Orbán Viktor: A gazdaság egy olyan bicikli, amit mindig tekerni kell, másképp eldől
A magyar kormányfő Brüsszelben arról is beszélt, hogy a magyarországi soros elnökség „jó mulatság, férfimunka” volt.
Magyarország nagyon is virágzó demokrácia, erős vezetőjük van, márpedig ahol erős vezető van, oda erős ellenzék is dukál. Az egész világon ez a gyakorlat. Interjú.
„– Milyen üzenetet hozott Washingtonból Orbán Viktornak?
– A magyar miniszterelnök erős vezető, és az a véleményem, hogy a mostani időkben a Nyugatnak erős vezetőkre, valamint együttműködésre van szüksége. Gonosz erők tevékenykednek ugyanis a világban. Mai tárgyalásainkon elsősorban két fő kihívást érintettünk. Az egyik az Európát megcélzó tömeges migráció, a másik pedig az, miként vethetünk véget az ukrajnai válságnak. Mindkét kérdésben nagy megelégedésemre szolgált a miniszterelnökükkel való megbeszélés.
(...)
– Hogyan látja az amerikai–magyar kapcsolatokat?
– Az önök kormányfője viszonylag új a posztján, néhány éve van hivatalban. Alakítjuk vele a kapcsolatainkat, amelyek jók, de javíthatóak is. Mint mondtam, nagyon erős vezetőkre van szükségünk az egyes országokban az említett veszély elhárítására. Az Egyesült Államokban jelenleg elnökválasztási kampány van, és republikánusként én azt prognosztizálom: mi nyerünk, és akkor még szorosabbra fonhatjuk a munkakapcsolatokat a budapesti kormánnyal.
(...)
– Mi a véleménye – az időnként Washingtonból is hallható – bírálatokról, amelyek szerint nem teljes a magyar demokrácia, nem működnek a »fékek és ellensúlyok« a politikai rendszerünkben? Egyetért ezekkel?
– Nem. Véleményem szerint Magyarország nagyon is virágzó demokrácia, erős vezetőjük van, márpedig ahol erős vezető van, oda erős ellenzék is dukál. Az egész világon ez a gyakorlat. Nem veszélyezteti a demokratikus kormányzás alapvető fogalmát, viszont van végre önöknél valaki, aki vállalja a feladatot, és változtat a korábbi rossz irányvonalon. Én annak idején hét évig dolgoztam a Fehér Házban Ronald Reagan elnöknél. Elmondhatom: az első pár évben rágalmazták, démonizálták az elnököt. Ma pedig szentként tekintenek rá. Ő is erős vezető volt, akihez a demokrata pártiak ugyanúgy álltak hozzá, mint az itteni kormányhoz az ellenzéke.”