Meghalni Ukrajnáért – a kelet-ukrajnai front magyar áldozatai

Nyitány

Kijev főutcáján (lásd nyitóképünket) hirdetéseken toboroznak szerződéses katonákat a haza védelmére. Havi hétezer hrivnya fizetést ígérnek, ami az átlagfizetés több mint kétszerese.

Davaj, davaj

Amint elhagyjuk a Kelet-Ukrajnában található Kramatorszk városát Debalcevo irányába, az országút néptelen, és egyre több az ukrán hadsereg által felállított katonai ellenőrző pont. Szergej Varatyin, a kisbuszunkat vezető ukrán sofőr kerülgeti a betontömbökből felállított, kúp alakú tankcsapdákat, majd iratait átvizsgálva hamar továbbengedik.

„Davaj, davaj” – int a kezével az őrkatona, majd Szergej kérdésére még hozzáteszi, hogy nyugodt volt az éjszaka, de pár kilométerrel odébb erős tűzpárbaj volt, és nem biztos, hogy tovább hajthat az úton. 

Szergej jókötésű, 35 év körüli férfi, korábban birkózott, amikor pedig kitört a háború, önkéntesnek jelentkezett frontszolgálatra. Részt vett a 2015 elején megvívott debalcevói csatában, amikor az orosz erők körülzárták a stratégiai fontosságú várost. Visszavonulásra késztették a gyengén felszerelt és hadászatilag rosszul irányított ukrán sereget, amely végül menekülésre fogta a dolgot. A csatának vérontás lett a vége. Becslések szerint több ezer ukrán katona vesztette el az életét, de orosz részről is sokan meghaltak.

Már az ütközet első napján elesett a 37 éves Lőrinc Sándor, aki a Kárpátalján található Fancsika magyar nemzetiségű katonája. Január 25-én reggel még azt telefonálta haza édesanyjának, hogy aznap nagy háborúra készülnek, de később visszahívja. Eltelt egy nap, egy hét, de soha többé nem telefonált.

A szintén kárpátaljai magyar, a Verbőcről származó 42 esztendős Márkusz Viktornak február 17-én veszett nyoma. Mind a ketten a 128-as munkácsi lövészdandárban szolgáltak.

Szergej Varatyint igaz bajtársként köszöntik társai a blockposztokon, mert a háború, a lövészárkokban együtt megvívott harcok emléke örökre összeforrasztotta őket.  

„Szláva Ukraine” – mondja az egyik; „Szláva gerojam” – feleli a másik ökölbe szorított kézzel. „Dicsőség Ukrajnának” és „Dicsőség a hősöknek” – így üdvözlik egymást a frontvonalon. 

Alekszej Jukev, a Fekete Tulipán nevű humanitárius segélyszervezet szlavjanszki vezetője. A szervezet kutatja fel a hadszíntéren elesett katonák holtestjeit. Debalcevo környékén, ahol a legsúlyosabb harcok folytak, jelenleg is több ezer temetetlen katona fekszik. A háttérben egy második világháborús ágyú. Most is használnak hasonló ágyúkat az ukrán és az orosz fegyveresek a fronton.

Az orosz-ukrán barátság emlékműve Kijev központi részén, a Majdanhoz közel. Az emlékművet 1982-ben állították fel, amikor Ukrajna és Oroszország a Szovjetunió részeként egy országot alkottak. Május végén egy kormánypárti képviselő indítványt nyújtott be a parlamentben, hogy bontsák le a szobrot, és helyére a Kelet-Ukrajnában elesett hősöknek építsenek emlékművet.

Papucsban a fronton

A jelentések szerint a donyecki és a luhanszki frontvonalon az ukrán hadsereg 60 ezer katonája állomásozik, akikhez 30 ezer önkéntes is csatlakozott. Ukrajnában folyamatosan toborozzák a szerződéses katonákat, akiknek havi hétezer hrivnya fizetést ígérnek, ami szép pénznek számít. Az ellenségnek számító orosz haderők létszámát 45 ezerre becsülik. 

Az ellenőrző pontokon néhány katona szolgál, itt-ott tucatnyian is vannak. Mindenkinél gépkarabély és golyóálló mellény. Az öltözetük többnyire rendezett, de akadnak, akik papucsban lófrálnak az őrhelyen. Tekintetük éberen kutakodó, de fáradtság és unalom is látszik rajtuk. Egy betontömbökből összerakott, a tetején vaslemezekkel megerősített pár négyzetméteres kuckóban húzzák meg magukat éjszakára, amely fedezékül is szolgál, ha gránátokkal lövik őket. Belül két-három vaságy, rajtuk pokrócok, párnaféle rongydarabok, földre hányt nadrágok és limlomok szerteszét. 

Amikor ukrán részről a debalcevói csata elbukott, a várost védő 128-as munkácsi lövészdandár egy része a közeli Artemovszk település irányába próbált visszavonulni.

„Fejvesztett menekülés volt” – magyarázza egy tiszt. „Úgy volt, hogy a várost a végsőkig védeni kell, de az orosz túlerővel szemben tehetetlenek voltunk. Nem volt világos parancs, hogy mit tegyünk. Aztán megindultunk az erdők felé, ahol a körbezárt településről még folyosó nyílt a menekülésre…”

A Verbőcön élő Márkusz Anita február 17-én beszélt utoljára a férjével telefonon, aki azt üzente, hogy menetre készen állnak, és az éjjel kitörnek Artemovszk irányába. Csak 5-10 kilométert kell megtenniük, hogy elérjék a saját erőik vonalát. Már hajnalodott, amikor a fákkal sűrűn borított, dombos vidéken aknagránát szakította széjjel Márkusz Viktorék páncélozott gépjárművét.

Most ugyanazon az úton haladunk, amely összeköti Artemovszkot és Debalcevót. Ez az a táj, ahol nyoma veszett Lőrinc Sándornak, akit édesanyja kérlelte még otthon Fancsikán, hogy ne sodorja magát bajba. Itt esett el Márkusz Viktor, aki meghagyta a Verbőcön élő feleségének, hogy mihelyst „kitakarítják innen az oroszokat”, rögtön hazatér. Legkisebb lánya, a kilencéves Viktória nagyon apás; otthon egyre csak nézegeti apja fényképeit, de már hiába várja a pillanatot, hogy elébe szaladjon és a nyakába ugorjon, ahogyan ezelőtt szokta.

Nők a szolgálatban

Félúton Debalcevo felé, egy útkereszteződésnél található az az elsősegélyhely, ahová a fronton megsebesült katonákat szállítják. A 22 esztendős Irina akkor állt be az ukrán hadseregbe, amikor a férjét lelőtték. Egy másik fiatal nő gépkarabéllyal a kezében szintén fegyveres szolgálatot lát el, de mind a ketten képzett szakápolók is. Három mentőautó, katonai járművek, régi Zsigulik, tartálykocsik sorakoznak a telepen. A nők a hordágyakat mossák tisztára és az orvosi eszközöket pakolják a helyükre a mentőkocsiban. A férfiak az utak mentén posztolnak géppuskákkal és gépkarabélyokkal.

„Minden nap hoznak be sebesülteket” – magyarázza Irina. „Legutóbb nyugodt volt az éjszaka, mert csak egy sérültet kellett ellátnunk, de máskor tucatnyi katonát is beszállítanak. És megesik, hogy már nem tudunk rajtuk segíteni.”

Debalcevótól 15 kilométerre húzódik a frontvonal. A gyér növényzetű terepen az ukrán hadsereg katonái ásták be magukat a lövészárkokban. Jól álcázott harckocsik, aknavetők csövei emelkednek ki a földből, lövésre készen. Szemben velünk, tőlünk talán egy kilométerre az orosz erők állásai helyezkednek el, de olyan láthatatlanul, hogy szabad szemmel csak a tapasztalt katonák veszik észre őket.

„Ott az egyik, amott meg a másik a tank, de mocorognak amarra is” – bök a fejével különféle irányba egy tiszt, de nem mutogat, mert távcsövön keresztül figyelnek minket a túloldalról. „Egy jó mesterlövész képes idelőni és eltalálni. Vagy aknavetővel tüzelnek ránk, mikor hogy. De adunk nekik mi is.”

Donyeck határában, 36 kilométerre a várostól. Innen pár kilométerre húzódik a frontvonal, ahol Avgyijevka városáért folyik a harc.

Egy ukrán katonával az Artemovszkból Debalcevo felé vezető úton egy ellenőrző pontnál. Ezen a környéken esett el Lőrinc Sándor és Márkusz Viktor magyar nemzetiségű katona.  

Elaknásítva

Az országútról nem szabad letérni, mert a környéket elaknásították. A robbanószerkezetek észrevehetetlenül, a térdig érő növényzet takarásában lapulnak a földön. A mentőcsapatok munkáját az is nehezíti, hogy folyton kiújulnak a tűzpárbajok, ezért képtelenek kihozni a halottakat a hadszíntérről.

Márkusz Viktor holttestét aránylag hamar megtalálták, mert közel volt a bajtársai vonalához, amikor találat érte. Lőrinc Sándor maradványaira nyolc hónap után bukkantak rá a Fekete Tulipán nevű ukrán kutatócsoport önkéntesei. A civil szervezet ukrán magánszemélyek és külföldiek adakozásokból tartja fenn magát. Lőrinc Sándor maradványait Dnyipropetrovszkba szállították, ahol DNS-minta alapján azonosították. Jurij Marjan, Fancsika polgármestere utazott érte a város hullaházába, majd vitte haza egy furgonnal. Útközben autók százai csatlakoztak a halottas menethez, hogy megadják a tiszteletet a falu hősi halált halt magyar katonájának, az út mellett a település lakói térden állva fogadták a menetet. Lőrinc Sándort 2015 szeptember 16-án temették el a kárpátaljai Fancsikán.

Alekszej Jukov, a Fekete Tulipán szlavjanszki szervezetének vezetője mutatja a fényképeket, hogy milyen állapotban találnak rá az elesett katonákra. A legtöbb esetben csak DNS segítségével tudják azonosítani az emberi maradványokat.   

„A csapathoz különféle szakterületek munkatársai tartoznak. Vannak köztünk orvosok, antropológusok, régészek. Minden apróság jelentőséggel bír az elhunytak azonosítására. Találhatunk náluk iratokat, fényképeket, jelvényeket, ruhafoszlányt, de előfordul, hogy csak a csontok maradtak meg. Akkor végezhetjük a kutatómunkát, ha biztonságban dolgozhatunk” – mondja Alekszej Jukov.

Temetetlen halottak ezrei

Ukrán hivatalos források szerint eddig csaknem tízezer katona halt meg a kelet-ukrajnai fronton, de nem hivatalosan ennél magasabb a szám. A 2015 januárjában és februárjában lezajlott debalcevói ütközetben több ezren vesztették el életüket, de többségüket a mai napig eltűntként tartják nyilván. A Debalcevo környéki erdőkben jelenleg is elesett katonák ezrei találhatók temetetlenül. Sem az ukrán hadsereg, sem a Fekete Tulipán önkéntesei nem tudnak bejutni a területre a folyamatos harcok miatt.      

A két éve kitört kelet-ukrajnai háborúban eddig nyolc kárpátaljai magyar nemzetiségű katona halt meg. Valamennyien a 128-as munkácsi lövészdandárban szolgáltak. Az egység jelenleg Donyecktől nem messze, az északnyugatra található Marijankánál állomásozik. Közel tartózkodnak Avgyijevkához, ahol az utóbbi hetekben állandó a tűzpárbaj az ukrán hadsereg és az orosz erők között.  

Kora délután Avgyijevkánál: az erdők sűrűjében váratlanul felcsattannak a gépkarabélyok sorozatlövései, majd tompa puffanásokkal hallhatóak az aknavetők becsapódásainak hangjai. Egy ukrán tiszt szerint az orosz erők a minszki egyezményben tiltott nehéztüzérséggel is lövik az állásaikat, bár most, amikor Avgyijevka határában figyeljük az eseményeket, csak a közepes erősségű aknavetőkkel támadtak.

Az éjszakák kíméletlenebbek. Akkor bevetnek mindent és intenzívebbek a lövöldözések.

Béke nincsen, a háború folytatódik.