A jelzőkből pedig látszik, hogy nincs olyan sem, hogy A demokrácia. Pontosabban A demokrácia, a népuralom van, de megvalósítási módjai sokfélék lehetnek. Sőt, már citált amerikai kutatásunk szerint, ami a demokrácia különféle megvalósulásait vizsgálja világszerte, és arra jut, ha esetleg tulajdonítunk is egyéb szempontból célokat a demokratikus berendezkedésnek, azok sem feltétlen valósíthatóak meg egyszerre.
A két leginkább ellentétes fajta a liberális és a többségi demokrácia (a projekt egyébként a következőket különbözteti meg: a schumpeteri választási (minimalista, elitista) demokráciát, a liberális demokráciát, a többségi demokráciát, a részvételi demokráciát, a deliberatív demokráciát és az egalitariánus demokráciát).
A liberális demokrácia, amelyet szerintük konszenzusos vagy pluralista demokráciának is lehet becézni, az átláthatóság, az állampolgári szabadság, a joguralom, a számonkérhetőség, a „fékek és ellensúlyok” és kisebbségi jogok köré épül, ezek biztosítására szerződik. Ez a nézőpont a politikai hatalmat negatív szempontból ítéli meg, azaz a demokrácia ez esetben a hatalom korlátozásával, határaival definiálható. Fontos az írott alkotmány, a média szerepe, a bíróságok, az érdekcsoportok, a decentralizáció.
A többségi demokrácia (felelős pártkormányzás) éppen hogy ellenkező oldalról közelít: a többség a szuverén. A hatékony kormányzás érdekében a politikai hatalmat a többségi demokráciában centralizálni és koncentrálni kell, és kiemelt szerepe van benne a politikai pártoknak.
Itt be is fejezhetjük: annyiféle demokrácia létezhet, amennyifélét csak kitalálunk. Ha A demokráciáról beszélünk, akkor viszont az éppenséggel puszta népuralmat, hatalomgyakorlási módszert jelöl, és ezen túl semmiféle céljai nincsenek. A demokrácia állítólagos szempontjai alapján tehát nem véleményezhető sem a Brexit, sem a magyar népszavazás, sem senki véleménye. Ezekhez demokrácián kívüli szempontok kellenek (közgazdasági, humanitárius, civilizációs, önvédelmi, kozmopolita, stb.), amelyek azonban nem demokrácia-specifikusak (lásd a közgazdaságilag igen hatékony Pinochet-rendszert, amit Hayek liberális diktatúrának tartott, s azt mondta, inkább egy átmeneti liberális diktatúra, mintsem egy szocialista demokrácia).
Demokrácia-gyorstalpalónkat hallották, köszönjük a megtisztelő figyelmet.