Kapásból nemet mondtam

„Miután tegnap Vona Gábor a sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy velem is tárgyal a Jobbik tisztújításáról, a világhálón pedig a legkülönfélébb találgatások keltek szárnyra, a dezinformációk megelőzése érdekében szeretném leírni, hogy valójában mi történt. Hétfőn az ásotthalmi plébánossal, Józsi atyával kettesben harmadik gyermekem megszületését ünnepelve zarándokúton gyalogoltunk éppen vidáman a szeged-alsóvárosi templom irányába, amikor Röszke térségében, a határkerítéstől néhány száz méterre megcsörrent a telefonom. Vona Gábor hívott, és felkért, hogy induljak el a Jobbik alelnöki posztjáért. A felkérése derült égből villámcsapásként ért, s bár a politikai pályán mozgó 10 emberből 9 biztosan azonnal igent mondott volna az ország második legerősebb pártja első emberének a felkérésére, én kapásból nemet mondtam. Aztán folytattuk az utunkat Józsi atyával, s a még hátralévő kb. 15 kilométeres gyalogutunk alatt a plébános úr csak annyit mondott, hogy »azért meg kell ezt a kérdést beszélni a Jóistennel is«. Azóta Vona Gábor kétszer keresett, s megkérdezte, hogy nem gondoltam-e meg magam.

Az egyetlen ok, ami miatt az elmúlt napokban egyáltalán gondolkodóba estem, az ahogyan azok az alelnökök viselkedtek, akikkel az elnök nem kíván a jövőben együtt dolgozni. Mindig a nemzeti oldal elleni legsúlyosabb bűnnek és árulásnak tartottam azt, ha valaki a sérelmei miatt az ellenséges médiához futott. Nyilván rettenetesen nehéz lehet ez most a három alelnöknek, de ezernyi más lehetőség kínálkozott volna számukra a nyilvános panaszkodás és információ-szivárogtatás helyett. Novák Előd alelnökkel és Szabó Gábor pártigazgatóval lassan húsz éve ismerjük egymást. Ahhoz a baráti-bajtársi csoporthoz tartoztunk, akiket a MIÉP ifjúsági tagozata hozott össze, s a MIÉP vezetőinek gyengeségét látva együtt határoztuk el 1999-ben, hogy mi magunk építjük fel az új nemzeti radikalizmust. Ebből nőtt ki a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, amely két szervezet az alapítása óta szimbiózisban él egymással. Szávay Istvánt tizenéves kora óta ismerem, emlékszem, amikor kis árpádsávos zászlós kerékpárjával Soltvadkertről tekert le hozzánk Szegedre. Vele is a nemzet ügye hozott össze minket kb. húsz évvel ezelőtt. Mindhármukra ennek megfelelően olyan szeretettel gondolok, mint a felnőtt ember a gyerekkori barátjára. Dr. Apáti Istvánra nem emlékszem a 2010 előtti időkből, de most nem ez a lényeg.

A Jobbik 2006-ig egy súlytalan, egyszázalékos párt volt. Két, a Jobbik szempontjából meghatározó dolog történt azonban 2006 őszén. Az egyik az állami televízió épületének ostroma és elfoglalása által elindított láncreakció, a másik, hogy Vona Gábor került az elnöki székbe. A 2006-2010 közötti időszakban a Jobbik megtizenhétszerezte (!) az erejét, és bekerült a parlamentbe. Azóta gyakorlatilag egy helyben topog. Ebből a szempontból éppen ideje volt végre valami újabb gyökeres fordulatnak. Úgy látom, hogy az elnöknek nincs alternatívája, az alelnököknek viszont van, lesz vagy húsz aspiráns. Jogi értelemben az elnök tulajdonképpen megválaszthatja, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni, és kikkel nem. Nem én szavaztam meg ezt a szabályt, de úgy tudom, egyhangúlag lett elfogadva.

Szeretném emlékeztetni azokat az alelnököket, akik most nem akarnak önként lemondani a pozíciójukról, hogy amikor a jelenkori nemzeti radikális oldal alapítóiként 2008-ban újra leültünk egymással tárgyalni a 2010-es választásokról, én önként vonultam a háttérbe – látva, hogy vannak, akik tartanak tőlem - saját elhatározásomból nem akartam parlamenti képviselő lenni, így a vármegyéseket az új Országgyűlésben Zagyva György Gyula képviselte. A célom az egység megőrzése volt, ezért a nemzet ügye iránti alázatból vonultam hátra, és nem léptem be a pártba sem. 2013-ban a saját erőmből, független jelöltként 71,5 százalékkal győztem le a másfél évtizede regnáló fideszes polgármestert legszebb gyermekkori élményeim helyszínén, Ásotthalmon, pedig az összes többi jelölt összefogott ellenem. Az egy évvel későbbi választásokkor Szabó Gábor pártigazgató kifejezett kérésére indultam újra immáron a Jobbik színeiben (ha már úgyis a Jobbik megyei listavezetője voltam 2014-ben), s lettem a Jobbik eddigi történetének egyetlen 100 százalékos eredményt hozó jelöltje. Ásotthalom polgármestereként az életem legnehezebb 2,5 éve van a hátam mögött. Mostanra végre újra rend van Ásotthalmon, a kifosztott, csődbe vitt önkormányzat újra stabil lábakon áll, ma már nem vonul több ezer migráns az utcáinkon, gyakorlatilag megszűnt a bűnözés, és éppen elkezdtem élvezni a polgármesteri munkámat, mert látom fáradozásaim eredményeit, most kezdődik az igazi építkezés, jönnek a fejlesztések. A hatalmas területen elnyúló, általam a rajongásig szeretett Ásotthalom olyan, mint egy kicsi ország, és itt az emberek által – szimpatizáljanak bármilyen párttal - támogatva, értük dolgozva alkothatok, teremthetek. Eszem ágában sincs ezt egy parlamenti ellenzéki gombnyomogatásra cserélni, és nem hiányzik az életembe a mocskos pártpolitika sem. Nagyon jó helyen vagyok, imádom azt csinálni, amit most csinálok. Eddig sem hagytam cserben a közösségemet, Ásotthalom négyezer lakóját sem fogom elhagyni.

Azt azonban nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, hogy a húsz év alatt, vérrel, verítékkel nagyon sokunk által felépített valódi nemzeti oldal pártja tönkremenjen. Jelenleg, amikor minden idők legdurvább támadása éri Európát, s megkezdődött az európai nemzetek végső megsemmisítése, a saját gyermekeim érdekében sem engedhetem meg, hogy eltűnjön a nemzeti (ha úgy tetszik, radikális) képviselet az Országgyűlésből. Az most a nemzethalállal érne fel. Márpedig a Jobbik előtt ma két út mutatkozik: vagy megsemmisül, vagy kormányozni fog. Sokan azért nem szavaznak még a Jobbikra, mert nem biztosak benne, hogy kormányképes lenne. Bár a polgármesterek rettenetesen leterheltek, ezért kockázatos őket az elnökségbe beemelni, ám a polgármesterek kicsiben kormányoznak, s kétségtelenül erősíthetik a Jobbik kormányképességébe vetett hitet. A belháborúnak semmi értelme, nincs újabb 10-20 évünk egy új pártot felépíteni.

Kérem ezért az összes érintettet, hogy álljon meg egy pillanatra, gondolkodjon el higgadtan a fentieken, s bármennyire fáj is, ha szükséges, akkor a nemzet ügye iránti alázattal vonja magát egy sorral hátrébb, éppen úgy, mint ahogy azt én tettem 2010-ben.”