Kijelentette, azokon a területeken, ahol neki van vagy lesz felelőssége, „irtani” fogja azokat, akik visszaélnek a bizalommal, mert nincs szükség olyanokra, akik „semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és közösségüknek”.
Különvélemény
Arra a felvetésre, hogy szkeptikusan vélekedett az Európai Unióról azt válaszolta, a személyes véleményét mondta el. Lázár János hozzátette, tapasztalatai szerint a miniszterelnök támogatja, ha saját véleménye van bizonyos témákban, például a halálbüntetés, a vasárnapi nyitvatartás vagy az unió kérdésében. A miniszter úgy fogalmazott, büszke arra, hogy a Fideszben „a különböző véleményeket nem elnyomják, hanem értelmes vitákból alakulnak ki a döntések”.
A következő választással kapcsolatban azt hangoztatta, a győzelemhez fontos a működési stabilitás és az emberek elégedettsége. Ebben a munkában Orbán Viktoré a főszerep, nélküle a Fidesz nem nyerhet 2018-ban – emelte ki.
Lázár János beszélt arról is, hogy a Brexit után Brüsszelben „új helyzet van”, Közép-Európának más szerepe lehet, a visegrádi négyek az unió belső reformján és a nemzeti szuverenitás megőrzésén dolgoznak. Jók az esélyek, mert Orbán Viktor szavának „súlya van Brüsszelben” – fogalmazott.