Gyurcsány: Még nincs diktatúra, önkény az, ami itt van

2016. október 13. 12:21

A DK elnöke szerint az önkény szó tökéletesen írja le Orbán Viktor rendszerét. Gyurcsány Ferenc úgy látja, már csak azért sincs még diktatúra, mert még lehet ellenzéki pártot alakítani.

2016. október 13. 12:21

„Én az önkény kifejezést használom” – mondta Gyurcsány Ferenc az Orbán-kormányról csütörtök reggel az ATV-ben, megemlítve, hogy a friss HVG-ben Kornai János különböző szempontok szerint elemezte a demokráciákat, az önkényuralmakat és a diktatúrákat. A DK elnöke szerint briliáns Kornai elemzése: „Az önkény tökéletesen kifejezi, ami itt van. Még nem diktatúra. Például még azért lehet ellenzéki pártot alakítani.”

Gyurcsány Ferenc az ATV csütörtök reggeli műsorában arról is beszélt, hogy bár a közvélemény nem látja még, de a demokratikus oldal együttműködése sokkal jobb, mint korábban: például Karácsony Gergellyel (Párbeszéd) és Szigetvári Viktorral (Együtt) is konstruktívabb beszélgetések folynak. A kétfarkú kutyapártról Gyurcsány azt mondta, kellemes színfoltja volt a népszavazási kampánynak, hiszen kell néha nevetni is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2016. október 14. 19:50
A szemkilövés hol lehet a gyurcsányi skálán???
Válasz erre
1
0
kjkj945
2016. október 14. 15:58
Még nincs diktatúra, de ha böszme hatalomra kerül, akkor lesz!!!
Válasz erre
2
1
atila68
2016. október 14. 08:44
Addig jó míg Gyurcsány él.
Válasz erre
1
0
csurcsányi
2016. október 13. 22:19
Gyurcsányi!Az önkény az volt amikor a TV székház "ostrománál" te személyesen utasításba adtad a rendőr főkapitány-helyettesnek az "elvárásaidat",és ezt utána Bárdosnak a TV2 nagyképűen elő is adtad. Amikor meg rájöttek a tanácsadóid,hogy mekkora barom voltál, minden honnan eltüntették a telefonos riportot a TV2- l
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!