Robin Harris: Egy konzervatív nem lehet „nyitott” gondolkodású

A konzervativizmus változatosabb a többi világnézetnél, mivel mindenhol nemzeti karaktere van – emlékeztetett John O’Sullivan, a Danube Institute vezetője kedden a PPKE BTK pesti épületében, a Sophianumban tartott előadáson, felvezetve az intézet előadóját, Robin Harrist, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök egykori tanácsadóját és számos kötet szerzőjét, aki a konzervativizmusról beszélt a hallgatóságnak.

A Danube Institute gyakran hív meg egykori Thatcher- és Reagan-háttérembereket előadni, ezért tippünk az volt: Harris a viszonylag jól ismert Burke–Oakeshott–Hayek-tengelyen fog mozogni beszédében, és hozni fogja a „brit konzervatív gentleman” bevált imidzsét. Nem tévedtünk.

Harris három kérdés köré csoportosította mondandóját: mi a konzervativizmus, hogyan értékeljük és miként alkalmazzuk? Emellett két problémát vázolt fel: mit akar konzerválni a konzervatív? Hogyan viszonyul egymáshoz az elméleti konzervativizmus és a gyakorlati konzervatív politika? Tévedünk ugyanis – vélekedett Robin Harris –, ha azt hisszük, a politizáláshoz szükséges valamiféle kidolgozott eszmeiség. 

Ráadásul ma Nagy-Britanniában a toryk „reformszárnya” van hatalmon, akik megkülönböztetik magukat a thatcheri örökségtől. David Cameron és kormánya kevésbé törődik ugyanis a piaci elvekkel és mindenképp be szeretné bizonyítani, hogy törődik a szegényekkel. A tory miniszterelnök ráadásul elég csúnyán beszólt többször is a „grasroots-konzervatívoknak”, valamint támogatja a melegházasságot. Annak ellenére, hogy milyen viták vannak a konzervatív táboron belül Cameronék intézkedéseiről, a baloldal részéről folyamatos támadásnak van kitéve a kabinet. 

Rátérve a konzervatív világlátás mibenlétére, Harris leszögezte: a konzervatívok abból indulnak ki, hogy van egy örök, egyetemes emberi természet, aminek következtében jogaink és kötelességeink is valódiak. Fontos a nemzeti identitás, valamint a külső és belső rend. 

Konzervatívnak lenni

Harris idézte Michael Oakeshott huszadik századi angol konzervatív filozófus mára klasszikussá lett esszéjét, melynek címe Konzervatívnak lenni – ami egy diszpozíció, beállítódás, attitűd: a meglévő előnyben részesítése a kívánttal szemben, megelégedés azzal, ami van, a bevált módszerek alkalmazása az ismeretlenekkel szemben, a stabilitás előnyben részesítése a változással szemben. Harris megjegyezte: a változás igenlése egyes értelmiségi körökben ugyan az intelligencia jele, ám valójában a józan ész hiányáról ad számot. Az emberek többsége számára a változás ugyanis a veszteséggel azonos: az élet, a szabadság, a tulajdon elvesztésével. A változás kiszámíthatatlan és nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani.

Harris hangsúlyosan leszögezte: a konzervatív definícószerűen nem nyitott („not open minded by definition”). 

Kívülállók

Ezután a Downing Street volt tanácsadója a gyökerekig hatolt: mint mondta, az angolszász konzervativizmus a kontinentális jobboldalisággal nem azonos brit liberális parlamenti hagyományban gyökerezik, amelyhez több kívülálló is köthető: a konzervativizmust megalapozó Edmund Burke, a „rossz nemhez tartozó, rossz származású és rosszul viselkedő” Margaret Thatcher, vagy épp az Egyesült Államokba emigráló Friedrich von Hayek.

Burke, a 18. századi whig parlamenti képviselő, a francia forradalom jeles kritikusa kívülálló volt (ír közember volt, nem angol nemes), akinek eszméiben fontos helyet foglal el az ideológiaellenesség, valamint gondolkodásának van egy ösztönös vallásos összetevője. 

Hayek, a kapitalizmus védelmezője Harris szerint a változáshoz való konzervatív hozzáállást fejtette ki részletesen a piac működését tárgyalva, felvázolva a „spontán rend” elméletét és gyakorlatát. A piac eszerint olyan rendszer, amiben egyszerre van jelen folyamatosság és együttműködés. Az általános törvények, a joguralom (nem jogállam, hanem rule of law) arra jó, hogy ezen át mindenki ki tudja fejezni magát, segítségével mindenki ki tud teljesedni. A szabad piacnak – szögezte le Harris – a kontinentális jobboldaliakkal szemben Edmund Burke is híve volt. 

Liberalizmusok és a konzervativizmus jövője

Thatcher kapcsán Harris arra hívta el a figyelmet: a kulturális konzervativizmussal nem lehet választást nyerni gazdasági liberalizmus nélkül. Hozzátette: sem Margaret Thatcher, sem az amerikai konzervatív elnök, Ronald Reagan nem volt filozófus, ők gyakorlati cselekvők voltak. 

A közép-európai rendszerváltásokig, a kommunizmus összeomlásáig a hidegháború egy ideológiai háború volt a kommunizmus ellen, aminek végül nem a konzervativizmus, hanem a liberalizmus lett a győztese. Azóta azonban a liberalizmusnak számos ágát megkülönböztethetjük: gazdasági liberálisokat; társadalmi liberálisokat; a katolikus hagyományú országokban és Magyarországon a militáns szekuláris liberálisokat; és a szocialista-kommunista forradalmi hagyomány továbbvivőit, akik liberálisnak nevezik magukat. 

A politikában a hidegháború utáni fejlemény, hogy növekedett az Európai Unió hatalma, bevezették a végzetes euróz, s a bürokratikus centralizáció érdekében aláássák a nemzetállamokat. Pedig a politikai intézményeket a lojalitásra kell építeni, aminek természetes hordozója a nemzetállam. 

Harris úgy látja: mindenképp van jövője a konzervativizmusnak, viszont a gazdasági liberálisoknak rá kell jönniük, hogy szükségük van a társadalmi-kulturális konzervatívokra, ami viszont fordítva is igaz. 

Nem az angol modell a konzervativizmus netovábbja

Robin Harris összefoglalóját négy ponton kommentálta az opponensnek felkért Horkay Hörcher Ferenc, a Pázmány tanára, egyben az MTA Filozófiai Intézetének vezetője: a liberalizmushoz való viszony, az alapelvek, a gazdaság és az Európai Unió ügyében. 

Nem létezik tökéletes konzervativizmus és egyáltalán, konzervatív archetípus – mondta Hörcher, hozzátéve: még maga Burke sem volt az. Míg a brit konzervativizmus sok tekintetben társutas tud lenni a liberalizmussal, addig a kontinensen eleve a liberalizmussal szemben határozza meg magát a konzervatív gondolkodás, így az angolszász konzervativizmussal szemben a kontinensen nem természetes szövetségese a konzervativizmusnak a klasszikus liberalizmus. 

Az alapelvekkel kapcsolatban az opponens leszögezte: egyetért Harrisszel abban, tévedés David Cameron brit kormányfő részéről, hogy az alapelveket felcserélte a kommunikációval és a stílussal; s hasonló hiba a magyar kormánynak is felróható. Nem szabadna feláldozni az alapelveket. 

A Nyugatnak meg kell értenie Közép-Európát

Történelmi különbségek vannak a gazdaságot illetően hazánk és Nagy-Britannia között, nálunk a kommunista hatalomátvétel előtt sem volt hayeki szabadpiaci agenda, nem volt tapasztalatunk a piacgazdaságról – mutatott rá Hörcher Ferenc. Hozzátette: az Orbán-kormány unortodox lépései ellenére működik itthon a gazdaság.

A kérdés nem az, hogy Merkel vagy Orbán, hanem hogy mi Európa jövője – hangsúlyozta Hörcher Ferenc, rámutatva: ma egyesek ki akarják rekeszteni Közép-Európát az EU-ból. Közép-Európa államainak a kompromisszumkötést kell megtanulnia, Nyugat-Európának viszont meg kell tanulnia megérteni Közép-Európát és szolidaritást vállalni vele, Közép-Európának ugyanis friss tapasztalatai vannak megszállásról és invázióról. Ugyanakkor Nyugat-Európa nélkül nincs Magyarország – zárta kommentárját Horkay Hörcher Ferenc.