„Az teljesen nyilvánvaló, és nem is most tudtuk meg, hogy a kormányzati kommunikációt irányítók meg vannak győződve arról, a politikai propagandában nincs helye a mértékletességnek. Minél többször, minél egyszerűbben – ez az alapszabály. Hogy mindenkihez eljusson és hogy mindenki értse. Amit most az olimpia alatt nagyon sokan látunk az állami tévében, az pontosan ezt mutatja: migráció, terror, népszavazás – minél többször, minél egyszerűbben. Mintha még a logika is megfordult volna: a lényeg a közvetítésekben már nem is annyira a sporteredmény, hanem az óránként előugró kormányzati propaganda.
Könnyen lehet, hogy tévedek, de meggyőződésem, hogy még a kommunikációban is érvényes az »est modus in rebus« elve. Mindent mértékkel kell csinálni, s ha túllövünk a célon, ellentétes hatást váltunk ki. Elméletileg egy ilyen kampánynak persze nem azokhoz kell szólnia, akik zsigerből utálják a kormányt. Cinikusan hangzik, de igaz: a kormánynak teljesen mindegy, hogy ők mit gondolnak erről. De nem is csak azokhoz, akik minden körülmények között azt teszik, amit a Fidesz mond. Hanem elsősorban azokhoz, akik meggyőzhetők lennének, de akiket még meg is kell győzni. Márpedig ehhez az kell, hogy ezek az emberek ne a lólábat lássák, hanem a probléma nagyságát. Ha számukra nyilvánvalóvá válik, hogy itt egy politikai manipulációról, hatalmi játékról van szó, a propaganda hatástalan, sőt, ellentétes hatású lesz. Még akkor is, ha amúgy a probléma – mint ebben az esetben - nem kitalált, nem teljesen légből kapott.
Mondom, lehet, hogy tévedek, ez október 2-án majd a részvételi adatokból úgyis kiderül, de azt hiszem, hogy a jó politikai propaganda egyik fontos tulajdonsága éppen az, hogy nem látszik rajta, nem ordít róla, hogy politikai propaganda.”