„Új könyvének borítóján három Orbán-portré látható. Az elsőről a nyolcvanas évekbeli szakállas diákvezér mosolyog ránk, a második kép az éppen győzelmet arató fiatal miniszterelnököt ábrázolja 1998-ból, akinek ugyancsak fölfelé görbül a szája, a harmadik fotón pedig a már őszülő, homlokát erősen ráncoló, ötvenes Orbán Viktor látható. Ön szerint le tudnának ezek az emberek ma ülni egy sörre egymással? Mi a legnagyobb különbség közöttük?
A lényeget tekintve gyakorlatilag semmi különbséget nem látok. Részben éppen erről szól az Új honfoglalás. Egyébként a kérdés szerintem nem az, hogy a hosszú hajú diákvezér hajlandó lenne-e leülni legöregebb, most 53 éves önmagával – hanem hogy a mai miniszterelnök szót értene-e a huszonéves, valahol a XIX. századi forradalmárokra emlékeztető Orbánnal. Ha hasznot húzhat belőle, esetleg ha sehogyan sem tudná kikerülni a találkozást, akkor talán leülne. Ugyanakkor tényleg azt gondolom, hogy még nincs alapvető különbség a három ember között: Orbán Viktor már 1990-ben sem érte be sokkal kevesebbel, mint ma. (...)
Aztán 2002-ben jött a legnagyobb csapás: elvesztette a hatalmat. Négy év múlva pedig újabb kudarc következett, amikor nem tudta visszaszerezni a kormányfői széket. Ez két óriási vereség. Mindkettőből fel tudott állni. Mint az igazi hadvezér a vesztes csata után, ő is képes volt újrarendezni sorait. Az meg különösen imponálónak tűnt, ahogyan 2006 után ellenzékben is képes volt megerősíteni pozícióit, bár kétségtelen, hogy ebben – saját hibái révén – Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is a segítségére volt. De akkor is hallatlan politikai zsenialitásról tanúskodik, hogy idejében felismerte az ellenfél ballépéséből kínálkozó lehetőséget.
(...)
Baloldali alternatíva tényleg nemigen látszik – de mi a helyzet a Jobbikkal?
Ez nagyon bonyolult és érdekes kérdés. Az világos, hogy Simicska Lajos médiabirodalma nyíltan támogatja a Jobbikot. A miniszterelnök egykori bizalmas jó barátja most már Vona Gáborban látja a jövő Orbánját, és mindent meg is tesz azért, hogy egy tisztességesebb, de legalábbis a korrupciónak még a látszatát is kerülő, szalonképes alternatívává fazonírozza át a radikális pártot. Mi másért közölne egész oldalas interjút a Magyar Nemzet a párt vezérével? A kérdés, hogy új támogatóival a háta mögött Vona képes lesz-e az egyik legnagyobb politikai trapézmutatványra: aktivizálni az előbb említett közömbösöknek legalább egy részét, megnyerni az egyre kevésbé leplezett korrupció miatt Orbánból időközben kiábrándultakat, s közben megtartani mindazokat, akik továbbra is egy radikális, élesen antiszemita, rasszista, Brüsszel-ellenes pártra akarnak szavazni. Meglátjuk, mi sikerül ebből. Mindenesetre az, hogy Simicska Lajosék mellett a kormánypárt is a miniszterelnök lehetséges jövőbeni kihívójaként tekint Vona Gáborra, sok egyéb mellett abból is látszik, hogy a legnépszerűbb és legtehetségesebb Orbán-publicista, Bayer Zsolt nemrég cikksorozatot indított a Magyar Hírlapban a Jobbik elnökéről. Egykori Pravda-olvasóként mondom: ez konkrétan azt jelenti, hogy maga Orbán Viktor is komolyan számol a Vona-veszéllyel. És alighanem jól teszi, mert az ő hatalmára tényleg nem az egymással megegyezni láthatólag képtelen baloldal és a liberálisok, hanem a Jobbik a legnagyobb kockázat.”