Párbeszéd kezdődött Ausztriában a szem kivételével az egész arcot és a testet elfedő muszlim női viselet, a burka szabályozásáról, egy alkotmányjogász szerint nem ütközne jogi akadályba a viselet betiltása. A burka viselése határozottan gátolja az integrációt – jelentette ki Sebastian Kurz külügyminiszter, néppárti politikus az Österreich című napilap csütörtöki számának adott nyilatkozatában. A burka általános betiltását alkotmányjogilag tartja problémásnak Wolfgang Sobotka belügyi tárcavezető, Kurz párttársa. Azonban úgy vélte: alkalmi jelleggel korlátozni lehetne a viseletet, például autóvezetésnél, utazásnál vagy tüntetésen való részvétel esetén.
Egy alkotmányjogász szerint nincs akadálya a tiltásnak
A burka tiltásáról szóló szabályozást észszerűnek nevezte és az ausztriai bevezetést szorgalmazta Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje. A párt alsó-ausztriai frakcióvezetője, Manfred Haimbuchner pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy Németország törekvését követve Ausztriának be kellene vezetnie a burka tilalmát, és növelnie kellene a biztonsági szervek létszámát. Haimbuchner szerint a tilalom azt szolgálná, hogy köztéren mindenki azonosítható legyen.
Az Österreich csütörtökön interjút közölt Ludwig Adamovich alkotmányjogásszal, aki kifejtette, hogy a burka tiltása az emberi jogok európai egyezményével összeegyeztethető. Rávilágított: az Európai Emberi Jogi Bíróság 2014-es döntése értelmében a tagállamok szabadon dönthetnek a kérdésben. A fejkendőt nem lehet megtiltani, azonban az arc teljes elfátyolozását igen, hiszen a rendőrnek vagy a bírónak látnia kell az arcot – mondta.
Az FPÖ hasonló javaslatát 2014-ben elutasították