Hozzátette, hogy nem naiv, és ismeri az úgynevezett az uniós tagság felfüggesztését célzó, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást, amelynek alapján az intézkedést csak a tagországok teljes egyetértésével lehet meghozni. Éppen ez a gond, és ezt tudja a magyar kormányfő is, akit legkevesebb egy ország védelmez, ezért hasznos lenne megváltoztatni a szabályokat úgy, hogy ne legyen szükség egyhangúlag hozott döntésre a tagság felfüggesztéséhez – mondta a luxemburgi külügyminiszter az interjúban, amelyet számos más német lap is ismertetett kedden a hírportálján.
Szijjártó: Látszik, hogy Asselborn közel lakik Brüsszelhez
Szijjártó Péter erre reagálva úgy fogalmazott: „eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura”, látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, „kioktató, nagyképű, frusztrált”. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de „magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül” – vélekedett. Hozzátette: „rendes nihilistaként” fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.