Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Sem közvetve, sem közvetlenül nem kap pénzt Vona Gábortól és a Jobbiktól Török Gábor, aki választóként, nemzeti liberálisként viszont örül annak, hogy mérséklődik a párt. Az elemzőt az után kereste meg a Mandiner, hogy Nagy Ervin a Magyar Hírlapban felszólította: ne álszenteskedjen, vallja be, hogy oroszlánrésze van a Jobbik néppárti fordulatában. Interjúnk.
„Ne álszenteskedjünk! Ne bújjunk már örökké az »objektív politikai elemző« hazug, megtévesztő mítosza mögé!” Ezt üzeni önnek Nagy Ervin, aki szerint önnek oroszlánrésze van a Jobbik néppártosodásában. Így van?
Schmidt Máriától tanultam még a pályám kezdetén, hogy a tanácsadó legyen büszke a munkájára és ne rejtse el azt a nyilvánosság elől. Amikor tehát ilyen megbízást vállaltam – az első Orbán-kormány idején az SZDSZ-nél vagy később Sólyom László elnök tanácsadó testületében –, azt nem mástól: tőlem tudta meg a nyilvánosság.

Tehát?
Amióta Sólyom László leköszönt, nem voltam és nem vagyok politikusok tanácsadója. Gazdasági szereplők számára készítünk politikai elemzéseket.
De azért találkozgat Vonával, ugye?
Többször elmondtam már, hogy abban hiszek: elemzést nem lehet kizárólag az íróasztal mellől művelni, ezért tudatosan keresem a lehetőségeket arra, hogy politikusokkal beszélhessek. Bár ezek a háttér-beszélgetések nem a nyilvánosságnak szólnak, azt is elmondtam már többször, hogy Vona Gáborral is régóta kapcsolatban állok. Gyakran beszélünk a politikai helyzetről, de ugyanezt elmondhatom – remélem, ezzel nem hozom őket is kellemetlen helyzetbe – például Lázár Jánosról vagy Schiffer Andrásról is.
Kap pénzt tőlük? Közvetve vagy közvetlenül?
Természetesen pénzt közvetve vagy közvetlenül sem kapok egyetlen politikustól sem – akkor nem lenne értelme ennek a munkának.
Kormányképes erőnek tartja ma a Jobbikot?
A Jobbik számára a kormányképesség az igazi kihívás. Amíg a választók nem hisznek ebben, addig nem tudják áttörni az üvegplafont.
Vona alkalmas miniszterelnöknek?
Hogy ki alkalmas miniszterelnöknek, azt szerintem nem egy elemzőnek, hanem a választóknak kell eldönteniük. Az elemzők legfeljebb majd utólag értékelhetik a döntést.
A Karácsony Gergely által évekkel ezelőtt felvetett taktikai együttműködés ötletéhez mit szól? Már ahhoz, hogy a Jobbiknak a baloldallal kellene szövetkeznie legalább arra, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.
A Jobbik és a baloldal választási együttműködését kizártnak és értelmetlennek tartom. A Jobbik halálát jelentené egy ilyen együttműködés. A Jobbiknak a szavazókkal kell foglalkoznia, nem az ellenzéki pártok együttműködésével, ha sikeres akar lenni.
Ha ilyeneket mond Vonának háttérben, akkor akár igaza is lehet Nagy Ervinnek abban: ön a Jobbik néppártosodásának oroszlánja.
2010 után sokszor beszéltem arról, hogy egy radikális jobboldali párt számára két út létezik: a meglevő táborát megtartva a pozíció stabil birtoklása, vagy mérséklődéssel, néppárti logikával nyitás más szavazói táborok felé. Az előbbi kockázatmentesebb, de nem ad esélyt a kormányzásra, utóbbi kockázatos, de perspektivikusabb. Elemzőként szerintem ez a korrekt leírás. Választóként viszont örülök, hogy a Jobbik a mérséklődés irányába mozdult. Ha ez oroszlánrésznek tekinthető, akkor szívesen vállalom.
„Választóként örülök.” Hm. Ez azt jelenti, hogy a Jobbikra fog szavazni?
Azt jelenti, hogy nemzeti liberálisként örülök annak, ha növekszik a mérsékelt, nemzeti elkötelezettségű pártok száma.
Mérsékelt párt? Toroczkaival? Vona és a betyársereges – a náci Nemzeti Arcvonalat példaképnek tekintő – Tyirityán Zsolt közötti vállalt barátsággal?
Amikor egy párt változik – láttuk ezt a Fidesz liberálisból konzervatívba történő átalakulása során is –, akkor rengeteg személyi, szervezeti, tematikai problémát kell megoldania. Az igazán sikeres változások, amilyen a Fideszé, arra is képesek, hogy a stratégiai főáramtól eltérő irányultságú politikusokat integráljanak. A Jobbik messze nem tart itt, ez is a jövő egyik komoly kérdése lehet számukra. Ha nem tudják megoldani ezeket a személyi és tartalmi inkonzisztenciákat: a földön találhatják magukat. Két szék között.