Megszólalt Orbán Viktor a magyar nők ellen elkövetett szicíliai szexuális erőszak kapcsán: leszögezte, kinek a lelkiismeretén szárad

A miniszterelnök köszönetet mondott Matteo Salvininek az áldozatok melletti kiállásért.

A jobbikos EP-képviselő szerint az érvényességi küszöbnek csak akkor lett volna jelentősége, ha a kormány szándékaival ellentétes állásponton vannak a választók.
Jean-Claude Junckerrel vitatkozott az Európai Parlamentben Morvai Krisztina, aki szerint az Európai Bizottság elnöke félreértette a kvótanépszavazást.
Morvai Krisztina szerint ugyanis az érvényességi küszöbnek jogilag akkor lett volna jelentősége, ha a magyar nép a kormánnyal szemben azt kívánta volna, hogy az EU az Országgyűlés hozzájárulása nélkül migránsokat telepíthessen hazánkba.
Ezzel szemben nem ez történt, hanem olyan erős politikai felhatalmazás keletkezett, amely erősebb, mint annak idején az unióba való belépésünk támogatottsága – hangsúlyozta a jobbikos EP-képviselő, egyben rámutatott arra is: Magyarország olyan fontos folyamatot indított el, amely nemcsak Magyarország jövőjére meghatározó, hanem végül Európa szabadságának, függetlenségének alapja is lehet.