Amerika bekeményít: szankcionálják a két legnagyobb orosz olajcéget

Az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be Oroszország két legnagyobb olajvállalata ellen, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai békeegyezmény megkötése érdekében.

Elon Musk is csatlakozik Donald Trump tanácsadó testületéhez – jelentette be a megválasztott elnök csapata szerdán. Musk az alapítója többek közt a Teslának és az újrahasznosítható rakétákkal kísérletező SpaceX magánűrvállalatnak, és korábban nem csak Trumpot, de az egész kampányt élesen kritizálta. Musk mellett Travis Kalanicket, az Uber alapítóját is leigazolták Trumpék.
„Nem a legfényesebb pillanata a demokráciánknak” – kommentálta az idei amerikai elnökválasztást Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója. Az üzletember Donald Trumpról úgy vélekedett, hogy „nem a megfelelő ember” az elnöki pozícióra. Musk Hillary Clinton gazdasági és környezetvédelmi politikája mellett állt ki a kampányidőszak során, bár nyilvánvalóvá tette, hogy a Tesla szempontjából nem aggódik amiatt sem, ha Trump lesz az elnök.
Ennek ellenére Trump csapata szerdán bejelentette, hogy Muskot is leigazolják a megválasztott elnök tanácsadó testületébe Travis Kalanickkel, az Uber alapítójával együtt, aki korábban egyébként azzal viccelődött, hogy Kínába költözik, ha az ingatlanmágnás nyeri a választást.
Elon Musk dél-afrikai származású amerikai üzletember, nevéhez fűződik az elektronikus luxusautókat gyártó Tesla, az USA legnagyobb napenergia-szolgáltatója, a SolarCity, és a SpaceX magánűrvállalat megalapítása. Utóbbi újabban újrahasználható rakétákkal kísérletezik, amelyek visszaereszkednek a kilövőhelyükre, még olcsóbbá téve így a rakéták kilövését. A SpaceX egyébként korábban perre is ment az amerikai védelmi minisztériummal, amiért az pályáztatás nélkül az orosz ULA-val kötött keretszerződést a katonai eszközök fellövésére. Az ügy végül peren kívüli egyezséggel végződött. (A SpaceX-ről és az amerikaiak orosz rakétahajtómű-importjáról itt írtunk részletesen.)
Szerdán egyébként több Szilikon völgy-beli üzletemberrel találkozik Trump, köztük várhatóan Tim Cook Apple-vezérrel és Sheryl Sandberggel, a Facebook ügyvezető igazgatójával. A Szilikon völgy üzletemberei jórészt szintén Clinton támogatók voltak, és felszólaltak Trump bevándorlásellenes ígéretei miatt – foglalja össze az Independent.