Kríziskommunikáció az ideológia fogságában

2016. augusztus 4. 12:36

Perlaky-Papp József
Közbeszélő

Amikor a politika használja a kommunikációt tudjuk nem kizárólag hírnévhasznot szeretne bezsebelni vele. Más politikai szándékot is kell keresni mögötte.

„Merkel kancellár-asszony végül kénytelen megszakítania nyaralását és rendkívüli sajtótájékoztatót tart. Pontokba szedi a tennivalókat. A beszédében még mindig elmarad a határozott szigor, a terrorizmus kérlelhetetlen ellenfele szerepét nem kívánja betölteni. Helyette többször feltételes módban beszél (megpróbáljuk…) és dillemákat oszt meg a hallgatósággal. Mely szerint hogyan tudja a migránskérdést is empatikusan kezelni és miként lehet kiszűrni a terroristákat.

Elképzelhetjük a német állampolgár apadó biztonságérzete hogyna reagál vezetőjének kiállására….

 Mivel elsőszámú politikusokról van szó, akik stratégiai érzékük, hatalomtechnikai zsenialitásuk, kommunikációs képességük emelt fel és tartotta őket fenn nem felejthették el így a szakmájukat.

Nem is feledték. Viszont a stratégiai szándékaik felettébb valóak.

Az az egy szempont érvényesül, hogy a krízis kommunikációs kezelése se üsse az eddigi aktivitásaikat, jövőbeni szándékaikat.

Ebben az esetben ebből a józan szakmai logikával értelmezhetetlen politikusi magatartás sült ki.

Az viszont még nagyobb baj, hogy sok francia és német állampolgár érezheti úgy...őt magára hagyták.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/102779