akit kitiltottak Schengenből, pipát kap.

Spencer aranyat ér.