Néhány szempont a döntésem megértéséhez

„Néhány szempont a döntésem megértéséhez

Az elmúlt két napban a tisztújítással kapcsolatos döntésemnek sikerült felkavarnia az állóvizet. Nagyon sok emberből nagyon sok vélemény, érzelem, elgondolás tört elő, amiknek nyilván még ülepednie kell mindenki számára. Mivel a döntésre már régen, körülbelül egy éve készültem, így volt időm bőven átgondolni annak minden oldalát, előnyét és hátrányát. Annak helyességéről pedig az eltelt 48 óra csak még inkább meggyőzött. Álljon itt ezért néhány lényegi szempont, amely segíthet mindenkinek megérteni, miért döntöttem így.

1. Miért van szükség az elnökség átalakítására?

Az elmúlt két év prioritása, fő szempontja az volt, hogy a párt pozícióját megerősítsük, mi legyünk a legerősebb ellenzéki párt. Ezt elértük, amiért köszönet jár mindenkinek, tagnak és vezetőknek egyaránt. A ránk váró két év azonban egy egészen új kihívást képvisel: a választási győzelmet és a sikeres kormányzást. Ehhez véleményem szerint új személyek bevonására van szükség. Minden feladathoz meg kell találni a megfelelő embereket. Így van ez most is. Olyan személyek tudnak bennünket győzelemre vezetni, akik már győztek, olyan személyekkel tudunk a legjobban felkészülni a kormányzásra, akik már kormányoznak. Ezek pedig a polgármestereink. Ők a mi győzteseink, és én a győztesek elnökségét akarom magam mellett tudni.

2. Van-e jogom ahhoz, hogy megakadályozzam valaki indulását?

Az alapszabály szerint jogom van ahhoz, hogy eldöntsem, az alelnök-jelöltek közül kivel szeretnék együtt dolgozni és kivel nem. Ezzel a jogommal kívánok élni, vállalva annak minden felelősségét. Ez a lehetőség adott az alapszervezeti és megyei vezetők számára is. Ez az elv segíti a párt stabilitását, hiszen megakadályozza azt, hogy a vezető testületekben a széthúzás és a bizalmatlanság legyen úrrá. Ha 2018-ban le akarjuk váltani a mostani kormányt, akkor nekünk is erre lesz szükségünk. Mindhárom érintett alelnöknek, Novák Elődnek, Szávay Istvánnak és Apáti Istvánnak is elmondtam, hogy ugyan az elnökségben nem, de a közösségünk egyéb fontos területein továbbra is számítok rájuk, mint országgyűlési képviselőinkre. Sajnálom, hogy érzelmeiknek és csalódottságuknak engedve elindultak egy olyan úton, ami a bizalmi szálakat nem erősíti, hanem tovább gyengíti.

3. Miért szorítom ki a radikálisokat?

A jelenlegi elnökségből együtt kívánok továbbra is dolgozni Sneider Tamással, Volner Jánossal és Z. Kárpát Dániellel. Ők radikálisak vagy nem? Ezt ki dönti el? Mit jelent egyáltalán ez a szó? Érdekesség, amikor néhány hónapja pont ezzel a három emberrel közöltem, hogy a frakcióelnökséget szeretném átalakítani, és szeretnék ott vérfrissítést, akkor ugyan nem esett jól nekik, de sem ellenkampányba nem kezdtek, sem a sajtó elé nem szaladtak, sem toborzásba nem kezdtek az elégedetlenek között. Elfogadták. Pedig megalázva érezték magukat. Ezzel is bizonyították, ha kell, képesek hátralépni, és aki erre képes, valójában az alkalmas arra, hogy előre is lépjen, és mások sorsáról döntsön. Nagyon vicces, hogy akkor a sajtó azt írta: Vona kiszorította a radikálisokat a frakcióelnökségből. Most éppen ők azok, akikkel az országos elnökségben együtt kívánok dolgozni. Most akkor ki is a radikális?

4. A tagságtól elveszem a döntés jogát?

A tagságnak a taggyűléseken joga van alelnökjelölteket állítani, majd a Kongresszuson megszavazni azokat. Én a két esemény között tudom megnevezni azokat, akikről szavazni lehet. Aztán őket vagy támogatják a küldöttek, vagy nem. De arról kevesebbet beszélünk, hogy a Kongresszus elnököt is választ. Ezen a megmérettetésen szívesen indulok. De nem mindenáron. Itt és most nem én ragaszkodom a pozíciómhoz. Az elnökséggel járó felelősséget ebben a sorsdöntő két évben akkor tudom vállalni, ha biztos lehetek abban, a mellettem dolgozók ugyanarra húzzák a szekeret, amerre én, és ha a pártom is ugyanezt akarja. Egy széttartó vezetőséggel, bizalmi válsággal nem lehet működtetni egy elnökséget, pláne nem sikerre vinni egy választási küzdelmet. Az elmúlt két nap jól megmutatta, ez mostanra egy széttartó elnökséggé vált. Akkor tudom tehát vállalni a jelöltséget, ha bizalmi légkör vesz körül, ha a néppárti stratégiát, aminek a sikerében hiszek, mindannyian és ugyanolyan hittel képviseljük. Ha nem? Semmi baj. Akkor levonom a konzekvenciát. Rosszul fog esni, megalázva érzem majd magam. 10 év alatt a vezetésemmel lett a Jobbik egy nulla százalékos pártból a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz kihívója. Nehéz lesz elfogadni, hogy épp a célegyenesben parancsol hátrébb egy felsőbb akarat. De mégis elfogadom majd. Sem a sajtóhoz nem szaladok, sem elégedetlenkedni nem kezdek. Nem fogok kapaszkodni az elnöki székbe. Teszem a dolgomat, csak már nem a Jobbik elnökeként. Ellenben, ha látom azt, hogy az előttünk álló két éves küzdelembe van értelme belevágni, ha megvan a szükséges egység és akarat a kormányváltás elérésére, akkor büszkén és tisztelettel vállalom az elnökjelöltséget.

5. Meggondolom-e magam a Kongresszusig?

A fontos döntéseimet általában lassan hozom, mérlegelek, értékelek, alszom rá. Akkor hozom csak meg, ha biztosan tudom, megvan a jó megoldás. De ha meghoztam, utána már ragaszkodom hozzá. Ezért sem szelíd, sem erős nyomásnak nem fogok engedni. Biztos vagyok benne, hogy az a helyes út, amelyet képviselek. Ha ezért az útért vállalnom kell belső konfliktusokat, konfrontációt, támadásokat, akkor vállalom. Azt hiszem, eddig jó szimattal vezettem ezt a közösséget. Most a közösségnek kell majd döntenie, kiderül, neki milyen a szimata. Bárhogyan is döntsön, ahogy írtam, méltósággal és tisztelettel elfogadom.

Nos, ennyit szerettem volna mindenkinek elmondani.”