Brexit helyett: maradjunk egységben a sokszínűségben!

2016. június 22. 08:37

Rajcsányi Gellért
Mandiner

A kiegyensúlyozott európai jövő érdekében szükségünk van Európa örök kiegyensúlyozójára, Nagy-Britanniára az Európai Unióban.

brexit1.jpg

Nem vagyok brit állampolgár, nem szavazok a Brexit-referendumon, hatásom annak végkimenetelére nulla. Különös tekintettel arra, hogy az általam ismert britek jelentős része meggyőződéses EU-szkeptikus. Ugyanakkor egy ilyen, itthon távolinak tűnő, de valójában történelmi jelentőségű, egész Európa és benne Magyarország helyzetét, mozgásait, mozgásterét is meghatározó esemény kapcsán magyarként és európaiként érdemes pár dolgot leszögezni.

Hiszek az európai közösségben. Nem az uborka sokat emlegetett görbületében, nem a brüsszeli uniós intézmények soha el nem készülő üveg-acél-beton falansztereiben, nem a jól fizetett eurofil think tankek raktárba és szemétkosárba szánt végtelen elemzéseiben.

Európában és annak közösségében hiszek, amitől rajtunk kívül álló erők közel fél évszázadig elszakítottak. És amíg a Vasfüggöny mögött szenvedhettük a Kelet léleknyomorító, despotikus hatalmát, addig a Nyugat a történelem talán legélhetőbb, legfejlettebb, legkiegyensúlyozottabb jólétét élvezhette néhány évtizedig − amíg mára kissé el nem fogyott a szufla.

A kommunizmus bukása után másfél évtized kellett, amíg visszatérhettünk az európai közösség éppen aktuális politikai kereteibe. Pártokon, világnézeteken és társadalmi csoportokon átívelő, nemzeti szándék volt ez az út a magunk mögött hagyott Kelettől a nyugati közösségig, természetes közegünkig.

*

Ez az egységes és sokszínű Európa a mi közösségünk, ezer éve. Kapcsolódunk a többi, szomszédos közép-európai történelmi kultúrnemzethez, jó időkben szövetségben vagy közös uralkodók alatt, rossz időkben egymásra acsarkodva, önsorsrontva. Kapcsolódunk a germán kultúrkörhöz és politikai-gazdasági szférához, annak minden hazánkat nemesítő és rosszabb időkben gyötrő hatásaival. Kapcsolódunk a déli, mediterrán, katolikus világhoz a történelmi pápista hagyományainkkal és a magyar népben benne rejlő, az utóbbi évtizedek egyre forróbb nyaraival egyre inkább előtörő mediterrán életérzéssel. De kapcsolódunk az északnyugat-európai, protestáns, szorgos, igyekvő, dacos-demokratikus hagyományokhoz is, szinte egyedüliként Európa innenső szegletében.

Ennek az ezer éves, csodálatos európai kulturális és politikai világnak a részesei az angolszászok is, hagyományosan távolságtartó, de Európától elszeparáltan szűkösebb mozgástérrel rendelkező szigetországukkal is. Mind ismerjük a brit történelem fordulatait, saját belső tradícióikat és Nagy-Britanniának az újkori Európára kifejtett hatásait.

„Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak” − mondta közismerten Palmerston. Értjük és megértjük ezt, még akkor is, ha történelmi folyamataink és geopolitikai helyzetünk miatt általában az Angliával ellenséges, vagy legalábbis nem vele szövetséges oldalon találtuk magunkat. Még akkor is, ha nagyon is jó lett volna, ha szövetségre tudtunk volna vele lépni a mindenkori környékbeli nagyhatalmak ellensúlyozására.

Talán ezért is lenne fontos, hogy most, 2016-ban megőrizzük azt a helyzetet, hogy Magyarország és Nagy-Britannia egy politikai és egy katonai szövetségben áll, ami átfogja szinte egész Európát.

Magyar szemszögből nézve Nagy-Britannia legfontosabb történelmi szerepe az a kiegyensúlyozó hatás, amivel a szigetország egyensúlyban akarta tartani a kontinens nagyhatalmait és szövetségesi rendszereit. Erre a kontinentális egyensúlyra a jövőben is szükség lesz.

És ez az egyensúly van most veszélyben. Igaz, hogy a kommunizmus bukása előtt volt szinte patikamérlegen kimérve az akkori NSZK, Franciaország és Nagy-Britannia egyensúlya, és igaz az is, hogy Mitterrand és Thatcher a saját érdekeiknek megfelelően akadályozni, lassítani kívánták Németország újraegyesülését, sőt a keleti blokk lebomlását is. Erre azért ne legyenek büszkék az ottani illetékesek. De a britek és a franciák előre sejtették, hogy az egyesült Németország bizony újra kiemelkedő, a többiek fölé növő hatalom lesz a kontinentális Európában. Németország ma már egyértelműen Franciaország fölé nőtt, a britek pedig történelmi referendumon döntenek arról, hogy hagyják-e ezt az egész Berlin (s Brüsszel) központú kontinenst a jelenkor központi hatalma játékszerének.

*

Akik most magyarként a britek EU-ból való kilépéséért szurkolnak, ne felejtsék el: a Brexit a békét őrző és a konfliktusokat tárgyalásos úton rendező európai politikai közösség meggyengülését, tartós lebénulását, Németország további, jelentős politikai befolyásnövekedését és az európai közösség ellenfeleinek, ellenségeinek megerősödését fogja jelenteni.

Ezt akkor is le kell szögezni, ha egyébként kritikusan értékeljük mind az euró jelenlegi rendszerét, Brüsszel teljesen elhibázott menekültpolitikáját, a burjánzó uniós bürokráciát és a további egységesülés utópisztikus vágyálmait.

Nem kell az Európai Egyesült Államok hívének lenni ahhoz, hogy támogassuk az eddigi európai közösség megmaradását és a meglévő válsághelyzetek, zsákutcák közös reformját, újratárgyalását. Magyarország oly életbevágó mozgástér-növekedése és annak megőrzése érdekében is szükségünk van Nagy-Britanniára az EU-n belüli és azon kívüli nagyhatalmakkal szemben.

A kiegyensúlyozott európai jövő érdekében szükségünk van Európa örök kiegyensúlyozójára, Nagy-Britanniára az Európai Unióban.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/101342