Tények és valóság: az amerikai atombunkerek piaca növekszik
Az elmélet szerint az USA meggyengítette az egyik fő ellenfelét és megnövelte saját biztonságát.
Mit mond erre Fazekas Sándor? GMO-vetőmagokat kér tanulmányozás céljából. Majd hazajön és tovább szédíti a magyar választókat, hogy ők bizony megvédik az ország GMO-mentességét.
„Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Egyesült Államokban járt. Amint visszatért és magyar talajt érzett a lába alatt, lenyomta a kötelezőt, hogy hát ő bizony kiállt odakint Magyarország GMO-mentessége mellett, amit az amerikaiak megértéssel (el tudom képzelni) fogadtak. Fazekas persze hazudott. Nem először, de miniszteri minőségében, remélhetőleg, utoljára. A Magyar Nemzet birtokába került jelentés szerint ugyanis az amerikaiak továbbra is ütik a vasat GMO-ügyben és a TTIP sikerét teszik tőle függővé. Azonkívül azzal érveltek a magyar delegációnak, hogy a Magyarországra kerülő szója 90%-a amúgyis GMO-szennyezett (ami sajnos igaz). Mit mondana erre egy nemzeti érdekeket képviselő kormányzati delegáció? Azt, hogy felőlünk bedőlhet az egész TTIP, ha lehet kérni, mielőbb, amúgy meg az alaptörvényben rögzített GMO-mentességből kiindulva, holnaptól megállítjuk a határainkon a GMO-szennyezett takarmányokat, élelmiszeripari termékeket akkor is, ha ez Brüsszelnek sem tetszik (a görögök megtették). Mit mond erre Fazekas Sándor? GMO-vetőmagokat kér tanulmányozás céljából. Majd hazajön és tovább szédíti a magyar választókat, hogy ők bizony megvédik az ország GMO-mentességét. Fazekas úgy viseli szívén a TTIP-t és kért -"tanulmányozás céljából"- GMO-vetőmag-mintákat, hogy tette alaptörvénybe ütközik, sérti a pár napja elfogadott országgyűlési határozatot, mely szerint hazánk megvétóz minden olyan szabadkereskedelmi paktumot, amely visszalépést jelent pl. az élelmiszerbiztonságban, s kollégája, Lázár János a minap -nagyon helyesen, igaz Budapesten szólt ő is - haza küldte az élelmiszer-terrorista világcégeket. Fazekasnak tehát mennie kell. A magyar választók előtt pedig újra lehullott a lepel a fideszes kettős beszédről: itthon bátrak, külföldön szolgák.”