Harag vagy belenyugvás

„Orbán hiá­ba szabadul meg a régiektől, önmagától nem tud megszabadulni. Öreg saját rendszeréhez. De ennél is súlyosabb belső ellentét, hogy folyamatos a háború 1. a túlcentralizált központ és az önkormányzatok között, 2. a központon belül a főhatalomért, 3. az oligarchák és a központ, illetve az oligarchák között a privilégiumokért és a jövedelmekért. Nem lehet büntetlenül központosítani a személyi hatalom javára. A gazdaságtan és a közigazgatás törvényei szerint – és ezek akkor is működnek, ha Orbán nem vesz róluk tudomást – a túlcentralizált hatalom a felelősséget felfelé terheli, a költségeket növeli, a hatékonyságot csökkenti.

Azzal, hogy Orbán megsemmisítette az önkormányzatok autonómiáját, elvette oktatási és egészségügyi intézményeiket, csak látszatra ésszerűsített. Valójában jelentős központi terhet vállalt, az utolsó vidéki iskola működésének felelősségét is áthozta a budapesti Kossuth térre. De azzal, hogy az önkormányzatoktól, a helyi elitektől elvette a rendelkezést a felett a kórház felett, ahol családjuknak és barátaiknak kellene gyógyulniuk, gyerekeik iskolái felett, fellázította őket a központ ellen: ez a mi iskolánk, a mi kórházunk, nem Budapesté. (...)

»Csak az tudja valamely államban megszerezni a hatalmat, és rányomni a ­maga gonoszsága bélyegét – írja Machiavelli –, aki az idő által megkorhasztott anyaggal dolgozik, olyan matériával, amely nemzedékről nemzedékre fokozatosan rohad.« A vita abban áll, hogy a pesszimista többség szerint a megkorhasztott anyag századok alatt készült, a magamfajta optimista kisebbségi szerint csak egy nemzedék óta. Ha az előbbieknek van igazuk, nincsen reményünk. Ha nekünk – akkor lesz dolgunk elég.”