A GDP kávézaccából és nyugati magazinok grafikonjaiból vezették le Oroszország vereségét
Nincs direkt korreláció a gazdaság nagysága illetve a katonai hatékonyság között.
„Ma gazdasági válság van. Miről beszélnek a vezetőink? Terror elleni háborúról és migrációs válságról” – mondta Budapesten a PM pártalapítványának rendezvényén Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, az újbaloldali Diem 25 mozgalom alapítója. Varufakisz szerint válság idején mindig „előjön a xenofóbia szörnye”, ha az EU így folytatja, akkor oda jutunk, ahol a harmincas években voltunk. Riportunk a helyszínről.
A Párbeszéd Magyarországért – vagy Párbeszéd, ahogy a jövőben hívni fogják magukat, mint azt a Mandiner elsőként megírta – pártalapítványa Budapestre hozta az európai baloldal egyik legnagyobb sztárját: Janisz Varufakisz közgazdászt, volt görög pénzügyminisztert. Az EU vagy megújul, vagy szétesik – hangzik az általa alapított Diem25 mozgalom mottója. Az ausztrál-görög kettős állampolgár Varufakisz akkor állt fel a Sziriza-kormány pénzügyminiszteri székéből, amikor a trojka által diktált megszorításokat elutasító 2015-os görögországi népszavazás sikere után tudni lehetett: nincs és nem is nagyon lesz más választása a Ciprasz-kormánynak, mint megvalósítani Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter akaratát.
Az A38 hajón rendezett konferencián Európa jövőjéről és szerepéről tanácskoztak a PM vendégei egy pohár csapvíz, padlizsánkrémes-körözöttes szendvicsek és presszókávé mellett. Olyan hazai balos celebek jöttek el, mint a szintén fellépő Pogátsa Zoltán közgazdász, a szandál-zokni szettjével finom keletnémet utalást tevő, majd az összképet hózentrógerével nyugati irányba eltoló polihisztor Tamás Gáspár Miklós, az ő kedvenc politikusa, Szabó Tímea, vagyis a teljes parlamenti PM-frakció, Karácsony Gergely és Szabó Rebeka, Zugló polgármestere és alpolgármestere – kérdés, ki vezeti addig a kerületet –, valamint a feltörekvő kommunista kispártok képviseletében a balpártos Kalmár Szilárd és a 2006-os munkáspártos Vajnai Attila. De vajon hol van a rendezvényről Schiffer András, aki Varufakisz mellett ült a Diem25 berlini alapító ülésen, és most hogy visszavonult a politikától, valószínűleg eléggé ráér?
Jávor: A brüsszeli bürokrácia elszakadt az állampolgároktól
Jávor Benedek, a balos zöldpárt EP-képviselője köszöntőjében rögtön belecsapva a lecsóba arról beszélt: valóban tapasztalni egyfajta bizalmatlanságot az EU-val szemben, amelynek az az oka szerinte, hogy a brüsszeli bürokrácia elszakadt az állampolgároktól, ennek egyik bizonyítéka és következménye a brexit is. Értékválság van, szociális válság van, nem zajlik a periféria felzárkóztatása a centrumhoz, nem beszélve a menekültválságról – sorolta a kontinens problémáit Jávor, külön megemlítve, hogy az európai zöldek mar hosszú évek óta mantrázzák, hogy a klímaválság egyik következménye bizony a menekültválság lesz.
A zöld EP-képviselő úgy látja: a nemzetállam önmagában nem képes megvédeni polgárait semmitől. Sőt, a nemzetállamok pontosan ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint ma az európai intézmények: egyenként kicsik, így a multinacionális cégek gazdasági nyomásával szemben egyáltalán nem képesek ellenállni. Janisz Varufakisz aktuális munkásságát felidézve Jávor Benedek azt mondta, a valódi kérdés most egyáltalán nem az, hogy válasszunk az EU vagy a nemzetállam között, hanem hogy hogyan lehet demokratizálni a politikát: „Ki kell szabadítani a politikát a korrupt nemzetállami és afölötti elitek fogságából!”
Jávor után párttársa, a Scheiring economy névadója, a PM pártalapítványának vezetője, Gábor is szót kapott. Scheiring dumbledore-i varázsgömbébe nézve megidézte a múltat: a közös valutarendszer alapjai romokban, Budapest olimpiát tervez, a baloldal nem ütőképes a tettek mezején, helyette csak az árral úszik, így hat megszorításokat kénytelen bevezetni, a nyugati államok vezetői pedig mindeközben tétlenül nézik a kelet-európai országokban kibontakozó illiberalizmust. Ismerős? Ez nem csak ma történik. Ez maga Weimar! – vágta képünkbe a kényelmetlen igazságot a Megújuló Magyarországért Alapítvány első embere. Tanulni kell a múltból, mondja, hogy aztán kedélyjavítóként bedobja: voltak azért olyan országok is Európában, ahol nem az antidemokratikus fordulat győzött. Mint például Svédország. A megoldás: át kell venni a skandinávok megoldásait, hogy elkerüljük a 30-as évek megismétlését: „Svédországban azt mondták, mindenki számít. Mondjuk ezt ki Magyarországon is!”
Varufakisz: A végzetes hibák komédiája az, ami itt folyik
A konferencia fő attrakciója az ebédszünet után kezdett csak bele. Pár perccel beszéde előtt futott be az A38-ra egy gurulós kézipoggyásszal. Hogyan tudjuk megállítani Európa szétesését, ez ma a fő kérdés – kezdte nagyívű beszédét az európai újbaloldal ikonikus csillaga, Janisz Varufakisz. „Láttak önök fantasztikus vezetőinket a múlt heten, amint a Dunán hajókáztak Pozsonyban? Olyanok jutottak eszembe róla, mint a Lear király, a végzetes hibák komédiája, az, ami itt folyik” – mondta. Varufakisz szerint a rendszer hibai nem személyes okokban, hibákban gyökereznek, maga a rendszer hibás: Magyarország a menekültpolitikájával nincs egyedül, ezek a hangok megvannak Németországban, Franciaországban és Görögországban, a neonáci Arany Hajnalnál is.
De nem a menekültválság a lényeg, az csak terelés. „1991-ben egymillió migráns ment át Görögországba. Az ország népessége akkor 10 milliós volt. Nagy ügy volt ez a világsajtóban, a brit sajtóban, a nemet sajtóban vagy a magyar sajtóban? Meg csak meg sem volt említve, holott a görög népesség 10 százalékát kitette a bevándorlók aranya. Miért nem volt ez ügy? Azért, mert nem volt akkor gazdasági válság. Nem volt rossz hangulat sem ezáltal, sem felelem a jövőtől” – emlékeztetett a volt pénzügyminiszter.
Varufakisz szerint a rendszerváltás időszakában történő bevándorlás hosszú távú hatásai jók voltak: a migránsok gyerekei jobban tanulnak és beszélnek görögül, mint a sok évszázad óta ott élők, jobb és színesebb ételek lettek és hogy a gazdaság is örüljön, nőtt a produktivitás is. „Ma gazdasági válság van. Miről beszélnek a vezetőink? Terror elleni háborúról és migrációs válságról” – mondta. Ahányszor gazdasági és pénzügyi válság van a világban, előjön a xenofóbia szörnye – állította fel diagnózisát a volt görög pénzügyminiszter.
„Egy tehén nem akkor ad több tejet, ha leöljük”
Varufakisz úgy latja, a jelenlegi politikai rendszer képtelen arra, hogy megoldja a problémákat, foglyul ejtette ugyanis a kapzsi pénzügyi elit. „A demokrácia borzalmas rendszer, tele hibával, de ahogy Churchill is mondta, nincs nála jobb alternatíva” – mondta. Önkritikusan elmesélte, hogyan került kormányra a Sziriza: nem azért, mert mindenki baloldali lenne Görögországban, hanem abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a trojka miatt minden addig kormányzó part megbukott, így gyakorlatilag csak ők maradtak elhasználatlanul.
A görög adósságrendezésre kitérve elmondta: anno azt javasolták uniós tárgyalófeleiknek, hogy hagyják kibontakozni a görög gazdaságot, hagyják, hadd menjen bele pénz: „Egy tehén nem akkor ad több tejet, ha leöljük.” Az uniós tárgyalófeleik képviseletében akkor az a válasz jött erre, hogy nem engedhetik meg, hogy a demokrácia megváltoztasson barmit is. Wolfgang Schäuble száját hagytak el ezek a szavak. Ezzel beismerték: nincs demokrácia Európában, mondta a szónok.
„Van egy kellemetlen meglepetésem. Ha az EU továbbra is így folytatja, akkor mélyen ugyanabban a helyzetben ragadunk, mint amiben az 1930-as években volt Európa” – összegzett a volt pénzügyminiszter. Hogy ez ne igy legyen, Varufakisz mozgalma, a Diem25 jövő februárra vaskos, minden fontos problémát átfogó megoldási tervet ígér öt fő területtel. Ezt felajánljak minden politikusnak. Úgy latja ugyanis, hogy ott bukik el az összes európai újbaloldali part a Podemostol a Szirizáig, hogy nincs válasza arra, mi történjen Európával. Varufakisz őszintén reméli, hogy ebben az egyelőre kidolgozás alatt álló programban egy csapásra feloldódik a probléma.