Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

2016. november 22. 14:09 | Írta: Bakó Beáta, Szászi Áron

Ideje volt utánajárnunk a magyar közélet állandó forró témájának: most épp ki mögött áll Soros György? És ki fogadna el pénzt tőle? Erről faggattuk a parlamenti képviselőket a plenáris ülés előtt, sőt, a metróban is. Előkerült a fideszesek Soros-ösztöndíja, Hoffmann Rózsa tisztességes munkával szerzett pénze és Soros felesége is. Azonnali kérdések perce, negyedik adás.

A lehető legkomolyabb, és állandóan napirenden lévő kérdést tettük fel ezúttal a parlamenti képviselőknek: ki mögött áll Soros György?

Szabó Tímea megpróbálta elviccelni a dolgot, de nagyon rosszul sikerült neki. Komolyra fordítva a szót aztán több más baloldali politikushoz hasonlóan kifejtette: Soros György fontos és hasznos tevékenységet végez. Ezt így gondolják a szocialisták is, bár a fideszesek Soros-ösztöndíját azért sem Mesterházy Attila, sem Hiller István nem felejtette el felemlegetni. Kunhalmi Ágnes – akit a nép közé leereszkedve már a metróban kaptunk el – ettől függetlenül elfogadna pénzt Sorostól, ha az MSZP-vel azonos célokat támogat. A liberális Fodor Gábor viszont bevédte a Fideszt az ösztöndíjak ügyében, szerinte nincs ebben semmi rossz.

Az ülésterembe az utolsó pillanatban beszáguldó Kövér László házelnök már a folyosó közepéről előre szigorúan közölte, hogy nem áll szóba velünk, és sajnos ehhez tartotta is magát, hiába tettük fel a kérdést a hátának. A KDNP-s Hoffmann Rózsa azt mondta Sorosról, hogy „nem lát be a háta elé”; viszont ő nem fogadna el pénzt tőle, mivel elég neki az, „amit tisztességes munkával megkeres”.

A Jobbikból Hegedűs Lorántnét kaptuk el, akitől megtudtuk, hogy Soros a migrációt és abortuszt támogató civil szervezetek, és persze a Fidesz prominensei mögött áll. A támogatás elfogadására vonatkozó kérdésünkre pedig senki mástól nem kaptunk ennyire nyomatékos választ.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/106389


Összesen 120 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Soros a mögött áll, aki a sorban előtte áll. Ezért soros. Hogy kit támogat, azt meg éppúgy tudjuk, mint azt, hogy miért. Nem ingyér.


"Fejlődik" a nyelv.
Gyakorlatilag abszolút az átalakulásra kerülés tárgyát képezi. :)


"Egy 86 éves öregembertől féltitek az országot.

Nem lehetne ennél jobbat kitalálni?"


Mindig ket Sith van, Mester es Tanitvany...


Szerintem mindig a mögött áll, akiket a "mögötte állók" kijelölnek, hogy helyettük "álljon".


A 888 cikke után most már nagyjából lehet tudni , kik mögött áll Soros , de hogy mögötte a Sátán áll , az biztos...


Akkor meg minek írja ?...


Na de a Hegedűsné:-))))))))))))))))
Ilyen bugyutaságokat....de a pénz az mehetne:-))))))))))


Ez nagyon érdekes amerikai vélemény Sorosról:

http://888.hu/article-soros-gy..


Bea inkább a jogi dolgokkal foglalkozzatok minél alaposabban.


Kétszeres Pokróc díjas !


Mégis még mindig olvassa. Azért ez legalábbis érdekes. Talán Soros keze van benne?


Úgy rémlik, Haraszti elvtárs is oda járt.


Ahogy a képből látszik, Soros mögött a halál áll, akár mögöttem. Ebben egyformák vagyunk, sajnos, a vagyonban nem.


Soros kezében az egész magyar ellenzék! Így már érthető a sok tüntetés, az eszeveszett támadások a magyar kormány, és Orbán ellen!


Csak irónia próbált lenni, Török Gábort idéztem.

http://hvg.hu/itthon/20160520_..



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó