Hörög az egész osztály − Hajós András a Bayer-ügyről

Vendégszerzőnk, Hajós András írása

„- Kérem szépen, tanár úr... tanár úr kérem...
- Na, mi az? Mit akarsz?
- Kérem szépen, tanár úr... itt az van... itt az van...
- Mi van? Hogy hívnak?
- Neugebauer.
- Ja, te nálam megbuktál! Na csak eriggy haza, aztán majd készülj a pótvizsgára.”
(Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem, 1916)

Francnak hiányzik ez a gusztustalan bayerügy így nyár végére. Szépen lement az EB, az olimpia meg a ‘gusztushúsz is. Magunkhoz képest egész jól kezeltük mind a hármat. Épp bele lehetett volna kicsit tespedni az áldott uborkaszezonba. Ilyenkor a lövészárok mindkét oldalán zeng a „Hova lett a sok virág”, nem tudni honnan szól a bakelit (a fejét azért senki se hülye kidugni), szerencsére nem díjas a DJ, lehet dúdolni a dalt kétoldalról. Sisakjukat levéve napoznak a katonák, ki cigizik, ki konzervet feszeget, beszélgetnek. Aranyárról, aranyérről, kinek mi fáj… Instant béke. Nemzetesedünk szépen, erre becsapódik a bayergránát és megint rendeződni kell.

Pulton a szokásos szett. Szól az A oldal meg a B oldal, alákever a kommentelmi jogával élő nagyérdemű. Nem növelném a hangzavart, de egy szólam hiányzik. Kapom majd érte ökumenice az ívet*, de úgy alakult, hogy nekem valahogy mindig ez a szólam jut.

Hovatartozásilag. A lovagkeresztjüket Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaadók közt volt tanáraim, szellemi idoljaim, sőt még rokonaim is vannak. Hozzájuk képest nem számítok nagy kalibernek, nem lettem kalibsi. Bayer Zsoltot nem ismerem, egyszer találkoztunk átfutólag (én, át, egy tévébe), de az egy másik történet. Írásait, tévéműsorait néha látom, enyhén szólva nem tartozom a rajongói közé. Igaz, nem is gyűlölöm, e ritka nedűt nagyvadra tartogatom. Szóval, nem játszok középenállósdit, van oldalam, mezem, rigmusom. Épp azt tolom: én nagy szólamom.

„Igazuk van. Befejezem.” – adta fel a leckét Bayer Zsolt. Ez egy bocsánatkérés. Elfogadjuk? És ha úgy adatták fel vele? Akkor a feladók bocsánatkérése. Vagy taktikai horog? Bekapjuk? Mi a célunk, háború vagy béke? Na, mi legyen, tisztelt oldalam, ez fel van adva, mi?! A megbocsátáshoz idő kell, megértem, de addig is legalább valahogy érkeztetni kéne…

Nézzük csak. Ha azért haragszunk Bayer Zsoltra, mert megengedhetetlen mondatokat ír le, akkor hiteltelenné válik haragunk, amennyiben elvárható mondatait nem halljuk meg. Osztályfőnökelvtárstempó. Ha azt mondjuk, hogy „ismerem én a fajtádat Bayer, játszod itt a szendét, de engem nem versz át”, akkor mennyivel mondtunk jobbat az ő megengedhetetlen mondatainál? Akkor mitől is vagyunk liberálisak, elfogadók, előítéletmentesek? Vagy tán csak nem arról van szó, hogy rúgni akarjuk, amíg mozog? De Tanár úr kérem, az a bosszú! Múlt évben vettük. Lehet bosszút állni, van annak helye, csak akkor mondja ki hangosan, aki emellett dönt.

Viszont. Ha azért haragszunk Bayer Zsoltra, mert riaszt minket, hogy mondataival milyen sokan egyetértenek; ha úgy gondoljuk, hogy ez már a barna veszedelem, és nem értjük, hogy ez a barna veszedelem honnan bukkan elő újra és újra, ha tehát mi így aggódunk a hazánkért, és most a máshogy aggódókra haragszunk, akkor a bayerzsótiságon (korábban csurkapistaság, még korábban szabódezsülés) túlnézve önmérsékelt, pedagógiai − leütném a ziccert − akár lovagias választ is adhatunk. Akkor el kell gondolkodnunk, hogy a Bayert akarjuk elhallgattatni, vagy az indulatok eredetét akarjuk megérteni és kezelni. Egyáltalán, kik azok a „mi”, és milyen alapon akarjuk ezt csak mi kezelni? Szokott működni a gyakorlatban, amit a katedráról tanítunk? Nem kéne néhány dolgot újratervezni? Legyünk már méltóak a saját elvárásainkhoz! Ne csak papíron.

És persze. Az is lehet, hogy miután hazatolták talicskával a pénzt a lofthajóra, megbeszélték a yachtkastélyban, hogy ez most rosszkor jött, túltoltuk és kezelni kell; és a Fanni is azt mondja, akkor meg már majdnem a Főnök mondja; van rá forgatókönyv is a Finkelstein és Heckenasttól, hát legyen; aztán kacagnak rajtunk, hogy beszoptuk. Érdemes megpróbálni? Hogy aztán elmondhassuk, hogy beszoptuk megint?

Ja, de nehéz. „A háború kitör, a békét csinálni kell” − mondta Hajó Ce, a '80-as években szűk körben ismert, magát rendszeresen kínaivá ivó kamasz filozófus. Józan híve maradtam. Tudom még hinni, hogy mindannyiunknak folyamatosan gyakorolnunk kell a felülemelkedés képességét. Edzeni akár nyilvánosan, akár otthon, a lépcsőházban. Csak. Mert. Nem Zsótiér’, nem keresztér’. Hazáér’.

Privátcseten hörgünk a haverokkal. Azt írja az egyik: „igen, de 20 ev frocsoges utan azert nem tul hiheto ez a bocsanatkeres. ha pedig folulrol szoltak, az is inkabb erdekbol tortent, ebben biztos vagyok (hiszen az elmult 20 evben nem zavarta oket Zsolti). amugy szivem szerint en is inkabb leulnek vele egy sorre, de ez valoszinuleg naivitas”.

Ejh, beh széph lennhe! Visszainni a szép, naiv fiatalságunkat. Fröcsögés helyett fröccsözni. Ordítozni politikáról, csajokról, lemezekről. Leállítani, aki fasz, meghánytatni, aki részeg. Aztán hajnalban lopni kiflit meg túrórudit a közért elől, de életünkben utoljára, mert a kint cigiző közértes kedvesen azt mondja: „ok, srácok, de csak amennyi kell, legyetek már normálisak”. Mi meg normálisak lennénk.

Na mindegy. Bocs, csak szólni akartam. Lehet, hogy még nincs itt az ideje. Lehet, hogy talán kissé korán zendítettem a szólamomra. Nem vagyok valami nagy kórista. Szólózni szeretek. Nem is lesz lovagkeresztem. Igaz, csillagom is csak ilyen:

* Kedves kommentelők, játsszuk azt, hogy alábbi kommentek minimum uncsik:
− Hajósnak muszáj mindenbe belepofázni? Számomra ő a Heti Hetes óta hiteltelen!
− A zenéje szar, de akkor még tiszteltem, minek ment a tévébe?
− Ez az ember az egyetlen tisztességes EMBER ebben a posványban, Hajós for president!
− Pénzéhes geci, arra hajlik, amerre a pénzesbödön
− Számomra azóta, hogy bement a Hírtv-be, ő egy nulla
− Számomra, azóta, hogy bement a Hírtv-be, ő egy ikon
− zsidó
− zsidó sem