Ami soha nem volt kérdéses a kvótanépszavazáson, az a Nem szavazatok jelentős arányú győzelme. Én is nemmel szavaztam, megírtam, miért: megnéztem a népszavazási kérdést, és a migránskvótáról, a szuverenitási dilemmákról megvolt a véleményem − és megvolt egy éve is.
Ami kérdéses volt, az a részvétel alakulása. Immár biztosra mondható a részvétel 50 százalék alatt maradása, vagyis a népszavazás közjogilag érvénytelen lesz. A többi innentől politika.
És ha innentől politika, akkor tegyünk fel egy kínzó politikai kérdéssort.
Vajon mit jelent az, ha egy politikai, gazdasági és médiahatalma teljében lévő kormánypárt egy számára igen kényelmes témában – mellyel kiszámíthatóan egyetért az ország társadalma is – a téma kapcsán minden lehetséges eszközzel, minden utolsó faluban és felületen (köz)pénzmilliárdokkal kampányol, figyelmen kívül hagyva a kampány hangnemének és üzeneteinek tömegpszichológiai következményeit; mindezt komoly ellenfél és ellentábor nélkül, egy éven keresztül − vagyis az égvilágon minden adott a megtervezett sikerhez −;
de ennek ellenére