Eredetileg egyben akarták letudni az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok kidobását, de részvényesi javaslatra végül mindenkiről külön szavaztak. Így is sikerült eltávolítani mindenkit, akit akartak: Köbli Gyulát, Christian Rienert, Soltész Gábor Gergőt, Starcz Ákost, Oláh Mártont és Kovács Zoltánt is visszahívták az igazgatóságból.
Közülük Oláh Mártont – aki egyébként most is fontos pozícióban van a Spéder-birodalom cégeinél, a Díjbeszedő Faktorháznál és a Diófa Alapkezelőnél – és Soltész Gábor Gergőt újra beválasztották az igazgatóságba. Emellett a testület tagja lett az FHB vezető jogtanácsosa, Landgraf Erik, a korábban az MKB restrukturálásában és a takarékszövetkezeti integrációban résztvevő Mészáros Attila, és a takarékszövetkezeti integráció egyik kulcsembere, Vida József.
Kitették Lantos Csabát a felügyelőbizottságból
A felügyelőbizottságból kirúgott legismertebb személy Lantos Csaba, Spéder Zoltán régi üzlettársa. Rajta kívül visszavonták Sebestyén István, Szabó Miklós és Kádár Tibor fb- és egyben auditbizottsági tagkénti megbízását.
Helyettük olyan közbeszerzésügyi nagyágyúk kerülnek a felügyelőbizottságba, mint Antal Kadosa Adorján és Reiniger Balázs; továbbá újabb fejesek, mint Kovács Mónika. A felügyelőbizottságba beül Pórfy György a Magyar Takarékszövetkezeti Bank részéről, és Harmath Zsolt, az FHB 7 százalékát tulajdonló magyar állam képviseletében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő részéről.
Az igazgatósági- és fb-tagok megválasztásához egyébként az integrációs szervezet és az MNB hozzájárulása is szükséges, így az erre vonatkozó határozatok csak akkor fognak hatályosulni, ha ezek az engedélyek meglesznek.