Ungváry annyira felkészületlen, hogy teljes képtelenséget állít
Ungváry, a köztiszteletet kivívott történész úgy mesél egy el történetet, úgy ítélkezik, hogy éppen érintettet meg sem kérdezi, vagyis az igazságnak még csak meg sem próbál utánajárni.
Megújult főterek és sétálóutcák díszkőfelületeibe temetett milliók jelzik, hogy egyes döntéshozók hol érzékelik a legnagyobb lemaradást a fényes és gazdag Nyugathoz képest.
Szegény viacolor kiselemes térkő nem tehet arról, hogy a különböző pályázati pénzek és központi források eltapsolásának megszemélyesítőjévé vált az elmúlt években. Megújult főterek és sétálóutcák díszkőfelületeibe temetett milliók jelzik, hogy egyes döntéshozók hol érzékelik a legnagyobb lemaradást a fényes és gazdag Nyugathoz képest.
E széles körben hódító városszépészeti trendbe hozott valami egészen új minőséget Pilisvörösvár. Nyitottság, dinamizmus, tettrekészség − ezek a jövő építésének kulcsfogalmai. Vannak még ugyan páran ezek a régi vágású akadékoskodók, akiknek a budapesti Váci utca jelenti a korzót, rájuk mi is csak legyintünk.
Ám ezzel együtt nem vennénk rá mérget, hogy a vörösvári Szent Erzsébet utca lenne a település első számú promenádja. Ezt abból következtettük ki, hogy a járda hol aszfalttal burkolt, hol nem. Másfelől pedig a közepén jelentős gépjárműforgalom halad. Bizonyára ezen a 1,5 km-es útszakaszon végighajtó autósoknak akart páratlan utazási élménnyel kedveskedni a város, amikor aprómunkával komplett lekövezték. Ebből készültek rá a sebességcsökkentő küszöbök is. A gugli térképen minden jól látható.
Kár lenne tagadni, mutatósra sikerült, s tényleg csak egy kicsivel rázósabb, mint a flaszter, azt azonban nem tudtuk kideríteni, hogy miért épp erre a megoldásra esett anno a választás. A sima aszfaltozás talán olcsóbb lett volna. De ugyan ki tud ma már bármi biztosat?
Lehet, hogy túl sokszor kell felbontani a mélyben futó csővezetékek miatt az utat, vagy a Caritasba segélyként nagyobb tétel térkő érkezett Németországból. Esetleg hosszú ideig tartó közmunkára mutatkozott igény. Az is lehet, hogy nem ez az egyetlen ilyen borítású utca. Kérdéseinket mindenesetre elküldtük a helyi önkormányzat műszaki osztályának, ha válasz érkezik, közölni fogjuk.