Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
A 2007-bem lovagkereszttel kitüntetett, 2015-ben elhunyt Koltai Tamás színikritikus családja a Facebookon jelentette be, hogy a Bayer Zsolt elleni tiltakozáshoz csatlakozva ők is visszaadják az elhunyt szerettük lovagkeresztjét, és közölték: „meggyőződésünk, hogy Tamás ugyanígy tenne”.
2007-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét Koltai Tamás színikritikus. A kitüntetett kritikus 2015-ben hunyt el. Most az elhunyt hozzátartozói jelentették be, hogy ők is csatlakoznak a Bayer Zsolt elleni tiltakozáshoz, és visszaadják a már nem élő Koltai Tamás lovagkeresztjét.
„Tiltakozva Bayer Zsolt kitüntetése és azon állami szinten képviselt gyűlöletpolitika ellen, amelynek e kitüntetés szerves része, visszaküldjük a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét a Sándor-palotába. Csatlakozunk azokhoz, akik díjuk visszautasításával fejezik ki felháborodásukat, mert meggyőződésünk, hogy Tamás ugyanígy tenne. Koltai Tamás családja” – áll a Koltai Tamás hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.