Ez itt nem Lengyelország - Nép nélkül nem lehet...

„A liberális, a baloldali, a konzervatív – vagy a jó ég tudja milyen jelzővel illethető – magyar ellenzéki értelmiség, a jól fűtött szobákban, a Facebookon ünnepli a lengyelek tömeges, nem csak a fővárosra, Varsóra kiterjedő tiltakozását az ottani ellenzék és újságírók parlamenti munkájának korlátozása ellen. Hozzáteszem: engem is beleértve. Arra utalok, hogy az első mondatba csempészett fanyarságot önmagamra is vonatkoztatom. Az én ernyedt tiltakozásaim sem lépik át azt a határvonalat, ami a magyar társadalom mozgásterét az ilyesfajta ügyekben évszázadokra visszamenően kijelöli.

Az 1514-es Dózsa parasztlázadás után minden felkelés – Bocskai, Thököly, Rákóczi – mögött inkább az urak birtokmegőrzési, birtokgyarapítási törekvése húzódott meg. Ebbe aztán itt-ott belesodorták alattvalóikat is. Szabadságharcos színezetet az adott a lázadásoknak, hogy a vagyonnal kapcsolatos követelések érvényesítése a Habsburgok ellenében lett volna lehetséges.

Csoda-e, hogy ilyen előzmények után, a félszeg polgári forradalmat követő, sokak – Széchenyi, Jókai és mások – ellenkezésére szabadságharcba fordult 1848-at ódzkodva fogadta a zömmel jobbágyokból álló lakosság? A Kossuth-nóta máig töretlen népszerűsége a bizonyság rá, hogy a magyar nép nagy többsége nagyon is rendjén valónak találja, ha akkor sem kapkodja el a dolgokat, ha már egy legény sincs a vártán a haza, az ügy, vagy mit tudom én minek a védelmében. Ilyenkor is elvárja, hogy még egyszer üzenjenek neki. Pedig akkor a társadalomban már kezdett felgyűlni az a nincstelen tömeg, amelyet többé nem volt képes eltartani a jobbágytelek, úgyhogy eljött volna az ideje a megélhetés érdekében a nagybirtokok felosztása melletti kiállásnak. Amire aztán csak száz évvel később, a II. világháború után, a szovjet megszállás alá kerülés időszakában került sor, vagyis nem a magunk erejéből...