Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Jill Stein, a Zöldek volt elnökjelöltje péntekig kétmillió dollárt szeretne adományokból összegyűjteni, hogy finanszírozhassa három csatatérállam – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban – szavazatainak újraszámlálását. Állítólag Soros György is beszállhat a finanszírozásba. Közben összességében Hillary Clinton már közel kétmillió vokssal többet szerzett a még mindig nem végleges adatok szerint, mint Trump, de az elektori rendszer miatt ennek nincs jelentősége.
Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje az eddigi adatok szerint majdnem kétmillió közvetlen szavazattal többet kapott a november 8-i amerikai választáson, mint a megválasztott elnök, Donald Trump. Trump az eredmények tanúsága szerint egyebek között az úgynevezett elektorokra épülő választási rendszernek köszönheti győzelmét. Clinton veresége nagyrészt annak tudható be, hogy három szövetségi államban – a sok elektort adó Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban – alulmaradt. Pennsylvaniában és Wisconsinban változatlanul Donald Trumpé a közvetlen (tehát nem az elektorok, hanem a választópolgárok által leadott) szavazatok többsége.
Az adatok mindazonáltal változnak: a választók által leadott szavazatok összesítése során, az elmúlt napokban előfordult már, hogy Clinton előnye országosan meghaladta a kétmillió voksot, de szerdára, újabb összesítések után ismét kétszázezerrel a kétmillió alá csökkent a fölénye.
A Detroit Free Press című napilap úgy tudja, hogy Michiganban mind a 83 megyéből beérkezett adatok alapján Donald Trump összesen 10 704 vokssal szerzett többet Clintonnál, ami a szövetségi állam történetében a legkisebb szavazatkülönbség. Ezek azonban nem végleges adatok, a hivatalos eredmény közzétételére november 28-ig kell várni. Mindenesetre 1988 óta Trump lehet az első republikánus, aki győzni tudott ebben az államban.
Újraszámolnák a voksokat
Mivel Clinton nagyon nagy arányban veszített az elektori szavazatokból – neki 232 elektort sikerült megnyernie, míg a Trumpot támogató elektorok száma 290 –, a reá adott közvetlen voksok számának szaporodása nem változtat az elnökválasztás eredményén. Ám Clinton néhány híve és szövetségese azt hangoztatja: kétséges a megválasztott elnök mandátuma, ezért Hillary Clintonnak a voksok újraszámlálását kellene kérnie, éppen Pennsylvaniában és Wisconsinban. Felvetik még azt is, hogy Trump győzelme sok szavazókörzetben esetleg azért volt lehetséges, mert külföldiek meghackelték a választási rendszer számítógépeit.
Jill Stein, a Zöldek volt elnökjelöltje szerdán - kampánymenedzsere révén - azzal hozakodott elő, hogy kampánycsapata péntekig kétmillió dollárt szeretne adományokból összegyűjteni, hogy finanszírozhassa az említett három államban a szavazatok újraszámlálásának költségeit. Sajtójelentések korábban arról számoltak be, hogy a Hillary Clinton kampányát jelentős összegekkel támogató milliárdos, Soros György hajlandó anyagilag támogatni a tüntetők mellett az újraszámlálást követelőket is.
David Cobb, Stein kampánymenedzsere arról beszélt, hogy tudomása szerint az Egyesült Államok több vidékéről jeleztek aggasztó híreket az elektronikus rendszerek biztonságának sebezhetőségéről, esetleges meghackeléséről.
Választási szakemberek és a Központi Választási Bizottság ugyanakkor már korábban közölte: sehol semmiféle visszaélés, csalás vagy idegen hackertámadás nem történt.
Trump egyre népszerűbb
A Politico című lap arról is beszámolt, hogy Donald Trump népszerűsége folyamatosan emelkedik. A lap a Morning Consult nevű közvélemény-kutató intézettel közösen készített felmérést, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 46 százaléka nagyon kedvezően ítéli meg a megválasztott elnököt. Ez a választások óta eltelt két hétben 9 százalékos népszerűség-növekedést jelent.
Pozitívan ítélik meg az emberek Trump erőfeszítéseit a politikai átmenet lebonyolításában is. Kyle Dropp, a Morning Consult társalapítója a Politicóban úgy fogalmazott: „A megkérdezettek mintegy fele szerint Donald Trump politikai átmenetet bonyolító tevékenysége olyan szervezett vagy még szervezettebb, mint a korábbi elnököké volt”.
(MTI)