Harrach Péter (KDNP) a hősök napjáról emlékezett meg felszólalásában. Jelezte azt is, hogy két párttársa a haditengerészek emléknapjának bevezetésére tett javaslatot a parlamentnek. A kormánypárti politikus szólt a gyereknapról is, ezzel összefüggésben szemléletváltást tartott szükségesnek, megjegyezve: a kormány családpolitikai intézkedései csak részben tudják javítani a demográfiai helyzetet.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi generációk lássák, milyen elismeréssel van a társadalom a hősök iránt és ez példát adjon nekik is. Ismertette, hogy szinte minden hazai településen van emlékműve az I. világháború áldozatainak, ezek harmada azonban méltatlan állapotban volt. A 600 felújításra szoruló mementóból több mint 300 már megújult. A gyereknapra utalva azt emelte ki, hogy a kormány évről évre többet fordít a családok támogatására, ez jövőre 1743 milliárd forint lesz. Emellett a gyermekétkeztetés és a bölcsődei fejlesztések támogatásának jelentős emelkedését hangsúlyozta.
Fidesz: az őszödi beszéd a hazai demokrácia legsötétebb pillanata
A hazai demokrácia legsötétebb pillanataként jellemezte a tízéves őszödi beszédet Répássy Róbert fideszes képviselő. A politikus szerint a számos súlyos mondat között Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy hazugsággal nyerték meg a választásokat. Bírálta, hogy a volt kormányfő a zavargások és az államfő felszólítása ellenére ragaszkodott hazugsággal szerzett hatalmához, s azóta sem vonult vissza, hanem „politikai ripacskodását” próbálja ráerőltetni a baloldalra. A kormánypárti politikus elítélte, hogy Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok ellen uszította a választókat a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson, miközben most az illegális bevándorlást támogatva maga is migránsokat fogadott be.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az őszödi beszéd bebizonyította, hogy a baloldal a hatalomért mindenre képes, és Magyarország nagy árat fizetett az intézményesített hazugságokért. Példaként hozta, hogy a gazdaság romokban volt, IMF-hiteleket szabadítottak az országra, duplájára nőtt a munkanélküliek száma. Hozzátette: a jelenlegi kormány megfordította a trendet. Az államtitkár bírálta az energiaárak emelését, az otthonteremtési rendszer megszüntetését is. Értékelése szerint a baloldal semmit nem tanult, ma is olyan, mintha még mindig Gyurcsány Ferenc vezetné.