Jeremy Corbynt, a párt hagyományos baloldali irányzatának veteránját tavaly már megválasztották a Munkáspárt vezetőjévé. A Labour árnyékkormányának és parlamenti frakciójának többsége azonban szembefordult vele, és a brit EU-tagságról júniusban rendezett népszavazás után bizalmatlansági indítványt is benyújtottak ellene, amelyet a munkáspárti képviselők hatalmas, 172-40 arányban meg is szavaztak. Az alsóházi Labour-frakció teljes létszáma 229, vagyis a munkáspárti képviselők háromnegyede megvonta bizalmát a párt vezetőjétől.
A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolták a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról június 23-án rendezett népszavazáson, amelyen a brit választók többsége - köztük a munkáspárti szavazók 40 százaléka - a kilépésre voksolt. Corbyn azonban ezután sem mondott le, ezért vált szükségessé az újabb vezetőválasztási versengés. A Munkáspárt több mint 600 ezres tagságának körében Corbyn elsöprő népszerűségnek örvend, így az újabb választás eredményéhez sem fért sok kétség. Corbyn még növelte is táborát, mivel amikor először megválasztották a Labour élére, a párttagok 59,5 százaléka voksolt rá. Az is példátlan arányú győzelem volt a Labour történetében, de a szombaton bejelentett újabb vezetőválasztási eredménnyel Jeremy Corbyn ezt a rekordot is megdöntötte.
Az újabb választásra a Munkáspárt több mint félmillió tagja regisztráltatta magát, és a hivatalos adatok szerint közülük 313 ezren szavaztak Corbynra, vetélytársa, Owen Smith 193 ezer voksot kapott.