Riadót fújt Románia: pusztító vírus ütötte fel a fejét, azonnal értesítették az Európai Bizottságot is

A megyei válságstáb a teljes állatállomány azonnali elpusztításáról döntött.

A Fidesznek is az az álláspontja: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra, jelentette ki a magyar Országgyűlés elnöke kedden Nagyváradon, háromnapos erdélyi körútját lezáró sajtótájékoztatóján.
Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól.
A Fidesz választmányi elnöke - aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke - a sajtótájékoztatót megelőző választási fórumon is üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát. (MTI)